Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: ASUS Eee PC 1225C – hosszútávfutó

Laptop tesztek

Teszt: ASUS Eee PC 1225C – hosszútávfutó

Nem tehetek róla, akár mobiltelefonnál, akár más elektronikai eszköznél, ha zongoralakk-bevonattal találkozom, mindig késztetést érzek rá, hogy kesztyűt húzzak, mielőtt megérintem. Nem azért, mert tilosban járnék, csak egyszerűen zavar, ha másról nem szól egy felület, mint az ujjlenyomatok begyűjtéséről, az állandó törölgetésről, ebből következően leheletfinom karcok azonnali megjelenéséről.

A nagy ujjlenyomat-gyűjtő EEE PC 1225C netbook – hasonlóan a múlt héten tesztelt “női” verzióhoz – a CES2012 kiállításon került bemutatásra, meglepően hamar eljutott hozzánk. Külső jegyei alapján már sejthető, hogy exkluzivitásra törekedett a gyártó, kifejezetten igényes az anyaghasználat, pontosak az illesztések, profi a kivitelezés. A hozzá adott tartozékok kimerülnek a tápegységben, még egy karcolásmentes törlőkendő sem fért bele, pedig az nagyon ráférne.

Kívülről

A gép gyakorlatilag egy Lamborghini-sallangoktól mentes 11 collos kis kompakt laptop: nagyon hasonló alkímiai jellegzetességekkell bír (és anyaghasználatban is rá hajaz), mint a neves autómárkával átmárkázott 12 collos verzió. Mint említettem, elsőre a fényes fekete lakkozás tűnik fel mindenkink, de szerencsére van érdekesebb is rajta, mindjárt a jobb oldalon a csatlakozóaljzatok.

Előbb a fejhallgató és mikrofoncsatlakozók, majd a 3 USB-aljzat közül az egyik, ami USB 2.0 szabványú, a Kensington-lock helye, a multi-kártyaolvasó, végül az analóg külső monitor csatlakozó-aljzata kapott helyet. A felső részben végig az impozáns méretű és teljesítményű 6 cellás, 5200 mAh-s, 56 Wh-s akkumulátor terpeszkedik.

Bal oldalon előbb a tápegység/töltő kisméretű csatlakozóhüvelye van, majd 2 db USB 3.0 aljzat, a vékonyság érdekében lenyílós RJ-45-ös hálózati csatlakozóalj, az aktív hűtőrendszer rácsozata található, legvégül pedig a HDMI csatlakozó zárja a sort. Utóbbi immár teljes létjogosultsággal van jelen, mert a készülék képes akadásmentesen lejátszani akár az 1080p videókat is. Amúgy a saját, 1366×768-as felbontású, 11,6″-os méretű, LED-es háttérvilágítású kijelzőjén is gyönyörű a kép, nincs az embernek széteső pixelesség miatt hiányérzete. A hangminőség nem egy audiofil végberendezésre hajaz, erősen volna mit javítani rajta, sztereo hangzáskép sem igazán alakul ki, de youtube videokhoz, megfelelő gondossággal szinkronizált/konvertált filmekhez élvezhető és érthető a hangerő.

Sajnos kezelhetőségben itt is vannak gondok, a billentyűzet bár normál méretű, a jobb alsó részét sikerül úgy összehozni, hogy nekem, aki 15 collhoz szokott, napok kellettek megszokni, a négy iránybillentyű bezsúfolása a Ctrl és a Shift rovására és helyére nem túl szerencsés megoldás. Amúgy a billentyűzet nyomáspontja – laptophoz képest – jónak mondható, nem megerőltető a huzamosabb pötyögés sem rajta, de a betűtávolságok miatt mindenképpen szokni kell.

Nagy bánatomra a kijelző fényes felületű, nem tehetek róla, én nem rajongok érte, nem magamat akarom benne látni, hanem a feladatot. Sajnos a touchpad itt sem támogatja alapból a scrollozást, ez jelentősen lassítja a készülékhasználatot, akár csak FaceBook esetén is.

Belülről

A netbook lelke egy kétmagos N2800 fantázianevű Intel Atom (Cedar Trail) processzor, Atomban nem láttam még ilyen fürgét. Nem mellesleg fantasztikus készenléti időt is produkál. 2 GB RAM-ot pakoltak mellé, de ez még bővíthető a duplájára. A tesztkészülék 500 GB-os merevlemezt kapott kettőbe particionálva, ez egy ekkora netbooknál több, mint elég. Windows 7 Home premium oprendszer van a csomagban, a Windows élményindex – a grafikus kártya (ami egy Intel GMA 3600-as) miatt – 3,4-es, ez lehetne jobb is.
A készülék huzamosabb használat esetén sem melegszik észlelhetően (azért mégsem egy Gamer-gép, ez erőteljesen látszik). WLAN-ja viszont  kiválóan használható, szelektivitása is nagyon impozáns. A kis fogyasztású processzornak köszönhetően simán hozza a 7 óra feletti használati időt egy töltéssel. Cserébe nem nehéz annyira, hogy lehúzza az ember vállát a táskával.


Végre a Skype is zöld színű, megfelelőnek találja a rendszer sebességét, Atom processzornál még nem tapasztaltam ilyet. Kapunk hozzá előre telepítetten különböző okos kiegészítő-programokat, valamint 3 GB ingyenes ASUS WEB-tárhelyet.

Összefoglalva

Továbbra sem fogom lecserélni a 15,4″-os T61-es ThinkPad-emet, de ebben a 1225C-ben szép, kívánatos darabot ismerhettem meg. Sajnos az áráról hivatalosan nem tudni még semmit, nem hivatalosan 120.000 Ft körül várható a bruttó ára. Öszintén remélem, hogy sikeres modell lesz, annak ellenére, hogy mérete alapján már nem netbook, tudása/teljesítménye alapján meg még talán nem sorolható hagyományos notebook kategóriába.



Szólj hozzá!

További Laptop tesztek

ASUS Eee PC 1225C

  Megjelenés éve: 2012
  Pro:  
  - Kiváló képminőség,
  - Jó anyaghasználat,
  - Igényes megjelenés
  - 7 órás akksi idő
 
  Kontra:  
  - Sajnos még mindig lassúcska olykor
  - A lakkfekete ház gyűjti az ujjlenyomatokat
  - Touchpadnél nincs görgetés alapból.
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 11,6"
  • kijelző felbontása: 1366x768 pixel"
  • kijelző típusa: LED Backlight WXGA"
  • eszköz mérete: 262 x 178 x 36 mm
  • tömeg: 1440 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Intel Atom N2600 (Cedar Trail) @ 1,86 GHz
  • memória: 2 GB
  • háttértár: 500 GB
  • SSD:  
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa:
  • portok: 3xUSB, HDMI, 3,5 mm audio, 3,5 mm mikrofon, külső analóg monitor
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: VGA WEBkamera
  • hangkártya:: Realtek High Definition Audio.
  • videókártya: Intel GMA 3600
  • ujjlenyomat olv.:  
  • optikai meghajtó: nincs
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: nincs
  • WiFi: 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: nincs
  • GPS:
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Windows 7 Home Premium
  • spec. szoftverek: ASUS Media Sharing, ASUS Vibe, ASUS Media Sharing
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 5200 mAh, 6cellásíí
  • tapasztalat: Akár 7-8 órát is simán elment.
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés