Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy Ace 3 – Ész a köbön

Mobil tesztek

Teszt: Samsung Galaxy Ace 3 – Ész a köbön

Leteszteltük a mérsékelt sikert aratott Galaxy Ace 2 utódját mely a remények szerint már pozitívabb fogadtatásra talál majd.

A Samsung anno nagy sikert aratott a Samsung Galaxy Ace nevezetű készülékével, ezt pedig még egyszer meg akarták lobogtatni az Ace 2-vel, ez azonban nem sikerült, mégis most előttünk van a Galaxy Ace 3 aminek már talán összejöhet a dolog.

Csomagolás

A készülék dobozában egy töltőt, adatkábelt és agybadugós headsetet találunk a telefon mellett. A doboz egy elég kulturált, fa utánzatú boxban érkezik a gyár kapujából a boltok polcaira.

Külső

A telefonra rápillantva talán egyértelműen megállapítható, hogy egy Samsung modellel van dolgunk, a gyártó ugyanis mostanság nem sokat foglalkozik egyedi formatervek elkészítésével. Az anyagminőség természetesen a megszokott plasztiktenger, ráadásként lakozott felületű is. Szerencsére recsegés, ropogás nem tapasztalható.A nálunk járt modell LTE képes volt, ezért 10 mm-es vastagságról számolhatunk be.

P1020160

Az előlapot egy 4 hüvelykes, 480 × 800 pixel felbontású TFT panel birtokolja. Minősége teljesen megfelelő, csak felülről nem elfogadható a betekintési szög, ott egy picit fakulnak a színek. A kijelző alatt a 3 androidos gomb található, középen a fizikai home gombbal felvértezve. Felül az előlapi VGA kamera, közelségmérő szenzor, beszédhangszóró és a Samsung felirat látható. Az előlapot egy karcálló üveglap fedi le, így kevésbé kell félnünk a karcoktól.

P1020162

A jobb oldalon a ki-és bekapcsológomb, alul a microUSB és fő mikrofon, míg a bal oldalon a hangerőt szabályzó gombpáros és végül felül a 3,5 mm-es Jack csatlakozó kapott helyet. A hátoldalon a felső részre tolódtak a beszerelt modulok, vagyis a fő hangszóró, 5 megapixeles hátlapi kamera és a LED-es segédfénye.

P1020164

Ezek alatt a gyártó logoja is fel lett tüntetve. A hátlapot leszedve eljutunk az 1800mAh kapacitású akkumulátorhoz és a microSD, valamint microSIM kártyahelyhez.

Hardver/Működés

A Galaxy Ace 3 borítása alatt egy 2 magos, Qulacomm Snapdragon MSM8930-as processzor található, a magok 1,2 GHz-en pörögnek, mellé van 1GB RAM és 8GB belső tárhely. A hétköznapokban teljesen jól állja a sarat, a szoftververzió viszonylag friss, pontosan 4.2.2-es Android verziója cirkál el, kellően jó sebességgel. A multitasking jónak mondható, köszönhetően a RAM méretének.

Screenshot_2013-11-15-15-44-35

A kezelőfelület természetesen a MotionWiz UI most is, mint a többi Samsungon is. A felületet legjobban az S4 erősen butított szoftveréhez tudnánk hasonlítani. Az alkalmazásokat gond nélkül elindítja, nem volt probléma velük.

Screenshot_2013-11-15-17-18-38

Extra szoftvernek megtaláljuk az S voice-t, S fordítót és nagyjából be is zárult a kör, tehát nincs sok extra. Ami plusznak és pozitívumként elmondható, hogy van intelligens képernyőzár, tehát amíg nézzük a képernyőt, addig nem zár le a készülék.

Multimédia

A hátlapon elhelyezett 5 megapixeles fotókat készítő kamera egész kellemes képeket készít, a képek elég élesek, az ég nem ég ki, viszont a bal alsó sarokban hajlamos a képeket picit összemosni. A kompakt fényképezőnket viszont már nyugodtan otthonhagyhatjuk, nem lesz már rá szükségünk.

20131115_135114

A beállításokban lehet piszkálni pár dolgot, például az ISO mérést, fehéregyensúlyt és van HDR mód is. Videókat 720p felbontásban tudunk rögzíteni, ennek minősége átlagosnak mondható, ami nem egyenlő azzal, hogy rossz minőségű lenne. Az FM-rádiót persze megtaláljuk a programok között, a zenelejátszó pedig a Samsung sajátja, van benne természetes módon hangszínszabályzó is.

20131115_135131

A gyári fülhallgató minősége alkalmas már zenehallgatásra is, szóval nem muszáj külön fülest is vennünk, a belső tárhelyen tárolt tartalmainkat megoszthatjuk Bluetooth 4.0-án és NFC-n keresztül. Az LTE mobilhálózaton 150Mbps-al lehet lefele tölteni, míg felfele 50Mbps a maximális sebesség.

Screenshot_2013-11-15-17-12-24

A WiFi b/g/n szabványt ismer és a hotspot funkció is használható, utóbbi ugyebár beletartozik a kötelező alaptudásba. Telefonálási problémánk nem volt, mindent az elvárható szinten tudott teljesíteni, azaz lehet vele telefonálni és szöveges üzeneteket küldeni és fogadni. A készülék akkumulátora 1 napig biztosan ellátja kellő energiával a gépezetet, viszont keményen használva persze este már kiabál a töltőért.

Összegzés

A mai piacon már inkább az ár kérdéses, vagyis az, hogy a telefon mennyiért kapható meg. Jelen pillanatban a T-mobile webshopjában tesztalanyunk Dominó csomagban 56.990 Ft-ért rendelhető meg. Nos, levonva a következtetéseket ez egy remek ár és egy remek középkategóriás telefon, ami meg is éri az árát.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

Samsung Galaxy Ace 3

  Megjelenés éve: 2013
  Pro:  
  - Jó összeszerelési minőség
  - Korrekt hardver és ár
  -
 
  Kontra:  
  - Teljesen átlagos külső
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 4"
  • kijelző felbontása: 480 x 800 pixel"
  • kijelző típusa: TFT LCD "
  • eszköz mérete: 121.2 x 62.7 x 10 mm
  • tömeg: 119 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Dual-core 1.2 GHz Cortex-A9
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, 3,5 mm audio
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 5 megapixeles hátoldali kamera, VGA felbontású előlapi kamera
  • video chat:  
  • video felbontás: 720p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: SM 850 / 900 / 1800 / 1900 HSDPA 900 / 2100 800 / 900 / 1800 / 2600
  • WiFi: 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: a-GPS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.2.2 Jelly Bean
  • spec. szoftverek:
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 1800 mAh
  • tapasztalat: Normál használattal 1 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés