Teszt: Alcatel One Touch 918 – extravagancia alapfokon

Adva van tehát egy átlagos, 3,2″-os képátlójú készülék, mely leginkább külsőségekben tud csak kitűnni a többiek közül. Na meg az árával, mert azért össze van rakva rendesen, az anyaghasználat is rendben van, gyári függetlenül harmincegynéhány ezerért hirtelen nem is tudom, van-e jobb ár-teljesítményű androidos készülék a piacon. Ráadásul az általam már más Alcatel modelleknél említett franciás extravagancia hozzátesz a készülékhez szépen.

Külső

Tulajdonképpen sommásan fogalmazva sima műanyag ház, műanyag érintőpanel, műanyag hátlap. Ám a lehetőségeken belül mégis igyekeztek a tervezők egyediséget belevinni. Az előlap kerete rögtön speciális csillogó-fénylő hatású (valójában olcsó) műanyag, ötletes rácsozással megbolondítva, alul is, felül is, kihagyva a hangszóró helyét.

Az alsó rész szerény véleményem szerint eléggé elnagyolt megoldású, nem igazán dekoratív a jobb oldalra elhelyezett mikrofon-lyuk megoldása, és a hardveres HOME gomb is szerepét túlértékelő méretű lett. Az érintőpontok is sajátságosan vannak elhelyezve,  hasonlóan az Alcatel OT 985-höz, de ez simán megszokható.

Alul üresség van, pedig bebizonyosodott, hogy itt van (volna) legjobb helye a microUSB-nek (adat-és töltőkábel), pl. egy autóstartóba rakva alul a legjobb, legszerencsésebb a csatlakozó elhelyezése. De nem, itt csak a hátlap levételét segítő hátlapi kivágás az egyetlen, ami kitűnik a síkból.

Alul helyett a bal oldalra került a microUSB, pont oda, ahol egy univerzális autós szélvédőtartó megfogná mondjuk navigáció közben a készüléket. Erre azért lehetett volna jobban figyelni szerintem. Más említésre való itt nincs is.

Felül megvan a 3,5 mm-es csatlakozó, viszont nincs semmi más, az Alcatelnél megszokott helyen nincs ott a bekapcsológomb, ez eléggé fura. A hangminőség alig szerényebb (headseten tekintve), mint a jóval drágább modelleknél, úgy tűnik, ezen nem spóroltak.

És igen, elmondhatom, hogy én még soha ennyire esetlen helyen nem láttam bekapcsológombot. A hangerőgombok végülis mindegy, hogy bal vagy jobb oldalon vannak, szokás kérdése, ám ez a bekapcsológomb, itt a készülék alsó harmadánál, hát kérem, ez nem szerencsés. Persze nem látok bele, ki találta ki és miért ezt, de innen ismeretlenül is üzenem neki, hogy ezen még dolgozhatott volna kicsit. Persze, szokható ez a megoldás is, csak hát rögtön kétkezessé válik a dolog, mivel nem nagyon esik “félkézre”. Na persze, át lehet szokni, a bekapcsológomb helyett használható a HOME gomb is felébreszteni a készüléket az alvó módból. De tulajdonképpen miért kell “bántani” pont azokat, akik pénzt adnak a termékeinkért??
De hogy jót is írjak, a  gombok nyomáspontja példás, méretük megfelelő.

A hátoldallal minden rendben van, jó a fogása, kellemesen recés a felület kiképzése, stabil kézben tartást eredményez. De! Itt jön egy kis probléma, a hátlapon 3.0 MPXL jelölés olvasható, ami – elfogadva a szokatlan rövidítést – a 3 megapixel felbontást akar jelenteni. Igenám, de a fényképezőgép menüjében a beállításoknál 5 megapixellel indul a felbontás beállítása. Itt valami olyan ellentmondás van, amit jobban át kellett volna gondolni. A kamera amúgy nem autofókuszos, sem állóképben, sem mozgóban, a képélesség tulajdonképpen ismeretlen fogalom, de “ők” megmondták, hogy nincs AF, amúgy meg ennyi pénzért nem a multimádiás képességek az elsődlegesek, ezt el kell fogadni.

Belső

A készülék nem egy futóbolond, mindössze 650 MHz-es a processzora, ennek ellenére viszonylag fürgén mozgatja a 320 x 480 pixeles kijelzőn megjelenő képeket, köszönhetően a PowerVR SGX531 grafikus kontrollernek. A problémát esetében is a memória kicsinysége okozza jellemzően, azért manapság, amikor egy PC-be való 8 GB (2×4 GB-os modul) RAM-ért elkérnek mintegy 13-14e Ft-ot, akkor talán nem volna egy ökör ára, ha 256 MB helyett 512-t raknának bele. Nem kellene félni, ettől még nem lesz középkategóriás a készülék, csak nem fog folyton az elfogyó tárhelyre panaszkodni a tizenkettedik program felrakása után. Kapunk persze a gyári csomagban tartozékként egy 512 MB-os microSD kártyát, ez részben segít megoldást találni a memóriaszegény helyzetekre. Szerencsére a készülék képes kezelni bármilyen méretű microSDHC kártyát, ezért ha invesztálunk párezer Ft-ot egy 2 vagy 4 GB-osra, akkor nagyságrendnyivel javul a komfortérzetünk.

Egyebekben (hivásminőség, GPS-érzékenység, FM-rádió hangminőség) a készülék bőven hozza az elfogadható szintet, a minimálisan átalakított launcherű 2.3.6-os  androiddal  igen fürge a készülék. Multimédiában ugye a hangminőségről már beszéltem, a fényképzőgép rész pedig erősen szerény képességű, kívül 3.0, belül 5 MP-es állítás szerepel, már ami képek felbontását illeti (2560 x 1920 pixel a készített állóképek tényleges felbontása), azért piacra dobás előtt egyeztethették volna a hátlapot a beltartalommal.
Felhívom mindenkinek a figyelmét, hogy exponáláskor váratlanul olyan hanghatás éri az embert (a mesterségesen előidézett zárhangnak köszönhetően), ami gyengébb idegzetűeknél akár a telefon elhajítását is eredményezheti!

 Az 1300 mAh-s lithium akkumulátor teljesen megbízhatóan hozza a teljesítményt, ha nem nyomkodjuk egész nap a telefont, simán elmegy bő két napot, és – sajnos tudható – androidos készülékeknél ez már egyre inkább nagy szó. A WLAN átlagon felül érzékenységű, jó sebességű és ugyanez mondható el a mobiladat-kapcsolatról is, akár 14,4 Mbit/másodperc adatmennyiség is átvihető HSDPA-letöltésben, optimális esetben.
Kellemes extra a kijelzőtől balra fel található állapotjelző LED.

Összefoglalva

Ismét egy használható, pénztárcakímélő modellt ismerhettem meg. Sajnos azonban szinte minden pontján kompromisszumkényszer tapasztalható a készüléket használónál. Ám biztos vagyok benne, hogy az óriási igény, mely az androidos készülékek piacán mutatkozik, ennek a modellnek is igazolja a létjogosultságát.