Teszt: Sony Xperia Z Ultra – Non plus ultra

„Uhhhh!” Nagyjából ez a reakció, amit a készülék első látásra kivált. Aztán jön a sok „Hűűűű!”, meg a sok „Haaaaaa!” Az első reakciókat a méret, a kialakítás és a használt anyagok minősége váltja ki, a következő álleeséseket pedig a sebesség, a képernyő minősége és az egész használat során kapott élmény. Előre szólok, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas írás következik.

Miért a Sony Xperia Z Ultra (mostantól rövidítem, mert nagyon hosszú a neve is, legyen tehát SXZU)? Nézegettem én az interneten, és vártam, hogy majd csak lesz a magyar megjelenésről valami hír. Nem vártam én tűzijátékot és félmeztelen nőket, de egy rövidke sajtóhírt csak-csak. Ezzel szemben az a csúfság esett meg velem, hogy szimplán valakinek a kezében megláttam egy megvásárolt SXZU-t és ekkor kezdtem kapkodni a fejemet. Ráadásul meg is tudtam nyomkodni, így a döntés hamar megszületett.

Akik régebb óta olvassák az írásaimat, azok tudják rólam, hogy egyrészt nagy Samsung fan voltam, másrészt nagyon gyűlöltem a Qualcomm processzorral szerelt modelleket. A Samsungról alkotott véleményemet, helyesebben annak megváltozását egy hosszabb eposzban megénekeltem, ide kattintva elolvasható. A Qualcomm processzorokkal kapcsolatos előítéleteim beton falát először a HTC One gyémánt minősége karcolta meg a Snapdragon 600-as proci hihetetlenül behangolt működésével és az általa nyújtott felhasználói élménnyel. A teszt itt olvasható.

A HTC bebizonyította nekem, hogy ha egy hardverhez jól megírják a szoftvert, egészen másként tud működni. Bizonyítja ezt az is, hogy az ugyanazzal a processzorral szerelt Samsung Galaxy S IV például már nem annyira meggyőző. A róla írt teszt itt olvasható. De ez az írás most nem a HTC-ről és nem a Samsungról szól, csupán annyit szerettem volna érzékeltetni ezzel a pár mondattal, hogy ha a 600-as proci hasított, akkor ez a 800-as proci valahol a hiperugrás környékére fokozza a sebességet.

Volt alkalmam megnézni a SXZU-t működés közben és elhatároztam, hogy adok neki egy esélyt. Nem bántam meg! A Samsung Galaxy Note II-es elment, Ő jött helyette és alapjaiban forgatta fel az életemet. Kulcsadatok: Snapdragon 800 MSM8974 processzor, 2,2 GHz-es órajellel, vízállóság, 6,5 milliméteres vastagság, 6,4 colos fullHD (1080×1920 pix) képernyő. Nagyjából ebben a sorrendben voltak nekem is fontosak. Legalábbis ezek voltak azok a dolgok, amikre számítottam. Aztán volt sok dolog, amire én sem számítottam, de kellemesen érintett. És végül volt egyetlen dolog, amire nem számítottam, féltem tőle, de kellemesen csalódtam.

Mielőtt a tesztbe jobban belevágnánk, először a „csalódásról” írnék. A készülék hátulján, a kamera mellett nincs semmilyen villanófény. Számomra ez egyébként megmagyarázhatatlan, filléres dologról van szó amely egy csúcskészüléknél nem lehet szempont. Mivel évek óta vakus telefonjaim voltak, a vaku jó lett volna. Féltem tőle, mit lesz képes csinálni a készülék főleg beltérben, de szerencsére ez volt a kellemes csalódás. Amire nekem a fotók kellenek (főleg interneten megosztani), arra tökéletesek még zárt térben is és ahogy visszanézegettem az elmúlt évek fotóit, konkrétan csak Halottak Napján fotózom sötétben, az év maradék 364 napján meg mindig van elég fény. Így a vaku hiánya nekem nem annyira fájdalmas. Úgy is mondhatnám, hogy beáldoztam a cél érdekében. Az igaz, hogy utoljára a Samsung Galaxy S esetében kényszerítettek ilyen kompromisszumra.

A Sony kamerája egyébként jó. Mellé megkapta a Sony a saját fejlesztésű szoftverét, benne a „Kiváló Intelligens”-nek lefordított automata beállítással, amely a fotózáshoz nem értők számára nagy segítség, megold mindent. Amit meg nem, arra ott van a Google Play Áruházból letölthető, „A Better Camera” nevű szoftver. A Sony saját kamerájával is szuper fotókat készíthetünk, az A Better Camera pedig nagyjából mindent tud, amit kamera alkalmazás valaha tudott.

Odáig jutottam, hogy az utolsó tesztembe (ide kattintva olvasható, bár inkább ne…) a fotókat már nem fényképezőgéppel, hanem a SXZU-val készítettem. A fényképezőgép amúgy 8 megapixeles, de én már régen 16:9 arányban fotózom, mert többnyire HD megjelenítőkön, tévéken nézegetem vissza a képeket. 16:9-ben 5 megapixel nekem bőven elég. A próbafotóknak külön Picasa webalbumot csináltam, ide kattintva elérhető. Ebbe tettem és még tenni is fogok fotókat, különböző környezetben elkészítve, így mindenki döntse el maga, hogy neki tetszik-e, amit lát.

A készülékről megint nem írnék száraz adatokat, a Sony weboldalán fenn van minden, ide kattintva elérhetőek a számok. Ehelyett hadd emeljem ki a lényeget. Elsőként kicsit hadd írjak arról, hogy ez a telefon mekkora. Nem kicsi. Hanem? Nagy. Óriási! Aki tehát kis zsebkészülékre vágyik, kerülje messziről el. Azoknak készült, akik velem együtt a nagy képernyőket szeretik és ezért némi kényelmetlenséget hajlandóak elviselni. Nálam a határ az, hogy el tudom-e tenni a jobb első zsebembe. Normál nadrágnál ez a SXZU-val simán megy, bár leülésnél kicsit igazgatni kell. De ezt a mozdulatot már a Note-nál megszoktam, a Note II-nél tökéletesre fejlesztettem és már észre sem veszem. Automatizmussá vált, hogy leülés előtt a hüvelykujjammal a zsebembe nyúlok és félretolom a telefon tetejét. Az alábbi képen a Galaxy S II mellett látható.

A mérethez hozzátartozik az is, hogy úgy nagy ez a telefon, hogy közben nagyon vékony. A 6,5 milliméter még egy normál méretű telefonnál is extrémnek számítana, itt meg ostya szerű érzést ad az embernek. Az összeszerelés annyira pontos, hogy a telefon meg sem nyekken, akárhogy csavargassuk is. Emiatt eszünkbe sem jut, hogy esetleg összecsukódna véletlenül a zsebünkben. A stabilitás érzését az okozza, hogy a hátlap nem leszerelhető, így bika-mód be tudták ragasztani a helyére. Hogy mennyire lesz stabil a készülék az első szétszerelés után, azt meg remélem nem tudom meg, mert akkor szervizbe kellett vinnem. Attól meg mentsen meg a kütyümániások istene!

A viccet félretéve, sajnos ez azt is jelenti, hogy nincs akkumulátorcsere, pótakksit nem cipelhetünk magunkkal. De nem is kell, mert extrém nyúzás mellett is megvan az egy nap bőven, azaz reggel hattól este tízig, 3 óra internetrádiózással, folyamatos Facebook és G+ és egyéb üzenetküldésekkel, játékkal és némi filmnézéssel is kibírja. Ha valakinek ez nem elég, vigyen magával kábelt és töltsön rá az irodában. Veszi számítógépről is a töltést, bár a hálózati USB adaptere 1700 mA-es, ez nagyjából 2 óra alatt feltölti a teljesen lemerült, egyébként 3050 mAh-s akkumulátort.

Mivel a készülék hátlapja nem leszerelhető, a behelyezendő dolgokat az amúgy nagyon vékony oldallapra tették. Lezárható fedél védi a SIM kártyát, amely micro méretű. Van hely a külső microSD kártyának is, bár a belső tárhely papíron 16 GB, de ebből a rendszer és a telepített szoftverek is le-lecsípnek, így valójában 12 GB nagyságú terület marad meg fájlok tárolására. Akinek ez nem elég, az akár microSDXC kártyával is bővíthet, viszi a 64 GB-os kártyákat is.

Az oldallapon kapott helyet a microUSB csatlakozó is, amelyen keresztül a telefon tölthető, csak nem nagyon ajánlatos ezt a csatlakozót töltésre használni. A megoldás ugyanis egy nagyon fikarcnyi kis fedél, amelynek az a feladata, hogy a gyártó által közölt IP (behatolás elleni) védelmet biztosítsa. A gyártó IP 58-nak írja az SXZU-t, ami nem lehet igaz. A magyar (és uniós) előírások szerint ugyanis az IP x8 azt jelentené, hogy a készülék akármilyen hosszú ideig elviseli az akármilyen vízmélységben tartást, de ez valójában nincs így. A Sony weboldalán azt olvashatjuk, hogy fél óráig és fél méteres vízmélységben tesztelték a telefont, az a magyar és uniós előírások szerint IP x7-nek felel meg.

Persze ezzel a „gyengébb” védelemmel is a piacon lévő okostelefonok legtöbbjénél nagyságrendekkel jobb védelmet kapunk, de búvárkodni ne akarjunk a telefonnal. Víz alatt használni se akarjuk, mert a kapacitív képernyő a vizet érintésnek érzékeli, így megbolondul. Az IP védettség azt jelenti tehát, hogy ha beleejtjük a vízbe, vagy megázunk vele, nem lesz semmi baja. A telefon nem úszik a vízen, hanem elmerül, úgyhogy a tengerben és a Balatonon javasolt a csuklónkhoz kötni, erre van is egy rögzítési pont a jobb alsó sarokban.

Visszatérve a vízzáró fedélre, a telefon a töltőkábel kihúzásakor figyelmeztet is minket arra, hogy a fedelet helyezzük vissza a vízhatlanság megőrzése érdekében. A fedéllel az a baj, hogy vékonyka, így nagyon könnyen hozzáfoghatjuk a töltőkábelhez és leszakíthatjuk az azt tartó fülecskét is. Az is kérdéses, hogy hány csukogatást bír majd ki. Ezért aztán a Sony mérnökei a bekapcsoló gombbal szemközti oldalra elhelyeztek egy mágneses csatlakozót, amin keresztül a telefon tölthető. Az nem túl szimpatikus, hogy a töltéshez szükséges dokkolót illetve a mágneses csatlakozót nem adják a telefonhoz, nekünk kell megvenni. Eredeti Sonyban eszetlen árakon kínálják, így érdemes körülnézni a kínai csomagküldős áruházakban.

A bekapcsoló gombról egy rövid gondolat: ez az első olyan telefonom, amelyet zsebre téve a gomb nem nyomódik be. Egyszerűen úgy van kialakítva, hogy ez lehetetlen. Süllyesztették, mekkora ötlet! 😉 Ez persze azt is jelenti, hogy a telefon képernyőjének feloldása is kicsit nehezebb. Mivel előlapi gombok nincsenek, a bekapcsoló gomb kap nagy szerepet, meg kell szokni. Cserébe viszont egyrészt jól látható, mert krómozott, csillogós kapott, másrészt jól kitapintható. Mellette van a hangerőgomb, amely szintén állati vékony 2-3 milliméteres. Ennek ellenére jól kezelhető, zsebbe nyúlva is kitapintható mindkettő.

Jobb oldalon, felül kapott helyet a hang kihozatalára szolgáló, 3,5 milliméteres jack dugó, amely szabványos. A híresztelésekkel szemben igenis befogadja a más gyártóktól származó füleseket is, de csak a vájtfülűeknek lesz ezekre szükség. Én magam is egy Sennheiser fülest használtam az eddigi telefonjaimnál, mert a Samsung által adott fülesek szutykok. A magasak még csak-csak megvannak, de mélyek azok sehol nincsenek a telefonokhoz kapott fülesekben. Na, a SXZU-hoz kapott gyári füles is „überalles”. Úgy szól, mint az álom, gyönyörű és dinamikus mélyek vannak, a magasok pedig jól hangoltak, nem sistergősek. Így aztán a Sennheiser most pihen otthon, mert jobban szól ugyan, de rém kényelmetlen. A Sony fülese agyba-dugós ugyan, ami kényelmetlen lehetne, de nem az. Viszont kicsi és így kis helyen elfér szállításkor. Ráadásul fekete, így nem érzékeny a szennyeződésekre. Összegezve: hamar megszerettem. És természetesen headset is egyben, így a bejövő hívásokat fogadni tudja, ami megint csak kényelmesebb a nem gyári füleshez képest. Persze a füles nem minden, mert maga a telefon is úgy szól, hogy arra senkinek nem lehet panasza.

Ha egy kicsit belekaptunk a multimédiába, maradjunk is ezen a vonalon. A képernyő is álom. A Sony az Xperia Z-vel – mesélik mások, nem volt alkalmam megnézni, még… – állítólag nagyon melléfogott és ez a Z1-nél sem sokat javult. Na, itt meg igen. A képernyőt látva jönnek a hűűűk és a háááák. Nagyon szép színeket ad, a fényereje teljes napsütésben is elég és mint korábban írtam: óriási és fullHD felbontású. A betekintési szög? Úgy 70 fokig 100%-os, utána 70-80, de ez egészen lapos szögig meg is marad. Aki tehát mozizik, az imádni fogja, de a gyerekesek is szeretni fogják, hogy számos unalmas órától menti meg a kölköket. Ha az ember filmeket néz, nagyjából 4 órán át teheti meg, ennyit bír egy akkumulátorral. Ez azt hiszem egy 6,3 colos képernyőtől nem is rossz. Az adat automatikus fényerő-szabályozással értendő. Ha kézzel alacsony fényerőre állítjuk, lehet ezen még tuningolni.

Természetesen a telefon meg sem döccen egyetlen filmkonténernél sem, DivX, XviD, MKV, MP4, egyszóval minden megy. Nem kell konvertálgatni, csak fel kell másolni a filmeket és ennyi. Az utóbbi nem egyszerű, ugyanis a telefonon lévő Android az USB-hez csatlakoztatva már nem jelentkezik be meghajtóként, azaz nincs mass storage funkció. Ez azért kényelmetlen, mert a számítógépen a csak a “sajtgépben” találkozunk egy Sony Xperia készülékkel, így a másolások csak a hagyományos, másolás – átlépés – beillesztés módszerrel történhetnek. A filmek mellett természetesen nincs olyan játék sem, amely akár eg kicsit is megdöccenne. Durva grafikája van a legújabb DeerHunternek is, szinte életszerű erdőkkel. Megy…

Többek közt a fájlok másolására szolgál a Sony saját szoftvere, a Sony PC Companion. Az elnevezés nem szerencsés, mert van egy másik gyártó, amelyik mostanában “kompénijönözik” és még per lsz belőle… A telepítő fájl a telefonon foglal helyet, az első csatlakozáskor a készülék megkérdezi, hogy telepítse-e. A telepítés után aztán már minden problémánk megoldódik. A szoftver magyar nyelvű, rajta keresztül történik például a szoftver frissítése. A folyamat tehát félig OTA, azaz félig a telefonon, félig a számítógépen kell végrehajtsuk. A telefon jelez, ha szoftverfrissítés érhető el, de a frissítés letöltéséhez a számítógéphez kell csatlakoztatni. Akik utálják az ilyen PC-s szoftvereket, azoknak mindez nem fog tetszeni. Egyébként a telefonra a megjelenése óta 3 alkalommal érkezett frissítés (közben eltelt pár nap, és megjött a negyedik is), a rendszer működésének javítása céljából.

A telefonon jelenleg 4.2.2. Android fut, de a Sony éppen a minap tette közzé a várható frissítéseket. A 4.3 Android egy hónapon belül érkezik, de a 4.4-es KitKat is meg fog érkezni a telefonra hamarosan. A PC Companion a frissítésen kívül tudja még a korábbi telefonról a tartalmak átmásolását, névjegyek átmásolását és szinkronizálását a PC-vel, a multimédiás anyagok másolását, rendezgetését, a naptár szerkesztését, a telefon biztonsági mentését, és természetesen a fájlok kezelését. És nem mellesleg, tökéletesen működik, nem akad, érthető, logikus, színes-szagos. Nem egy KIES, az biztos…

A mindennapi használatban a SXZU néhány dologban kiemelkedően teljesít. Az elsőként tetten érhető, brutális változás az előző telefonomhoz – a Galaxy Note II-höz – képest, hogy bivalyerős a mobilinternet. Hogy ennek mi az oka, azt nem tudom, de nagyon örülök neki, mert én magam naponta néhány hanghívást bonyolítok és a kommunikációm nagy része online zajlik. Az online szóban pedig az „on” előtag a lényeges, mert ha egy telefon gyakran veszti el a mobilinternetet, azt az online kommunikáció azonnal megsínyli. Jártam én úgy, hogy valamiért a telefon lecsatlakozott a mobilinternetről délután kettőkor és akkor csatlakozott fel, amikor a cellát elhagytam, mert egy találkozóra kellett menjek. A találkozót közben lemondták és erről csak akkor értesültem, amikor a helyszínre megérkezve ráellenőriztem az e-mailjeimre, de ekkor már késő volt. ilyen itt nincs, aki tehát rá van utalva a mobilinternetre, az szeretni fogja ezt a telefont.

Jó példa a mobilinternetre az is, hogy én gyakran dolgozom a vonaton ülve. Közben internetezem is, de folyamatosan megy az internetes rádió, mégpedig a TuneIn Radio Pro szoftver segítségével hallgatok reklám és beledumálás nélküli zeneadókat. Ha éppen úgy tetszik, a világ másik végéről. Az előző telefonommal az adás egy út alatt 4-5-ször szakadt meg a mobil-szélessáv gyengélkedése, a vonat mozgása miatt, ezzel pedig SOHA. A 3G és HSDPA közötti váltogatás jelensége sincs meg, ami a korábbi telefonomon megőrjített néha. Ide tartozik, hogy a telefon LTE-s, azaz ha lesz normális LTE adatcsomag a szolgáltatómnál, akkor hipergyors internetre is képes lesz. A vásárlásnál figyeljünk oda, mert van LTE nélküli változat is és én magam is csak azért kaptam LTE-s modellt (C6833), mert kifejezetten kértem. Az ára ugyanannyi volt…

A Sony saját Home felülete egyszerű, jól kezelhető. Aki először találkozik Android készülékkel és ezt látja először, annak tökéletes lehet. Számomra csak annyi baj van vele, hogy nem forog körbe, azaz a jobb oldali, legszélső képernyőről a baloldali legszélső képernyőre csak az összes képernyő átlapozásával lehet eljutni. Akinek nem tetszik, annak az Android teljes szabadságot nyújt, mert számos loncser érhető el, amelyeket letöltve nagyon egyszerű a saját ízlésünkre formálni a telefont. Nagy kedvencem az SPB Shell 3D, amelyet egyszer kell megvásárolni és utána minden telefonunkon ugyanaz a kezelői felület fogad. A SXZU-nak mindössze annyi szerepe van a kényelmünk megteremtésében, hogy ezeket a szoftvereket tökéletesen futtassa. Ezt pedig megteszi.

Negatívumok nélkül nincs készülék, hát nézzük, mik a negatívumok! Többről szóltam már, így a vaku hiánya és a készülék mérete mindenképpen ide tartozik. Következő negatívum, hogy az előlap mellett a hátlap is ujjlenyomat-gyűjtő. A hátlapra van megoldás, mert számos weboldal árul borításokat. A hátlapnak van egy fél milliméteres pereme, így annyi dolgunk van, hogy az interneten rákeressünk a „sticker” szóra. Nagyjából 500 forintért kaphatunk ilyen matricákat, köztük bőr-hatásút, carbon-szálasat, akármilyet. Azaz ne „cover”-t, vagy „case”-t keressünk! Az e-bay-en megrendelt hátlapmatrica 4 azaz négy nap alatt érkezett meg, tökéletes, csak a rendelésnél elnéztem és Xperia Z-hez rendeltem, amely kisebb. De ez az én hibám. És azt se felejtsük el, hogy ha nagyon zavar a zsíros készülék, szappanos vízzel lemoshatjuk…

Hiba az is, hogy az Xperia Z1-el szemben ebben a készülékben az előlapra nem került hangszóró. Így fektetett módban használva a hang monó. A kisebb képernyős készülékre sikerült, erre meg nem sztereó hangszórókat tenni, pedig az előlapon ott van még a helyük is. A nyílás mögött nincs hangszóró, ne keressük. Kár, mert ezzel a készülék tényleg tökéletes lett volna, így meg csak majdnem az. Persze nagyon kevés olyan helyzet van, amikor a saját hangszórón hallgatunk bármit is, többnyire a tökéletes minőségű fülest használjuk. Néznének is ránk a vonaton csúnyán, ha full hangerőn támadnának a Harkonnenek… Arra is figyeljünk oda, hogy külfördről vásárolva esetleg nem olyan töltőt kapunk hozzá, amelyik belemenne a hazai konnektorba.

Kiknek és minek ajánlanám ezt a phabletet? Azoknak, akiknek a képernyő méret a lényeg. Azoknak, akiknek lényeges az ár/érték arány és nem hajlandóak tízezrekkel többet fizetni egy kisebb és nem vízálló készülékért, amiben ugyanaz a processzor még gyengébben is teljesít. Azoknak, akik bivalyerős mobilinternetre vágynak. Azoknak is, akiknek nem a marketingmaszlag a lényeg, hanem a tényleges teljesítmény. A Sony Xperia Z Ultra tipikusan az a telefon, amely jobb még annál is, amire a leírások alapján számítunk. Tényleg ultra, non plus ultra!