Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy Tab 2 7.0 – A hiányzó láncszem

Tablet tesztek

Teszt: Samsung Galaxy Tab 2 7.0 – A hiányzó láncszem

Mindig is ódzkodtam a hét colos táblagépektől, hiszen az igazi tablet 9.8 colnál kezdődik ugye. De ha az Apple lát benne fantáziát az iPad Mini kapcsán, akkor annyira nem lehet rossz az a hét col. Nos, nem is.

Nemrég huzamosabb ideig használhattam a Samsung második generációs Galaxy Tab-jának 10 colos kiadását, mely nem hogy elnyerte a tetszésem, hanem egyenesen imádtam. Nem rejtettem véka alá azon véleményemet se, hogy ez minden idők legjobb androidos táblagépe. Járt is érte a maximum riszpekt és a pont. Aztán egyszer csak jött a futár, elvitte, de hozott helyette egy kisebb dobozt, benne a kistesóval, a Galaxy Tab2 7.0 GT-P3100-as modellel. Nem gondoltam volna, hogy a hét col ennyire be fog jönni.

Szoftverileg pontosan ugyanazt kapjuk, mint a 10.1 esetében, ezért ide most nem írom meg, hogy mennyire kiváló a gép. Higgyék el, hibátlan az Android 4.0.3, erről bővebben itt olvashatnak. Amitől viszont a legjobban féltem, az maga a méret, vagyis hogy a kijelző mennyire olvasható.

Vajon jól látom a betűket egy megnyitott oldalon? Vajon a Táblamagazin alkalmazásnál tényleg gond, hogy nincs nagyítás funkció? A válasz persze használat közben jön meg: igen, olvasható minden és a Rita Konyhájának receptjei is tökéletesen átjönnek a 7 colon. A kijelző felbontása még ideálisnak mondható, 1024×600 pixel. Szerintem ez alá nem érdemes mennie egyik gyártónak se.

Amit problémásnak éreztem a 10.1-es táblagéphez képest, hogy mintha egy picit döcögősebben mennének a dolgok. A menü néha beakad egy-egy pillanatra, akárcsak a Play-ben való böngészéskor. De ezek az apró döccenések csak egy-egy pillanatig tartanak, utána minden megy a maga útján. Kell is, hiszen a gép gyakorlatilag erős hardverrel van szerelve: kétmagos 1 GHz-es processzor TI OMAP 4430 chipset-tel, PowerVR SGX540 grafikus gyorsítóval és 1 GB RAM-mal.

Többek közt azért is megbocsátható a kétmagos Gigahertzes proci, mivel sokkal kisebb kijelzőre kell dolgoznia, nincs szükség akkora erőforrásra, mint egy hagyományos táblagép esetén. A nálam járt gép tárhelye mindössze 8 GB, de kapható még 16 és 32 GB-os kiadásban is, ráadásul microSD-vel akár extra 32 GB-ot is hozzá tudunk tenni a rendszerhez.

Érdekesség, de a hangszórói már nem az előlapon vannak, hanem alulra kerültek és körülölelik a dokkoló nyílását két oldalról. A hét col ellenére nem könnyű az eszköz, 344 grammot nyom, mérete pedig 193.7 x 122.4 x 10.5 mm, ami annyira ideális, hogy simán befér egy zsebbe. A P3100 támogatja a mobil hálózatokat is, annyira, hogy nem csak 3G-s internetkapcsolatra használható, hanem teljesértékű telefonként is funkcionál.

Egy pár napig így is használtam, de fura rajta keresztül hagyományos hívásokat bonyolítani és fura volt az is, hogy saját csengőhangot is választhattam a készüléken. Ennek ellenére is, ha vennék egy ilyen eszközt, nem lenne szükségem többé külön okostelefonra. Elmondom, miért. A készüléket felvehetjük a hagyományos módon is, de össze is párosíthatjuk egy Bluetooth-os headset-tel vagy a kocsiban a kihangosítóval. Ez esetben nem kell elővenni a készüléket, hanem akár a táskában tartva is tárolhatjuk az eszközt.

Mérete miatt pedig nem foglal sok helyet, így szinte bárhova elfér, ellenben okosabbik része a nagy kijelző miatt bármilyen smartphone-nál jobb és piszokul gyors is. Személy szerint el is gondolkoztam rajta, hogy lecserélem egy ilyenre a telefonom, a 110 ezer forintos ára pedig a tudásához képest nem is vészes.

Ami nagyon tetszett, az az, hogy a Galaxy Tab2 10.1-re telepített alkalmazások maradéktalanul átvándoroltak az új készülékre is a WiFi beállítása után. Ami viszont nem tetszett, hogy ha állómódban nézünk rajta filmet, akkor elnyújtja a képet (bár miért tennénk ilyet?).

Ha már a multimédiánál járunk, akkor meg kell mondanom, hogy szép hangos a készülék és kiválóan játssza a full HD-s filmeket is, bár kültéren nem teljesített valami fényesen az eszköz, ugyanis alig látható valami a kijelzőből.

Fényképezésre nem ajánlom, viszont videótelefonáláshoz annál inkább. Bár van másodlagos kamerája, inkább vegyünk mellé egy fényképezőgépet, ha nagyon hiányzik az azonnal posztolás, a Samsungnak vannak ilyen WiFi-s kompaktjai, melyekkel így a táblagépen keresztül könnyedén a netre is kapcsolódhatunk.

Ha emlékeznek még, a Galaxy Tab2 10.1 akkumulátora napokig bírta erőteljes használata mellett is, ugyanis 7000 mAh-s volt. Ebben a 7.0-s egységben már csak 4000 mAh-es batteri van, ellenben a 2-3 napig simán eléldegél közepes használat mellett.

Cogito ergo Summa

Félelmem a hét coltól alaptalannak bizonyult, teljesen használható és főleg nagyon kompakt gépet ajándékozott a világnak a Samsung a Galaxy Tab2 7.0 képében. Az Android maga a tökély, a hardver némi lustulással is teljesen rendben van. Jó társ és pláne kiváló alternatíva egy okostelefon kiváltására. Szerettük.

Klikk a képre! Galériát rejt



Szólj hozzá!

További Tablet tesztek

Samsung Galaxy Tab 2 7.0

  Megjelenés éve: 2012
  Pro:  
  - gyors
  - kompakt
  - szép kijelző
  - sokáig bírja
  - telefonnak is kiváló
 
  Kontra:  
  - hiányzik a Gorilla Glass
  - néha bedöcög a menü
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 7"
  • kijelző felbontása: 1024x600"
  • kijelző típusa: PLS LCD"
  • eszköz mérete: 193.7 x 122.4 x 10.5 mm
  • tömeg: 344 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: TI OMAP 4430 Dual-Core 1 GHz
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSD
  • portok: dokk, jack out
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 3.15 MP
  • video chat:  
  • video felbontás: 720p@30fps
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: 850 / 900 / 1800 / 1900 / 2100
  • WiFi: b/g/n, DLNA, kétsávos
  • Bluetooth: 3.0 A2DP, HS
  • GPS: A-GPS , GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.0.3
  • spec. szoftverek: AllShare, ChatON, Fényképszerkesztő, Game Hub, Music Hub, Readers Hub, S Suggest, S tervező, Samsung Apps, Videókészítő, telefon, SMS
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 4000 mAh, 1100 óra stand by és 20-40 óra beszédidő
  • tapasztalat: 3 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés