Connect with us

Hirdetés

technokrata

Okostévét vennék, de milyet?

Tesztek

Okostévét vennék, de milyet?

Elmentünk a Media Marktba és megnéztük, hogy mit is kínálnak a különböző márkájú okostévék.

Egy tévé attól okos, hogy a már jól megszokott menürendszerhez társul egy látványos felület, mely a fény- és hangerőn kívül olyan multimédiás szolgáltatásokat is nyújt, mint például az internetböngészés lehetősége, a Skype, vagy a Youtube. Nincs mese, operációs rendszer fut hát rajtuk, Linux-alapon, melyre gyártója válogatja, hogy milyen megjelenést és milyen szolgáltatásokat pakol.

Samsung: sok magyar tartalom

A Samsung Smart tv-k lelke a Smart HUB, ez az az alkalmazás, melyen keresztül valamennyi okostévé funkció elérhető. Maga a Smart Hub egy jól áttekinthető rendszer szerint van felépítve. Az okostévé funkciókat tekintve azonban nem mindegy milyen tévét veszünk, a Samsungnál háromféle verzió létezik.

Az első D 5500-as modellben csak az alkalmazás áruház van, melyen keresztül letölthetők, illetve megvásárolhatók különböző programok. A második, okosabb felületet a LEDes D6000-D6100-as és a D6900-es Plazma modellek örökölték: itt már kapunk Social tv-t ami a Facebook, Twitter és Google talk alkalmazásokat tartalmazza, a „Search all” funkciót amivel az interneten és az otthoni hálózaton gyors kereshetünk és egy Explore 3D alkalmazást, ahol különböző ingyenes 3D-s tartalmakat tudunk megnézni, ami folyamatosan bővül.

A harmadik generációs menürendszert a D6500-as LED-es és D8000-es plazma modellek örökölték meg, ezekben már kapunk teljes internetböngészőt és Skype alkalmazást is.

A Smart Hub szerencsére személyre szabható, így alkalmazásokat mappába lehet rendezni, és az azok sorrendjét át lehet rendezni. A Smart HUB fontosságát jelezve itt tudjuk elérni a külső meghajtón lévő tartalmainkat is, és ide került a csatorna lista, ahol a csatornák sorrendjét is meg tudjuk változtatni.

A készülékek DLNA szabványt is ismerik, így nem kell mindig kábellel bajlódnunk: a szolgáltatás segítségével valamennyi, ugyanazon a hálózaton lévő, megfelelően beállított eszközről lejátszhatók médiatartalmak – zenék, videók – a tévén.

Az alkalmazás áruházban kategória szerint válogathatunk: Újdonságok, Videó, Játék, Sport, Életmód, Információ, Oktatás, melyek közül számos ingyenes és megannyi fizetős applikációt találunk. Fizetni – ahogyan valamennyi gyártó esetében is – bankkártyával tudunk.

A Samsung tévén az előretelepített alkalmazások között megtalálható a Google Maps, Picasa, Origo, Index, Port.hu, Dailymotion, Red Bull tv, vTuner rádió apprengeteg, de a Nők Lapja café, Daazo kisfilmjei, valamint a Videa ikonjai is itt sorakoznak. Az alkalmazás áruházban jelenleg több mint 300 applikáció tölthető le.

Sony: videóban erős, de nincs alkalmazásbolt

Minden Sony készülék teljes internet elérést biztosít. Alkalmazás áruház sajnos nincs, igaz az tv-ben van egy olyan menüpont, amit Alkalmazások névre kereszteltek. Itt találjuk meg az internetböngészőt, a Skype-ot, valamint a keresés funkciókat. Ez utóbbihoz a készülékek a Grancenote adatbázisát használják. Zenékénél lehetőség van műsorszámra, előadóra és albumcímre keresni, videónál szintén ezek a lehetőségek állnak rendelkezésre. Itt kapott helyet még a WiFi direct lehetőség is, ami közvetlen elérést biztosít egy okos telefon vagy PC és TV között, és támogatja a DLNA távvezérlési funkciót is. Van még egy minialkalmazás galéria is: ebben találhatók a Twitter és a Facebook elérést biztosító appok.

Ebbe a menüpontba került még egy számológép, RSS hírolvasó, ébresztés, naptár, analóg és világóra alkalmazás. Videótartalmak megtekintésére a BRAVIA internet videó szolgáltatást használhatjuk.

Sonyról lévén szó természeten az AXN szerepel az első helyen. Itt az AXN-en futó filmeket tudjuk megnézni, esetenként HD minőségben is. Természetesen van Youtube is. Van egy 3D alkalmazás is, amivel 3D-s videókat tudunk megnézni, de ez csak 3Ds tv esetén érhető el. Megtalálható még az Eurosport, Billabong, Style.com, Concierge.com, Epicurios.com, Wired magazin által tesztelt készülékek videóbemutatója érhető el. Blip.tv, Dailymotion, uStdio, GolfLink.com, Livestrong.com, Video Detective amivel mozi előzeteseket nézhetünk. Tagesschau, Deuche Welle, és egy Podcast rész.

LG: MTV videótárral és Port.hu -val

Az LG minden készüléke szintén teljes internet elérést biztosít, de a flash alapokat csak 8-as verzióig támogatja. Szintén rendelkezik alkalmazás áruházzal ahonnan különböző játékokat és különböző alkalmazások, időjárás alkalmazás, ismeretterjesztő alkalmazás. Az LG a Smart felületet az LG SNS center (social network system) névre keresztelte.

Videókedvelőknek külön Youtube kliens található, és elérést biztosít az MTV videótárhoz, és a Startlap TV-hez is. Az LG készülékein elérhető még az HBO GO is. Skype funkció szintén van az LG modellekben ugyan úgy, mint, Google Maps, Facebook, Twitter, Picasa, Origo, Index, Port.hu, Dailymotion, Red Bull tv, vTuner, MLBtv, iConcerts, Funsport (online játék) Aupeo rádió, iPlay tv. DLNA képesség mindegyikben készülékben található.

Az LG-nek is van alkalmazás áruháza, mely átlátható és jól kezelhető. Szerencsére itt is lehet kategóriánként lehet keresni, úgy mint játékgép, szórakozás, élet, ismeretterjesztő műsorok, hírek/infó. Körülbelül itt is 300 alkalmazás található, melyek – hasonló aránnyal, mint a többi gyártónál – fele nagyságrendileg ingyenes.

Philips és Sharp: jók, de nem bővíthetők

A Philips és Sharp ugyan azt a felületet használja Smart lehetőségnek. Mindegyik készülék teljes internetelérést biztosít. Egy különbség van a Sharpok és Philipsek között: a 6xx széria kivételével a Sharp-okban van, a Phlipsekben nincs Skype. Állítólag a Philipsben idén egyébként már lesz, legalább is az idei frissítésben ígéri már a gyártó.

A videós tartalmak illetően a készülékek gyárilag a Youtube és iConcerts appokat tartalmazzák, de az App galery névre hallgató menüből tudunk letölteni további videós és nem videós appokat is, mint például a  Twittert, Euronews-t, TV5monde,Picasa, Vievster, Aupeo, FunSport, Dalymotion, Screendreams képernyő pihentető alkalmazást, amivel kandalló tüzet vagy éppen halakat tudunk nézni pihenésként.
Panasonic: nincs internetböngésző

A Panasonic Viera Connect névre keresztelte a Smart funkciót, melyekből valamilyen oknál fogva kimaradt az internetböngésző. Van viszont Skype és Facebook is.

A készülékekre előretelepítve kapunk egy, a Vezess, NLC adásokat tartalmazó Startlap tv-t, Eurosport, Youtube videókat, Southcast Rádió, CineTrailer widgetet. A Viera Market-ről tudunk további különböző alkalmazásokat beszerezni, melyek száma jelenleg kevesebb, mint százra tehető

Itt szintén kategóriákba vannak sorolva a letölthető alkalmazások: ajánlott, videó, zene, sport, játékok, közösségi hálózatok, hírek és életmód, egészség és fitnesz témákban állnak rendelkezésre az ingyenes, illetve fizetős plusz tartalmak.

Kényelmi funkciók

Hálózatra való csatlakozást készüléktípustól függően találunk a készülékekben: vagy van beépített WiFt, vagy külön adapter megvásárlásával lehet WiFi képessé tenni a készülékeket. LAN csatlakozó minden okostévében található, lévén az internetelérés az okostévék alapja.

Általában mindenkiben felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet használni az internetet billentyűzet és egér nélkül. Alap esetben ott a távirányítónk, amivel – mint régen sms írásnál – a számgombokat használhatjuk. Szerencsére minden gyártó készített iOS és /vagy Android platformra alkalmazást így ezek segítségével könnyítve navigálást. Ennek egy feltételen van: az okos telefon és tv egy Wifi hálózaton legyen.

Az LG-nek van egy opcionálisan kapható, Nintendo Wii távirányítóra hajazó Magic Motion Remote Control névre hallgató távvezérlője, amivel úgy tudunk navigálni hogy a képernyő felé mutatunk és egy kurzort mozgatunk. A Samsungnál két fajta távirányító létezik. A régebbinél az „enter” gomb érintő felületes és így a kurzor irányítást megkönnyíti, az újabb típusú távirányító középső felülete pedig egyenesen egy érintés érzékeny touch pad. Ezt a két típust a D7000 és D8000 LED tv mellé és a D8000 Plazma mellé kapjuk. A többi típusnál a hagyományos négyirányú gombok azok, amik lehetőséget adnak a menüben, illetve böngészőben lévő mozgásra.



Szólj hozzá!

További Tesztek

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés