Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung Series 5 – Majdnem tökéletes

Laptop tesztek

Teszt: Samsung Series 5 – Majdnem tökéletes

A Series 4 után azonnal kaptam a lehetőségen, hogy kipróbáljam az egyel nagyobb testvért és bevallom, nem bántam meg. A hűha azonban elmaradt.

A Series 5 (lánykori nevén 530U4B-S01) egy nagyon szép és formatervezett készülék lett. Alig két centis vastagsága, ívelt formái azonnal rabul ejti azt, aki először lát életében ultrabookot. Mérete azonban nem rejt akkora szörnyet, mint amire első látásra gondolnánk, ugyanis míg a Series 4 esetében elnéztük volna, ha ilyen hardverrel lett volna megáldva, azt az egy fokkal nagyobb gépnél már aligha.

Mindennek jól áll az ezüst

Ez most is bebizonyosodott, ugyanis a Series 5, mondjuk ki, gyönyörű. Az ívei, a kerekítések, az egyenesek jól illeszkednek egymásba, a készülék pedig nincs két kiló sem (1.84 kg). A vázon számos portot találhatunk, és most először találkozom olyan géppel, amin több a hármas USB, mint a kettes. Ha alaposan körbenézünk, akkor találunk rajta HDMI-kimenetet, két darab USB 3-at, egy darab USB 2-t, LAN-csatlakozót, fülhallgató kimenetet (ami egyben mikrofonbemenet is) és VGA csatlakozót. Jó hír a videotékák szerelmeseinek, hogy van benne DVD-meghajtó is. A gép könnyű, nem túl kicsi, viszont egyáltalán nem ormótlan, így bátran vihető hosszabb utazásokra is, az alumíniumborítás pedig remekül áll ennek a gépnek is, de van praktikus hozadéka is.

Kapcsoljuk be!

A Series 5 esetében (is) nem csak a külcsín, hanem a belbecs is fontos. Ennek érdekében úgy döntöttem, hogy masszív használatnak vetem alá, így alapvető vágási feladatokra és multimédiás élményekre is használtam.

A gép gyorsan bootol, összesen 18 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy desktop-kész legyen. Ami azonban nagyon idegesített, az az előretelepített Norton vírusvédelem, mely állandóan agresszívan az ember arcába mászik a „most regisztrálj már, mert addig nem hagylak békén” életérézssel egyetemben, azt pedig nem veszi figyelembe, ha nem kérek az ilyen 30-60 napos védelmekből (másik személyes kedvencem a McAfee, de ez egy másik történet). Ezek után megnéztem, mitől is lett ilyen gyors a készülék, és bár vannak olyan hardvereszközök, amelyek helyett mást raktam volna be a negyedmilliós laptopba, azért így se lehet rá nagyobb panasz.

A gép szíve egy Intel i5-2450M processzor lett, mely 1.6 GHz-es órajelével nem túl bizalomgerjesztő, de elégséges is lehet. Ezt a Windows információi alapján szűrtem le, mert a gyártó weblapján már 2.45 GHz-ról szól a fáma, aminek jobban hiszek. Ahhoz képest, hogy 64 bites Windows 7 Home Premium fut rajta, csak 4 GB memóriával látták el, ami viszont szerény véleményem szerint kevés a 64 bites rendszer teljes körű kiaknázásához. Ennyi RAM-nál egyszerűen nem jön elő az igazi különbség a 32 bites Win7-hez képest. A kijelző szép, 14 collos SuperBright HD LED, melynek maximális felbontása 1366×768, de nekem még mindig pirosas egy kicsit, vagyis még messze van a színhelyességtől. Merevlemeze 500 GB, ami valójában 442 GB és sajnos csak C: meghajtó van, vagyis az operációs rendszer területére tudunk menteni (persze ez lehet a tesztgép sajátossága is). A grafikus kártyája 1 GB-os AMD Radeon 7550M, mely egész szépen muzsikált, bár voltak vele gondok a részemről.

A gép tehát gyorsan tölt be, de hogyan is bírja az izzasztást az alumínium? Elég jól. A kijelző mérete ideális a multimédiára illetve egyes utómunkálatokra is, így az egyszerűbb vágások könnyen megejthetőek rajta, a kijelző felbontásából is adódóan döccenésmentesen ment az editálás (1080p, AVCHD, mp4, 20 mbit/s-es tömörítés), bár érdemes egy másodlagos monitor vagy tévé jelenléte, utóbbit leginkább HDMI-n kössük be. Ami nem tetszett, az az exportálás sebessége, ugyanis bár egy picivel gyorsabb volt a számolás a Series 4-hez képest, nem volt akkora hűha a különbség a két gép teljesítménye között. A kisebbik gépben csak egy Intel HD videokártya van, míg ebben egy 1 GB-os Radeon izzadt, mégis a kódolásban nem volt sokkal gyorsabb, csupán a kijelző mérete az, ami jó pontot hozott ennél a tesztelésnél. Ráadásul a gép, ha izzad, akkor bizony melegszik, és ez így volt ebben az esetben is. Az nem jött be annyira, hogy alul nyomja ki magából a forró levegőt, mert volt rá példa, hogy kénytelen voltam ölben használni, mert nem volt asztal, így viszont egy idő után kényelmetlenné vált a használata. A Series 5 gépházának többi része viszont hűvös maradt.

A filmlejátszásnál is volt egy nüansznyi hiba, ugyanis ha a csúszkát máshova vittem, egy pillanatra elveszítette a fonalat és gondolkodni kezdett az ultrabook. Ez a négyesnél nem fordult elő, igaz, ott nem is állt át a színhőmérséklet automatikusan a moziélményre, ami viszont egy nagyon-nagyon hasznos kiegészítője tesztalanyunknak. A 1080p-s felbontású filmeket gyönyörűen játssza, kockásodás nincsen, a laptop hangja teljesen kielégítő, így a kis beakadástól eltekintve kiváló multimédiás élményt kapunk.

Sajnos a Series 4-gyel ellentétben nincs külön biztonsági protokoll a gépen, vagyis nincs ujjlenyomat olvasó, ami szerintem elengedhetetlen egy útitárstól. Viszont az akkumulátora szintén nagyon sokáig bírja, 4-5 órát simán kibír, és ez nem az alvási ideje.

De gustibus non est disputandum

Vagyis az ízlések különböznek. A Series 5 egyáltalán hozott akkora lázba, mint ahogy a Series 4 tette, viszont várom, hogy még több jobbnál-jobb Samsung Series ultrabookot tesztelhessek, hogy a végén elmondhassam, igen, kipróbáltam mindet és szerintem ez és ez a legjobb vétel. A Series 5 a maga negyedmilliójával kiváló belépőszint a vékony és könnyű gépek világába, lehet imádni és szeretni, mert kiváló multimédiaközpont és a kütyüfelszerelésünk ékköveként is definiálható. Igazából kevés dolog van benne, amit nem szerettem, biztos van hibája, a színhelyességet eltekintve én nem találtam mást. A hardver teljesen más tészta, az én Series 5-öm több memóriával, 1.5 GHz-es videokártyával és erősebb processzorral bír, de ez már csak szőrszálhasogatás.



Szólj hozzá!

További Laptop tesztek

Samsung Series 5

  Megjelenés éve: 2012
  Pro:  
  - gyors, erős, kompakt, könnyű, 14 coll, sokáig bírja
 
  Kontra:  
  - a kijelző még mindig nem színhelyes, kevés a memória, nem ideális ölben használva
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 14"
  • kijelző felbontása: 1366x768"
  • kijelző típusa: SuperBright 300nit HD LED Display"
  • eszköz mérete: 333 x 229.5 x 20.9 mm
  • tömeg: 1840 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Intel® Core™ i5 Processor 2450M 1.6 GHz
  • memória: 4 GB
  • háttértár: 500 GB
  • SSD:  
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: SD, SDHC, SDXC, MMC
  • portok: VGA HDMI 2xUSB 3.0 1xUSB2.0 LAN
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 1.3 MP HD
  • hangkártya:: HD Audio
  • videókártya: AMD Radeon HD 7550M 1GB DDR3
  • ujjlenyomat olv.:  
  • optikai meghajtó: Super Multi Dual Layer DVD író
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil:
  • WiFi: b/g/n
  • Bluetooth: Bluetooth 3.0
  • GPS:
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Windows 7 Home Premium 64-bit
  • spec. szoftverek: Microsoft Office Starter 2010, Samsung Support Center, WildTangent Game Consolem Norton Online Backup (30 napos), Cyberlink Media Suite, Intel Anti-Theft Technology, Intel Identity Protection Technology
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 5-6 óra
  • tapasztalat: 5 óra
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés