Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Prezin túl is van élet: íme 6 magyar startup amit még nem ismertél!

Startup

A Prezin túl is van élet: íme 6 magyar startup amit még nem ismertél!

Amikor a hazai startupokra gondolunk, elsőként nem meglepő módon a Prezi, a LogMeIn vagy a UStream jut az eszünkbe, pedig ennél sokkal több izgalmas, előremutató magyar vállalkozás is jelen van a piacon. Mostani cikkünkben hat olyan startupot szedtünk össze, amelyekről valószínűleg még nem hallottál, pedig érdemes őket megismerni:

1. BOOKR Kids

BOOKR Kids alkotóinak nem kisebb célja van, mint forradalmasítani a meseolvasást. Erre minden esélyük meg is van, hiszen a szolgáltatásuk nem más, mint egy hangoskönyv és egy mesekönyv egybegyúrása, látványos animációkkal és játékokkal együtt. A kicsik egyaránt élvezhetik a klasszikus meséket, de modern, interaktív történetek is ott vannak a mesetárban.

bookrkids

A BOOKR Kids Androidra és iOS-re is elérhető, ennek megfelelően pedig táblagépen és okostelefonon is használható. Sőt, amennyiben csemeténknek megvennénk élete első táblagépét, úgy szintén érdemes a BOOKR Kids-re gondolni, hiszen a magyar startup egy különleges, kifejezetten a legfiatalabb generációnak szánt készüléket is piacra dobott a közelmúltban, amihez ráadásul 6 hónapos előfizetés is tartozik! Talán nem meglepő, hogy a startup nyerte meg a régió versenyét, a CEE Lift Off!-ot, így 150 ezer euró ütötte a markukat.

2. Sypbrillo

Adott a GoPro a világ legnépszerűbb akciókamerája amelyhez több száz (ha nem ezer) kiegészítő érhető el. Az embert azt gondolná, hogy itt már nem lehet újat mutatni, pedig ez egyáltalán nem így van, a Sybrillo-nak sikerült. A magyar startup ugyanis egy olyan stabilizátort fejlesztett, ami akár 360 fokos fordulatra képes és távvezérléssel irányítható. A készülék érzékeli az elmozdulásokat, majd a beépített motorjának segítségével kiegyenlíti azokat, így a kép mindig éles marad.

sybrillo

A Sybrillo megvalósításához kickstarteres gyűjtést szervezett a csapat, amin óriási sikert értek el, hiszen az eredetileg kitűzött 50 ezer dollár helyett 149 ezret szedtek össze. Talán nem véletlen, hogy a készüléket igen nagy érdeklődés övezi, ezért már csak a 229 dolláros kiadáshoz lehet hozzájutni, az olcsóbb csomagokat mind lefoglalták. Az biztos, hogy nagyon sokakat érdekel a termék, hiszen annak ellenére foglalták le a példányokat, hogy az első darabokat csak jövő márciusban szállítja majd a magyar startup.

3. Rendi

Kupi van a lakásban, de meghívtad a barátaid? Akkor Neked szól a Rendi, a magyar startup ugyanis takarítók közvetítésével foglalkozik. A takarítószolgálat működése pofonegyszerű: A felhasználó kiválasztja, hogy hol lakik, mekkora a lakása és szeretne-e extra opciókat (például ablakpucolás vagy mosást) majd ezután megadja az időpontot és kész is.

Ennek fényében nem véletlen, hogy a Rendi elképesztő népszerűségnek örvend, a startup vezetői szerint jelenleg az egyik legnagyobb kihívás, hogy a lehető legtöbb településen be tudják vezetni a Rendit. Az árak sem vészesek, egy takarítás a lakás méretétől függően 5800 és 10 ezer forint között alakul (illetve extra nagy terület esetén egyénii árral kalkulál a rendszer), persze ez az összeg akár két-háromszorosára is nőhet, ha extra opciókat is választunk.

4. Route4U

Kifejezetten a kerekesszékeseknek fejlesztették ki a Route4U-t, amely Magyarország első, akadálymentesített térképét tartalmazó alkalmazás. Az egyelőre Budapesten használható applikáció nemcsak az akadálymentesített helyek megtalálásában nyújt segítséget, de az odavezető utat is megmutatja. Mindebben pedig a közösség ereje segít, hiszen a Route4U a felhasználói adatokat is felhasználja az egyes tervezések során. Ez olyannyira jól működik, hogy a Route4U 2015 augusztusi megjelenése után két hónappal már a főváros teljes gyalogos úthálózatának infrastruktúrája elérhető volt az alkalmazáson keresztül.

Az alkotók szerint a program nemcsak az adott személy utazását könnyítheti meg, de az összegyűjtött adatokból az is kiderül, hogy melyek azok a kritikus pontok, amelyek mindenképp fejlesztésre szorulnak. Ezekből az információkból pedig képet kaphat a városvezetés az esetleges, korábban fel nem ismert problémákról amiket felújítással orvosolhatnak. A fejlesztés nemcsak a mozgássérültek, de a szakma figyelmét is felkeltette, így a Design Terminál mentoráltjaként a Route4U a washingtoni Challenge Cup versenyre is kijutott.

5. Tickething

Bizonyára veled is előfordult már, hogy az utolsó pillanatban eszméltél fel, hogy egy általad kedvelt zenésznek rövidesen koncertje lesz. Ha szerencséd van, nem fogyott el az összes, de ha már nincs akkor kezdődhet a vadászat, amivel valahogyan mégis hozzájuthatsz a fontos jegyhez.

Nos, pontosan erre próbált megoldást nyújtani a Tickething, amely egy koncertekre, fesztiválokra, kiállításokra és más rendezvényekre szóló belépőjegyek árusítóhelyeként indult el néhány héttel ezelőtt.  Az oldalon persze nemcsak venni, de eladni is lehet, így ha valami mégis közbejön, gyorsan megszabadulhatsz a jegyektől. A jegy-Vaterának is felfogható oldal a befektetők figyelmét is felkeltette, a Prosperitás Tőkealap például 50 millió forintot fektetett a cégbe.

6. Sofőrhívó 

Aki bulizni menne, de nem akar tömegközlekekdni, annak ideális lehet a Sofőrhívó. A szolgáltatás kifejezetten arra készült, hogy gyorsan és egyszerűen hazajuttassa az autót és annak tulajdonosát, méghozzá a lehető legjobb áron. Ezért a Sofőrhívó lényegében egy, a sofőrszolgálatokat versenyeztető alkalmazás, amivel mindig az aktuálisan legjobb áron utazhatunk.

soforhivo

Sőt, előre rendelni is lehet, ilyenkor a megbeszélt időpontra érkezik a sofőr. Az ingyenesen letölthető alkalmazásban jelenleg 13 sofőrszolgálat ajánlatai között böngészhetünk, azaz garantáltan lesz, aki hazavisz majd a pesti éjszakából. Üröm az örömben, hogy a Sofőrhívó egyelőre csak Budapesten és környékén érhető el, de később más nagyvárosokba is megérkezhet a szolgáltatás.

A sikerhez azonban nemcsak egy jó ötletre, de megfelelő háttérre is szükség van. Ezért készült el a Websas startup csomagja, amiben több más hasznos lehetőség mellett  Office 365 előfizetést, online tárhelyet és e-mail fiókot is igénybe vehetnek a frissen indult vállalkozások. A legjobb pedig, hogy ez a csomag naponta alig kerül többe, mint egy sajtburger!

A dotkom rovat cikkeinek támogatója a Websas!



Szólj hozzá!

További Startup

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés