Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: HTC One X – Supréme

Mobil tesztek

Teszt: HTC One X – Supréme

Sajátságos sorrendben nyílt lehetőségem tesztelni a HTC új triójának két tagját, előbb a rangsorban középen álló ONE S, majd az ONE X került sorra, remélem, az ONE V-t is tisztelhetem majd egy pár napos kapcsolatra.

Nem szeretném még egyszer leírni ugyanazokat, amiket az ONE S-nél már megtettem, így kérem szépen, hogy a tisztelt olvasó látogasson el erre a linkre, ahol az ONE S tesztem olvasható. Ebben a cikkemben most inkább a két készülék között tapasztalható különbségekre szeretnék rávilágítani.

Kezdem azzal, hogy ha nem tudtam volna, hogy melyik az ONE S – ONE X közül a zászlóshajó, akkor szinte biztos, hogy nem az ONE X-et hoztam volna ki befutónak. Egyrészt mert  szabad szemmel nem nagyon látom a felbontás-különbséget a két kijelző között (pedig van rendesen, az ONE X 720×1280 pixeles felbontású Super LCD 2-t kapott, azt viszont azonnal látom, hogy az ONE S az AMOLED kijelzővel bír), másrészt az egy darabból kifaragott ház ONE S-nél látott speciálisan, ultramagas feszültséggel eloxált alumínium számomra minőségibb megoldás, mint az ONE X-nél alkalmazott polikarbonát (amit már láttunk régebben a Nokiánál is).

Amit viszont be kell lássunk, hogy a Samsung a kijelzőgyártásban is viszi a pálmát, hiszen az AMOLED után ebben (mármint az S-LCD 2-ben) is egyeduralkodó lett (amióta a SONY kilépett a – Samsunggal közös – S-LCD-fejlesztésből). De időzzünk még kicsit az S-LCD 2-nél!
Jómagam S-AMOLED fan vagyok, de be kell lássam, hogy az ONE X 4,7″-os kijelzője fantasztikus, nincs rá jobb szó. Az AMOLED-del összehasonlítva (pl. az Samsung GS3-mal vagy akár az ONE S-sel is) pl. érezhetően jobban olvasható napfényben (amiből mostanában kapunk rendesen). A betekintési szöge legalább olyan jó (ha nem jobb), mint az AMOLED-nek, a fényereje is impozáns és a színtelítettsége is. Kritikus szemmel nézve sem találtam kivetni valót a készülék képében. Na jó, a feketék azok nem annyira feketék, mint az AMOLED-nél, de ezen kívül merem állítani, hogy minden másban azonos, talán picivel jobb teljesítményt nyújt. Szándékosan nem hozom fel a PenTile matrix-témát, mivel meggyőződésem, hogy egy 720×1280-as PenTile HD-AMOLED kijelzőnél nem lehet már látni szabad szemmel, használat közben a különbséget, ami az RGB-kijelzővel szemben mutatkozik. Persze sok tesztelő előveszi a nagy felbontású makrófotókat, amikkel próbálják a különbséget felnagyítani, de tényleg meggyőződésem, hogy ennek nincs értelme.

Meg kell jegyezzem azt is, hogy a tesztkészüléknél 100%-osan hibátlan volt a kijelző, de a neten sorban olvasni panaszokat, elrózsaszínesedés, színhibák, csíkozódás meg ki tudja még mi jelentkezett a vevőknél. Persze, tudjuk, ezeket azért illik minimális fenntartással fogadni, de sajnos igenis lehet alapja.

Külső

Mint már írtam, a külső ránézésre nagyon hasonlatos az ONE S-hez, csak az anyaghasználatban tér el. Sajnos nem tudom, mi igaz a HTC azon állításából, hogy az ONE S nem igényel semmiféle plusz külső védelmet, az ONE X hozzám eljutott (előtte szemmel láthatóan már elég sok kézben megfordult) tesztpéldánya jól mutatja, hogy a polikarbonát készülékház (a hátlapon jól láthatóan) kopik, fényesedik. Pedig fotózás előtt próbáltam eltüntetni róla az elváltozásokat.

A fogása viszont teljesen patent, kényelmes, nagyon tetszik az előlap és a továbbfejlesztett Gorilla Glass 3D enyhén ívelt vonala. Persze a kijelzővédő-fólia gyártóknak nem lesz túl nagy biznisz az ONE sorozatból, de higgyük el a HTC-nek, hogy nem is lenne szükség kijelzőfóliára..

Az ONE S-hez képest nincs körben változás az oldalsó kezelőszervekben sem, bal oldalt ugyanúgy van a töltőcsatlakozó, jobb oldalt meg a hosszú hangerőszabályzó.

Szintén nincs változás a hangszóró-lyukacskáknál, ugyanott található a rejtett töltés-/üzenetjelző, és ugyanúgy nem látható a fény, ha nem szemből nézünk rá, akár csak 20 fokkal térjünk el a merőlegestől, már nem látjuk a fényét.

Változás, számomra egyértelműen negatív irányban viszont van, annyira egybe van szerelve a készülék, hogy egyetlen nyílás maradt rajta mindössze, a microSIM foglalata. Ehhez adnak csinos kis kitoló-eszközt is, mely – talán a gyengébbek kedvéért – pont egy microSIM méretű, leszámítva a kis tüskéjét.

Sajnos épp az egybeszereltség miatt el lehet felejteni a címkés IMEI-számot (pedig nem rossz az, amikor az ember össze tudja hasonlítani kéz alól történő vásárlás előtt, hogy egyezik-e a 3 IMEI-szám (matrica, doboz, *#06#), sőt az akkumulátor-cserét is, ugyanis a készülék csak elölről szerelhető, magyarul egy esetleges akkumulátor-cseréhez ki kell bányászni a komplett Gorilla Glass 3D érintőpanelt meg a kijelzőt és a főpanel után közvetlenül máris az akksi következik. Vállalom a véleményemet, nekem egyáltalán nem tetszik ez a megoldás, ez a törekvés a szétszedhetetlenségre.

Ugyanebből következik a bővíthetetlenség is, de itt azért jobban állunk, mint az ONE S-nél, majdnem kétszer jobban. Ugyanis az ONE X 32 GB-os belső SD-kártyát kapott, melyből bő 28 GB hozzá is férhető. Mondjuk belegondolván, hogy mindegyik gyártó erőlteti a kamerájával a darabonként 2-3 MB-os jpeg képeket, a FullHD videot, és hangoztatják a HDMI-kapcsolatot a microUSB csatlakozón keresztül, de a belső memória bővíthetetlen… Szóval nekem nem tetszik. A Galaxy Note-omban a belső 16 GB-os SD kártya mellett van egy 32 GB-os external kártya is, és nem merném mondani, hogy nincs tele mindegyik rendesen.

Belső

Belül sokkal jobban rendben van, kevesebb kivetni valót találtam a működésben. Itt viszont inkább a Samsung GS3-hoz hasonlítom, hiszen ugyanúgy alig van még olyan program, ami meg tudná izzasztani az erőművet, mint ahogyan azt megemlítettem az SGS3 tesztemben. Igaz, várhatóan a HTC-re hamarabb lesz kicsivel, mert a Tegra 3-at mindig jobban fogják támogatni, mint a Samsung Exynos-át. Mégpedig azért, mert ugyanezt az 5magos Tegra 3-at korábban már alkalmazták az ASUS Transformer Pad készülékben is.

Szoftveresen teljesen megegyezik az ONE S-sel a készülék, ugyanazt a 4.0.3-as ICS oprendszert kapta mindegyik, ugyanazzal a HTC Sense 4.0 felülettel, nem akarom ismételni magamat, a szoftveres rész tesztje megtalálható az ONE S tesztben, működik minden az ONE X esetében is, a pro és a kontra mind megegyezik. (Zárójelben jegyzem meg, hogy állítólag megvan már rá a 4.0.4 is, sajnos kipróbálni nem tudtam, ugye érthető okokból nem szokás flashelni a tesztkészülékeket.)

Eltérés tapasztalható viszont a multimédiás képességekben, megmondom őszintén, nekem az ONE X kamerája kissé kiábrándulás volt. Szintén problémám volt a hangszóró hangminőségével (nekem eddig egyik HTC telefonhangszórója sem tetszett igazán), sajnos a spórolás miatt kivették a csomagból a BeatsAudio headsetet is (egy felsőkategóriás készülékben miért nem hagyják meg?), így csak a hangszínkiemelés maradt benne, ami számomra kevés, kicsit karcsú a basszus és az alsó középhangok, annak ellenére, hogy a hangerő elég lenne, talán hangosabb is, mint pl. az SGS3.

A képek színhűsége is hagy sajnos kivetnivalókat maga után, sokszor fordul (mint ezen a képen is) kissé rózsaszínesbe a sárgás/szürkés árnyalatok egy része és a felhő sem volt ilyen színű. (Több kép látható még a Galériában).

Sajnos a videojával is vannak gondok, egyáltalán nem érzem a FullHD videoban, hogy 4+1 mag dolgozik ezerrel a tökéletes képminőségért. Egészen konkrétan szaggat a video, kimaradnak képkockák! Jó – és elég gyors valamint pontos – az élességállítás, a kamera indítása is és a készített kép mentése is példásan rövid időt vesz igénybe.

Komoly dicséretet érdemel viszont a WLAN-képesség. Ott, ahol más készülék alig érez térerőt, ott az ONE X még majdnem fullosan látja a több vastag fallal arrébb lévő routert. Ez nagyon kellemes meglepetés volt.

Összefoglalva

Tetszik ez a HTC is, bár nem annyira, mint az ONE S, ugyanakkor vannak olyan dolgai, amik miatt nem cserélném le a Note-omat rá. Ugyanakkor örömmel tapasztalom, hogy a tavalyi elég rosszul sikerült év után talán magához tér valamelyest a HTC.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

HTC One X

  Megjelenés éve: 2012
  Pro:  
  - csodaszép kijelző
  - nagyon gyors végrehajtás
  - stabil, 1 darabból faragva
  - bikaerős WLAN
 
  Kontra:  
  - kamera színhűség-problémák
  - videofelvétel szaggat
  - nem cserélhető akkumulátor
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 4,7"
  • kijelző felbontása: 720x1280 pixel"
  • kijelző típusa: S-LCD 2"
  • eszköz mérete: 69,9 x 134,36 x 8,9 mm
  • tömeg: 130 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: NVIDIA® Tegra® 3 4+1 magos CPU
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 32 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa:
  • portok: microUSB, 3,5 mm audio
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 8 MP főkamera, 1,3 MP webkamera
  • video chat:  
  • video felbontás: FullHD, 1080p/30fps
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM850, GSM900, GSM1800, GSM1900, UMTS850, UMTS900, UMTS1900, UMTS2100
  • WiFi: Wi-Fi 802.11 a/b/g/n
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: A-GPS, Geotagging
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android v4.0.3 (Ice Cream Sandwich)
  • spec. szoftverek: HTC Sense 4.0 UI
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 1800 mAh
  • tapasztalat: Érzésre kevés, akár az SGS3, akár a HTC ONE S tovább megy egy töltéssel.
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés