Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung NX 200 – Tükörnélküli király

Fotó-videó

Teszt: Samsung NX 200 – Tükörnélküli király

Ha lehet valamiről szuperlatívuszokban beszélni, akkor erről az EISA 2011-díjas fényképezőgépről bizony kötelező.

Karácsony előtt kapva kaptam a lehetőségen, hogy a már szeptemberben hírként megírt Samsung fényképezőgépet, az NX 200-at az egész bejglis-tüzijátékos évvégi nagy pihenésen tesztelhessem. A „Tessék Koci lőni vele pár jó képet a két Ünnep között” bizony jócskán túl lett teljesítve, ugyanis 6 gigányi fotót és videót készítettem vele, ami higyjék el, nem is olyan sok.

Eddig a 16 GB-os Class 6-os SDHC kártyám egy fiatlakorában is 20 ezer forintért vásárolt Panasonic Lumix kompaktgépben pihent, így növelve a kis gép értékét a kétszeresére és talán még sose fotóztam tele egyszerre 6000 darab 8 megapixeles képpel azt. A Samsung legújabb fényképezőgépe pedig olyan lehetőségnek tűnt, amit nem akartam elszalasztani és mivel a Szilvesztert Mátraszentimrén töltöttem, így a képek zöme is onnan való. A cikkben csupán pár képet mutatnék, de egy komplett galériát is létrehoztam, ahol mindenféle kompozíciót meg lehet tekinteni, így talán teljesebb képet tudok adni a készülékkel készített fotók minőségéről.

Mindenek előtt
Az NX 200 nagyon sokat tud, egy fotózásban jártasabb ismerősöm véleménye szerint a gép igazi home professional, azaz a hobbifotós, ha nem Canon EOS xyD gépet vesz, akkor ez a tökéletes eszköz a hobbija űzésére. Egy viszonylag újabb  kifejezést kell a fényképezőgéppel kapcsolatban megtanulnunk: MILC. A MILC nem más, mint a Mirrorless Interchangeable Lens Camera, azaz tükörnélküli cserélhető objektívű  fényképezőgép. A MILC-kamerák zömét eddig a Sony, a Panasonic és nagy bajban levő Olympus adta, most ide csatlakozott a Samsung is. A gép tehát cserélhető objektíves, tehát a hozzágyártott külön Samsung objektívekkel kompatibilisan szinte bármilyen minőségű fotókat készíthetünk vele (akár a természetben barangolunk vagy nagy felbontású sajtófotót szeretnénk készíteni).

Az NX-sorozat ötödik, és egyben legfrissebb tagja a 2011-es berlini IFA-n debütált új objektív családjával (jelenleg 10 objektív közül választhatunk a Samsung kínálatából), mely EISA díjas lett egyből a maga kategóriájában.  A mindössze 22 dekás készülék háza is megerősödött, ugyanis az eddig használt műanyagot felváltotta a magnézium és a műanyag kevert használata, így rendkívül könnyű, de mégis strapabíró fényképezőgépet tarthatunk a kezünkben, ráadásul jól is néz ki klasszikus formavilágával.

A készülék SD/SDHC/SDXC kártyákkal kompatibilis, ezeket a kártyákat az akkumulátor mellett helyezhetjük el, mely a készülék fenekén található csapóajtó mögé rejtettek el. A fényképezőgépben tehát akkumulátor van (1030 mAh), amivel a masina intenzív használat mellett se merül le a nap végére, sőt (ez a használati mód nálam egyenértékű a 4-5 két-három perces filmvelvétellel, a sok fényképpel és a még több vakus fényképpel)! A fényképezőgép oldalán, szintén elrejtve, fedél mögött találhatjuk az USB kimenetet (így kommunikál a számítógéppel) és a HDMI portot is.

Bekapcsolva
Egyszerű ON\OFF gomb van a készülék tetején, ami benyomható, ilyenkor pedig exponál a gép. Rengeteg felhasználási mód van, lehet tekergetni a gép tetején az üzemmódválasztó tárcsát. Itt bekell vallanom, hogy főleg a Smart és a Manual módot használtam, de a Magic-et és a filmrögzítést is előszeretettel használtam. A Magic Frame és a Smart Filter a Magic feliratnál kerül elő, ebben az esetben egyrészt állítólag vicces (van aki szerint profi gépbe nem való) keretekbe foglalhatjuk a céltárgyunkat, személyünket, vagy a Smart Filter almódban választhatunk képstílust (retro, fekete-fehér, negatív, stb.). Itt egyetlen, hasznos okosságot találtam csak, és az a Miniature, amivel Tilt-Shift-szerű képeket lehet készíteni .

A Smart módon kívül minden egyes programnál bármit  be lehet állítani, legyen szó a Shutter sebességéről, az ISO-ról (extrém értéket is), a fókuszról (kézi vagy automata) vagy akár a fehéregyensúlyról. A gépben van panoráma mód is, mely használata könnyű (folyamatosan nyomni kell az exponáló gombot és közben tengely mentén forognni kell), csupán az a bajom vele, hogy nagyon keskeny képet készít így a gép (bár ez máshol is így van sajnos). Ha fotózás közben változtatni szeretnénk valamin, akkor a készülék hátulján található Fn-gombbal elővarázsolhatunk egy gyors menüt, de a Menu gomb megnyomásával előjön a főmenü részekre bontva, ahol mindent beállíthatunk (képméret, a film felbontása, színek, ISO, nyelv, idő, stb.).  Az elmaradhatatlan öt komponensű gomb is megtalálható a készülék hátulján, mely szintén kapott egy forgatható tárcsát. Ugyanitt található egy videórögzítő gomb is, melynek benyomása után programtól függetlenül azonnal elindul a videórögzítés.

 

A képek mérete impozáns, 20.1 megapixeles képet is készíthetünk vele, a 16 gigás kártyámnak hála csakis ebben a minőségben fotóztam. Természetesen a JPEG mellett választhatjuk a RAW formátumot is, ami szintén a profi gépek közé emeli az NX 200-at, de ha ez nem, akkor az, hogy az ISO-t 12800-ig lehet manuálisan feltornászni. Ez már bizonyosan a fényképészek szívét is megdobogtatja. Ha nem felel meg  a mezei  RGB, akkor használhatjuk beállításként a Photoshop RGB-t is.

A gép nagyon gyors. Pillanatok alatt képes a fotózásra, a helyére csavarható vaku pedig másodpercek alatt feltölt, majd onnantól kezdve szinte 2 másodpercenként vakuzhatunk. Sajnos a vakuja nem integrált, így ha azt otthonfelejtjük a gyári (de különálló) villanót, akkor sajnos vaku nélkül maradtunk. Nekem pozitív volt, hogy nem kellett manuálisan letiltani a vakuzást fotózás közben, elég csak lenyomni alapállásba a vakut és automatikusan kikapcsolja azt. Nagy segítség, hogy van benne AF segédfény, így a sötében is tudunk viszonylag éles képeket készíteni.

Másodpercenként akár 7 képet is képes készíteni RAW-ban. Elméletileg van benne GPS is (a menü erre utal),de a tesztmodellből sajnos ez kimaradt, valószínűleg ez egy választható opció. A kijelző hatalmas 3 hüvelykes AMOLED, ami elég hűen mutatja a fotóinkat.

A videó
Ha az ember kikapcsolja az automata fókuszálást, akkor bizony csodákat képes felvenni az NX 200-as, hála magas fényérzékenységének, mindezt 1080p-ben. El sem tudom képzelni, hogy milyen videókat lehetne vele lőni egy rendesen bevilágított stúdióban, talán a híres kliprendező Indián is eldobná a Canon EOS-ait, ha kipróbálná ezt a gépet (ez persze csak poén, bocsi Indi).  A rögzített videó 30 fps-es és 20 megabites MP4 formátumú. Ha 720p-ben rögzítünk, akkor már 60 képkockát készít másodpercenként, VGA-ban viszont már 120 fps-el is elboldogul. A hangot a váz kitűnően sztereóban beveszi, méreteihez képest remekül rögzíti, a kijelzőn pedig azt látom, ahogy majd ki fog nézni a videó, ha HDMI-n keresztül a tévére varázsolom a felvételt. A fehéregyensúly automatában hibátlannak tűnik.

A fekete leves
Sajnos vannak negatívumok is. A fókuszt gyérebb megvilágításban (még a segédfény ellenére is) egyszerűen nem találja, ha pedig zoomolva is van, akkor végképp nem akarja az igazságot (értsd.: ha nincs élesség, addig nincs fotó, vagy van fotó, de máshol van az élesség , vagy addigra már a céltárgy-személy-állat tovalibbent és lemaradtunk a nagy pillanatról). Ez kiküszöbölhető, ha kikapcsoljuk az autófókuszt. A makro sem a legjobb. Ha valamit közelről akarunk lefotózni, akkor bizony szintén érdemes kikapcsolni az autófókuszt, mert hiába találja meg egy pillanatra, bizony eldobja az élességet.

A két hét alatt ezekkel a jelenségekkel találkoztam (az, hogy nincs benne magyar nyelv, talán fel se róható neki). Nyílván van még néhány hibája (mint a rövid USB kábel), de biztosra veszem, hogy a többi 10 NX optikával csodákat lehet vele művelni. Talán még valami: nekem hiányik a kis kereső belőle, kár, hogy nem kerüt bele.

Summa summárum
Nagyon-nagyon le vagyok nyűgözve: 20 megapixel, 12800-as ISO, fullHD, cserélhető objektív és mind emellett rendkívül gyors is. Kicsit gyengélkedő fókusszal is bőven a hobbifotósok kedvenc eszköze lehet a jövőben. A Samsung megint megmutatta, hogy ha nagyon akar, akkor oda tudja tenni magát és nem csak LCD tévékben és oksotelefonokban (no meg az Apple idegesítésére) kiváló. Ára még borsos, elődje, az NX 100 jelenleg nagyjából 100 ezer forintba kerül, az NX 200 pedig  900 dollárral debütált novemberben. Ennek ellenére csak ajánlani tudom.



Szólj hozzá!

További Fotó-videó

Samsung NX200

  Megjelenés éve: 2011
  Pro:  
  -
 
  Kontra:  
  -
 
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés