Connect with us

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy Tab 2 10.1 – Szívvel és lélekkel

Imidzsképből ennyi elég is

Tablet tesztek

Teszt: Samsung Galaxy Tab 2 10.1 – Szívvel és lélekkel

Mindenféle fényezés nélkül azt mondom, hogy ez az a táblagép, ami minden igényemet kielégítette. És még mindig tud újat mutatni.

Nem vagyok Samsung fan. Nem hozott lázba a Galaxy S III sem. A jövőbeni nagy befektetéseim között eddig maximum egy 3GS beszerzése szerepelt, ugyanis unom a lassú iPhone 3G-t. Egészen addig gondoltam ezt így, amíg egyszer csak nem nyomtak a kezembe egy tízcolos Galaxy Tab 2-t, hogy próbáld ki. Hogy szerelem volt-e első látásra? Bevallom, nem. Aztán elkezdtem használni és most már nem tudok nélküle élni.

Imidzsképből ennyi elég is

Első rész – A szokás hatalma

Amikor kivettem a csomagolásából a készüléket, először az tűnt fel, hogy az egy pár hangszórója nem hátul van, hanem elől. Ha fektetett módban tartjuk az eszközt, akkor a keret két oldalán találhatóak, és így sokkal praktikusabb is. Ami nem tetszett, az a szokásos kábel-dolog. Manapság egyre inkább divattá válik, hogy rövid töltőkábelt adnak a készülékhez, ami miatt elég nehézkes hálózatra kötve érdemben használni a táblagépet, ha csak nincs a fotel karfájába egy konnektor szerelve. Nyílván lehet hozzá kapni hosszabb kábelt, nyílván pénzért.

A mindössze hatvan dekás készülék masszívnak tűnik, de sajnos nem az. Remélem, hogy csak a tesztpéldány rossz, ugyanis a képernyő kezd kijönni a keretből. Van előlapi VGA és hátlapi kamerája is, utóbbi 3.15 megapixeles, ami nem sok, de itt hozzá kell tennem, hogy teljesen felesleges a hátlapi kamera, a táblagép nem fotózásra (se nem kamerázásra) való.

Ha kívülről jobban szemügyre vesszük, találunk rajta microSD kártyahelyet, mellyel további 32 GB-ot adhatunk a készülékhez, de megtalálhatjuk a SIM kártyának a helyét is, ugyanis 3G-s az eszköz. A szokásos microUSB port helyett saját dokkolónyílása van az eszköznek, vagyis ha nem visszük amgunkkal a hozzávaló kábelünket, lemerül. Persze nem kell félni, napokig bírja.

Mivel zömmel fektetve tartjuk az eszközt, ezért a fejlhallgató kimenete is oldalt található, emellett még itt helyezték el a bekapcsoló gombot (ami egyben zárolja is a készüléket) és a hangerő szabályozót. Sajnos előfordult, hogy véletlenül lezártam hangerőcsökkentés helyett, előfordul.

Hardverileg nekem bejött: processzora kétmagos Cortex-A9-es, órajele 1 GHz és ehhez hozzáadtak 1 GB RAM-ot. A 10.1 colos kiejlzőjét Gorilla Glass védi a kisebb ütődésektől, karcolásoktól, a kijelző PLS kapacitív, ami széles látószöget eredményez, de napon kicsit hunyorogni kell, hogy lássuk, mi a stájsz.

Hiába 149 ppi-s sűrűség, az 1280×800-as felbontás ideális rajta. Van benne GPS, giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, WiFi DLNA támogatással, Bluetooth és hotspotként is üzemeltethető. Tárhelye 16 és 32 GB-os lehet, amit microSD-vel bővíthetünk, de nálunk a kisebbik járt. Ennyi felvezetés után kapcsoljuk be!

Második rész – A gép forog, az alkotó pihen

A kis idézet értelmében megnyomom a Power gombot és alig fél perc alatt máris kéri a PIN-kódot a SIM-kártyához. Jellemző, hogy ha menetközben valamiért kiszednénk a kártyát és utána visszatesszük, újra kell indítani a rendszert. Operációs rendszere Android 4.0.3 Ice Cream Sandwich, melyet a Samsungnál alaposan átgyúrtak és mondanom se kell, egyszerűen tökéletes lett. Itt-ott fellelhető a Google, de amihez hozzátudtak tenni a koreaiak, azt kiválóan tették.

A főképernyő öt ablakból áll, mindig a középső az elsőszámú, a többi négy oldal amolyan szárnysegéd, ugyanis a Home gomb megnyomásával a főablakhoz térünk vissza. Nincsenek az előlapon fizikai gombok, minden szoftveresen működik a képernyő sarkában. A Vissza, az Otthon és a Feladatkezelő gomb mellett helyet kapott egy Screenshot gomb is, melynek megnyomása után bármiről készíthetünk pillanatképet, ami a kijelzőn történik.Ami feltűnhet, hogy az alsó sávon van egy felfele mutató nyilacska is. Megnyomása után felugranak a táblagép extra alkalmazásai szépen egy sorban.

Ha SIM kártyánk nem csak adatforgalomra, hanem telefonálásra is alkalmas, akkor bátran felhívhatjuk rajta ismerőseinket, ugyanis teljes értékű telefon és SMS szoftver is van benne, ezeket a funkciókat innen (is) előhívhatjuk, akárcsak az S tervezőt, mely annyira átlátható lett, hogy érezni rajta, ezt valaki szívvel csinálta. A jelzés meg a Világóra viszont elég prosztóra sikeredett.

A készülék jobb alsó sarkában találjuk az órát, mely mellett olyan fontos információkat láthatunk, mint hogy WiFi-n vagyunk-e vagy milyen hálózat erőssége illetve az akkumulátor töltöttségi szintje. Ha rábökünk az órára, akkor néhány funckiót helyben menedzselhetünk, így a WiFi-t, a GPS-t, de még a mobilinternetet is ki-bekapcsolhatjuk.

 

A 7000 mAh-ás akkumulátorra itt egy remek példa: közel 2 órán beszélgettem Skype-on keresztül simerősömmel, a hívást 63%-os töltöttségi szinten kezdeményeztem. Utólag megtudtam, hogy HTC telefonját akkor vette le feltöltve a töltőről. Ez azért fontos, mert két órnyi beszélgetés után megszakadt a vonal, ugyanis lemerült a telefonja, a táblagép viszont masszív 44%-on volt úgy, hogy közben folyamatosan ment a kijelzője.

Ha belépünk a menürendszerébe, akkor a szokásos Android 4.0 ablakot kapjuk, szépen ABC- sorrendben fel vannak sorolva az előretelepített alkalmazások, kivéve az utólag leszedettek, mert azokat utána ömleszti a következő oldalra. Ha sokáig lenyomunk egy-egy applikációt, akkor azt kirakhatjuk a főképernyő valamelyik oldalára, attól függően, hogy melyik van a háttérben. Egy oldalra akár 42 alkalmazást is kirakhatunk, ami bárkinek elég lehet.

A Play Áruház a szokásos androidos ömlesztett oldal, némi káosszal fűszerezve, ezzel szemben a Samsung Apps maga a tökély az oszlopos elrendezésével.

És itt el is jutottunk ahhoz a ponthoz, hogy azt mondjam, végre tetszik, amit látok. A Gmail is osztott képernyős, pont, mint ahogyan az asztali, webes verziónál is megszokhattunk. Ugyanez érvényes a Beállításokra is, ahol egy oszlopban láthatóak azok, amiket szeretnék beállítani, és a jobboldali almenüben nyúlkálhatunk bele a személyreszabásba.

Harmadik rész – A jutalomfalat

A Samsung megjutalmazza azokat, akik ilyen táblagépet vesznek, ugyanis sok jó applikáció megtalálható rajta. A Plaris Office ma már szinte minden androidos eszközön ott figyel, mivel ingyenes szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt és prezentációkészítő funkcióval rendelkezik.

Az S Suggest egy olyan applikációgyűjtőoldal, ahol a Samsung összeszedte azokat az appokat, amelyek nagy valószínűséggel tetszenének nekünk. A Readers Hub egy újságosstand könyvesbolttal fűszerezve, ahol több mint 4000 magazin és újság közül válogathatunk.

Előnye, hogy sok nagy cím letölthető innen, rossz hír, hogy például a Táblamagazinnal ellentétben fizetős az applikáció, és a magyar tartalom kimerül néhány megyei hírlappal.

A programok stabilan futnak háttérben és előtérben is, nem volt se összeomlás, se akadozás, a Navigáció pedig piszok gyors és magyarul beszél hozzánk.

Ha mégis arra vetemednénk, hogy kameraként használjuk a táblagépet, akkor a nyersanyagot meg is „vághatjuk” a Videokészítővel, melyet leginkább a W indows Movie Maker-höz tudnék hasonlítani. Van pár áttűnés, automatikus zenealárakás, néhány filter és feliratozó modul. Kell ennél több?

Ha már a filmezésnél járunk: ne, ismétlem ne ezzel fotózzunk és ne ezzel filmezzünk. Gyatra webkamerás a minőség, a fotók pedig a digitális fényképezés (h)őskorát idézi. Természetesen a Fényképszerkesztővel is kicsit manipulálhatjuk a képeinket, átméretezhetjük, körbevághatjuk, alapvető effekteket is alkalmazhatunk.

Aztán jött a nagyteszt: vajon hogy kezeli az Indavideót? Mint tudjuk, elég pocsék a magyar videómegosztó portál, számos bug-gal lehet találkozni használata közben, úgy mint megállíthatatlan vagy hiába kattintunk a teljes ablakra, nem rakja ki, vagy ha kirakja, többet nem rakhatom kicsibe, stb. A táblagép böngészőjében elindítva szépen vitte a videót, de beletekerni vagy kirakni teljes ablakba képtelenség volt, a rendszer pedig baromira belassult. Végül is vitte.

Negyedik rész: A horizonton is túl

Bizony, bizony mondom néktek, ez a legjobb táblagép, amivel eddig találkoztam. Gyors, erős, hibátlan. Egyedül ez a keret-dolog zavar egy picit, mert ha veszek egyet és lassan kiválik a kijelző a keretből, akkor imádkozhatok, hogy a garancia erre is vonatkozzon. Aki ilyet vesz, feltétlenül érdeklődjön ezután is. Másrészt az se biztos, hogy kell a 3G-s készülék, hiszen ha van egy jó WiFi hotspot-os készülékem, akkor a telefonomhoz vett mobilinternet-előfizetésem bőven elég ahhoz, hogy az okostelefonomon megvett 2 gigabájtot megosszam egy csak WiFi-s táblagéppel. Ezzel viszont akár több tízezret is megspórolhatok, nem beszélve a hűségidőt és a tarifamegtartást, ha szolgáltatótól veszem meg. Ettől eltekintve jár a maximális pont, ami rontja az összképet, az csak a keret, de úgy veszem, hogy ez csak ennek az egy készüléknek a hibája.




Szólj hozzá!

További Tablet tesztek

Samsung Galaxy Tab 2 10.1

  Megjelenés éve: 2012
  Pro:  
  - hibátlan
  - gyors
  - sokáig bírja
  - kompakt
  - kényelmes használni
  - ilyen egy jó táblagép
 
  Kontra:  
  - napsütésben nem látni jól
  - elválik a kijelző a kerettől
  - (jó lett volna egy négymagos Exynos proci)
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 10"
  • kijelző felbontása: 1280x800"
  • kijelző típusa: PLS TFT"
  • eszköz mérete: 256.6 x 175.3 x 9.7 mm
  • tömeg: 588 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Dual-core 1 GHz Cortex-A9
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 16 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSD
  • portok: dokk, jack out
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 3.15 MP
  • video chat:  
  • video felbontás: 720p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900 HSDPA 850 / 900 / 1900 / 2100
  • WiFi: b/g/n
  • Bluetooth: 3.0, A2DP
  • GPS: A-GPS , GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.0.3
  • spec. szoftverek: AllShare, ChatON, Fényképszerkesztő, Game Hub, Music Hub, Readers Hub, S Suggest, S tervező, Samsung Apps, Videókészítő
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 200/10 óra
  • tapasztalat: teljesen korrekt, ha nem jobb
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Technokrata a Face-en

Tesztek