Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: WayteQ xTAB-100s – Pénztárcabarát

Tablet tesztek

Teszt: WayteQ xTAB-100s – Pénztárcabarát

Nem gondoltam volna, hogy van értelme körülnézni az olcsóbb tabletek piacán, pedig érdemes, mert néha kincset rejt a 70 ezer alatti szegmens.

Ha valami nagyon drága, akkor az biztos nagyon jó, ha pedig valami túl olcsó, akkor biztos valami baja van? Felejtsük el ezt a gondolatmenetet a WayteQ xTab-100s esetében, mert higgyék el, nem is olyan rossz. Persze vannak hibái ennek az eszköznek is, de ha belépőszinten szeretnénk megismerkedni a táblagépek világával és nagyképernyőre vágyunk, akkor ez az egyik legjobb választás, ugyanis a készülék nem kicsi, viszonylag van súlya, nagyon színes és nagyon iPad 1, csak kamerával.

Amikor először a kezem ügyébe került az eszköz, már rögtön feltűnt, hogy nem a világ legkönnyebb tabletjével van dolgom, ugyanis 650 gramm, viszont az anyagillesztésre se lehet panasz, ugyanis egyáltalán nem ropog a kezem alatt a műanyag burkolat, ami egy ilyen súlynál már illene. Sőt, a hátlap gumírozása is pompásra sikeredett, így nehezen csúszik ki az ember kezéből.

De nézzük is meg, milyen hardvere van egy belépőszintnek

A Cortex A-9 1 GHz-es processzor már elég egy ekkora felbontás kezeléséhez, de komoly számítási feladatokat ne várjunk tőle, míg az 512 MB DDR2-es memória is elégségesnek mondható, mivel egyáltalán nem találkoztam fagyással vagy belassulással, pedig számos program fut a háttérben. Van előlapi és hátlapi kamerája és rendelkezik beépített mikrofonnal is, így a videócsetelés is megoldottnak látszik, igaz, a kamerák nem a legjobbak, ugyanis a hátlapi lencse 2 megapixeles, az előlapi pedig 0.3 megapixel. Ami a legszebb a készülékben, az a kijelzője: 9.7 collos IPS, bár felbontása elég kicsinek mondható, ugyanis 1024×768-as, amiből mindenki rájöhet, hogy 4:3-as képarányú a kicsike. A kis felbontás ellenére is gyönyörű a képe, hála annak, hogy nem valami gagyi TFT LCD-t raktak bele, hanem IPS-alapú technológiát. Tárhelye kategóriájában is megfelelő, nem kell több 4GB-nál, ugyanis microSD kártyával (androidos készülékről lévén szó) akár 36 GB-ra is feltornázható.

Régebben, amikor még a Sony fennhordta az orrát a DVD-k világában és a lejátszói nagyon drágán is csak a DVD filmeket játszották le, már rég elárasztották a piacot a 10-15 ezer forintos divX-es DVD lejátszók, amelyek minden formátumot ismertek és lekezeltek, ha meg nem, akkor egy firmware frissítés után már azt is. Nos, az xTab-100s is tud valami ilyesmit a maga szerény 65 ezres áráért cserébe, ugyanis bár csak WiFi van benne (b/g/n), egy trükkel máris a 110 ezres tabletek közt találhatjuk magunkat vele: támogat egyes USB stick-et, így akár a 3G-n keresztül is szörfözhetünk. Hogy melyek ezek az USB modemek, azt a gyártó oldalán bárki megnézheti, nagyobb részt Huawei eszközökről van szó, kisebb részt pedig ZTE stick-ekről. Ez egyébként a WayteQ második legvonzóbb tulajdonsága. Igen, kicsit fura, hogy nem egy beépített 3G modem található benne, viszont nem is kerül 100 ezerbe.

Kimenetei között van még a HDMI, a hangszóró, a microUSB és fülhallgató. Ami viszont fura volt, hogy külön hálózati töltőnyílása van, így kell a külön fali adapter hozzá. Ezek a kimenetek mind-mind valamiért a készülék alján kaptak helyet, így könyvolvasáskor nem szerencsés tölteni, mert zavaró tényező lehet.

Bekapcsolva

A készülék tetején található gombbal tudjuk lezárni és ki/bekapcsolni az eszközt. A hidegindítás elég gyorsan megtörténik, nagyjából 20 másodperc elég ahhoz, hogy a rendszer felálljon. A képernyő szépségességéről már írtam, az Androidot meg nem kell bemutatnom. Jó hír, hogy a gyártó nem erőltet ránk semmit se, így nincsenek előre beállított kezdőképernyő sem, mi magunk dönthetjük el, hogy milyen widgeteket szeretnénk látni az egyes oldalakon. Bár a felület indokolná, nekem nem sikerült 2-3 ikonnál többet kirakni egy-egy főképernyőre, mivel elfogyott a hely, pedig a 2/3-a teljesen üres volt. Ez a képi világ valahogy nem így jött le a dobozon található készülékről.

Operációs rendszere Android, abból is a Gingerbread 2.3.4 és frissíteni nem lehet. Ez van és kész. Legalább van benne Google Play, így a szoftverletöltés is megoldott, nem úgy, mint a legtöbb alacsony árkategóriás készüléknél. A Flash Player legfrissebb verziója után pedig szinte bármit megtehetünk böngészéskor, mint ha asztali gépen tennénk ugyanezt.Az egyik legolvasottabb magyar hírportál meg se kottyan neki, szépen és gyorsan dolgozik a WiFi és a gép is. Gépeléskor alapesetben csak az angol billentyűzetet hozza elő, így nincs túlzsúfolva a képernyő alja a sok magyar ékezetes betűvel, viszont ha sokáig nyomom az „A”-t vagy az „O”-t, akkor előhozza a hozzá tartozó ékezetes karaktereket. Viszont a dedikált gombok, melyek a készülék alján találhatóak, úgy mint „back”, „home” és rejtett menü, egyáltalán nem világítanak, azaz egy sötétebb helyen oda kell figyelni, mit nyomunk és mit is szeretnénk nyomni.

Multimédia

Ez az eszköz leginkább erre alkalmas. Kössük rá a tévére HDMI-n keresztül és nézzünk rajta mp4-et, kiváló móka lehet, mint ahogy a YouTube és a zenehallgatás is pont megfelel az elvárásaimnak, így hamar elment pár óra és fel se tűnt, hogy még mindig a kedvenc filmkritikai csatornámat nézem. A készülék nem hangos, így zajosabb környezetben a fülhallgató elengedhetetlen mellé. Viszont ne fotózzunk vele semmit se, csak ha muszáj, ugyanis érezhető a 2 megapixelnél, hogy csak azért került bele ez a feature, mert a többieknek is van. Nem kell. Ez egy tablet, amúgy is tök felesleges és hülyén is néz ki, amikor valaki egy táblagéppel fotózik. Inkább az előlapba kellene zsúfolni azt a 2 megapixelt a 0.3-as helyére és mindjárt sokkal jobb lenne a videocset élménye. Az akkumulátor 3500 mAh-ás, amivel elméletileg sokat lehet lógni a táblagépen, de sok környezeti tényező tudja befolyásolni az élettartamot, így a WiFi vagy a háttérben futó alkalmazások bizony sokat le tudnak venni az energiából, de kis odafigyeléssel hosszú órákig tudjuk használni egy feltöltéssel.

Összefoglalva

Jó móka a WayteQ xTab-100s, 65 ezer forintos aktuálárával és hogy 3G képes kis trükkel… engem meggyőzött. Nekem talán egy picit nagy ez a majdnem 10 coll, amit viszont mindenképpen ki szeretnék próbálni, az a gyártó másik újdonsága, a 40 ezer alatti 7 collos tablet. Mert van egy olyan érzésem, hogy az igazi egymásra találás lesz. Szóval az xTab-100s gyors, strapabíró, olcsó, szép a kijelzője és pontos a kapacitív érintője, ellenben kissé elavult az oprendszere (ezáltal több androidos alkalmazás nem érhető el rá), nincs benne GPS és gyengécske a kamerája. . Aki ilyet vesz, az ne feledje, belépőszint, de a kellemesebbik fajtából, amolyan iPad 1-es betáncolás Android módra.



Szólj hozzá!

További Tablet tesztek

WayteQ xTAB-100s

  Megjelenés éve: 2011
  Pro:  
  - olcsó
  - IPS - szép a kijelző
  - viszonylag gyors
  - külső 3G modem csatlakoztatási lehetőség
  - jó anyagminőség
 
  Kontra:  
  - nincs GPS
  - gyenge fénykép és videó
  - nehéz
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 10"
  • kijelző felbontása: 1024x768"
  • kijelző típusa: IPS LCD"
  • eszköz mérete: 242.4 x 189.4 x 12.8mm
  • tömeg: 650 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: AML8726-M Cortex-A9 1 GHz CPU
  • memória: 512 MB
  • háttértár: 4 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSD
  • portok: microUSB, jack, HDMI, külső 3G
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 2 MP
  • video chat:  
  • video felbontás:
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil:
  • WiFi: b/g/n
  • Bluetooth: igen
  • GPS: nincs
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 2.3.4 Gingerbread
  • spec. szoftverek: nincs
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: Lithium, 7,4V, 3500 mAH, 4-10 óra használat mellett
  • tapasztalat: sleep módban is max másfél nap, amúgy 4-5 óra
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés