Connect with us

technokrata

Az ellenségemnek sem kívánnám, amin keresztül mentünk – Démi Zsolt, Drótpók Kft

demizsolt

Portré

Az ellenségemnek sem kívánnám, amin keresztül mentünk – Démi Zsolt, Drótpók Kft

Nem szereti a cégvezetői feladatokat, de ha már idesodorta az élet, akkor megpróbálja máshogy csinálni, mint a többiek. Démi Zsolt tizennyolc alkalmazottjával együtt egy budapesti családi házban fejleszt szoftvert amerikai cégek számára, mégsem erre, hanem saját termékeikre a legbüszkébb.

A kilencvenes évek elején járunk. Hogyan jut valakinek eszébe, hogy fejlesztőmérnök legyen?

Már gyermekkoromban is szerettem számítógépekkel foglalkozni, pedig az még a Commodore és a floppyk korszaka volt. Motivált a sikerélmény, hogy nem csak szétszedni és elrontani tudok valamit, hanem összetenni is, méghozzá úgy, hogy az utána működjön. Tulajdonképpen így indultam el a pályán.

Emlékszel még az első sikeredre?

A bátyámnak betonüzeme van, talán tizenöt éves lehettem, amikor elkészítettem a cég számlázó szoftverét, amit a mai napig használnak, pedig ennek már huszonnégy éve.

Akkor a szüleidet nem nagyon kellett győzködni, hogy erre a szakmára születtél.

Egyáltalán nem, ráadásul elég felkapott szakma volt már akkor is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy először számítástechnikai műszerésznek kezdtem el tanulni, mert érdekeltek ugyan a számítógépek, de forrasztani, bütykölni is szerettem. Arra gondoltam, innen bármerre tovább lehet indulni. Utána elvégeztem a technikumot, majd onnan mentem tovább villamosmérnökire, azon belül szakosodtam rendszerprogramozásra. Mondhatjuk tehát, hogy az évek során fejlődött ki igazán az érdeklődésem.

Ez a munkahelyeidre is igaz volt?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy soha nem kerestem állást, mindig az egyik helyről a másikra csábítottak. Van mérnöktanári végzettségem is, egy ideig tanítottam, de azt elég hamar abbahagytam, mert nem volt nekem való, és nagyon rosszul fizetett. Inkább szoftvereket kezdtem el fejleszteni, az jobban érdekelt. Elmentem egy biztonságtechnika céghez, majd hét évig egy fitnesz eszközöket forgalmazó vállalatnak dolgoztam. Tulajdonképpen ott kezdett az életem a vállalkozói lét irányába terelődni.

Nem is volt tudatos a döntés, hogy vállalkozni szeretnél?

Soha nem akartam cégvezetéssel foglalkozni, ezt a részét nem is szeretem, csak belesodort az élet. Egy fitneszklub menedzsment szoftverét kezdtem fejleszteni, ami olyannyira kinőtte magát, hogy fel kellett venni új embereket, és elkezdett kialakulni egy fejlesztési ág a cég berkein belül.

demi_zsolt-2
Anélkül fejlődtetek, hogy terveztétek volna?

Olyannyira, hogy egy idő után már web-és hardverfejlesztéssel is elkezdtünk foglalkozni. Egy olyan hardvert készítettem, amely figyeli a gépek működését, és még azelőtt le tudja jelenteni az esetleg meghibásodó alkatrészeket, hogy a gép tönkremegy. Statisztikai adatrögzítő szoftveren is dolgoztam, a segítségével olyan információkhoz jutottunk, mellyel a gyártó rengeteg pénzt meg tudott spórolni.

A sikerek ellenére tíz évig alkalmazottként dolgoztál. Mi motivált mégis arra, hogy saját lábra állj?

Mint oly sok ágazatot, a fitnesz iparágat is nagyon rosszul érintette a 2008-as válság, hiszen az emberek először a szórakozáson és a személyes kiadásaikon kezdenek el spórolni. Tudni kell, hogy a fitneszklubok mind hitelből működnek, ezért amikor visszavonták azokat a bankok, rengetegen tönkrementek. A végén tulajdonképpen már csak a szoftverfejlesztés hozott profitot. Ekkor keresett meg a cég tulajdonosa, hogy csináljunk valamit közösen.

18 emberért vagyok felelős, ami néha nagyon ijesztő tud lenni. Amikor például fizetést kell adnom, sokszor én is elcsodálkozom, hogyan vagyok erre képes, és hogy lesz a számlán minden hónapban ennyi pénz.

Ötlete is volt, hogy mit?

Kézenfekvő volt, hogy a szoftverfejlesztést visszük tovább, ehhez viszont az Egyesült Államokban alapítottunk egy céget. Ott ugyanis sokkal nagyobb a piac és meg is fizetik, így jövedelmezővé lehet tenni a fejlesztést. Ebből nőttük ki magunkat akkorára, hogy ma már 18 alkalmazottunk van Magyarországon. A fejlesztést természetesen Magyarországon végezzük, magyar fejlesztőkkel.

Nehéz volt az indulás?

Az ellenségemnek sem kívánnám, amin mi keresztül mentünk. Az első két év nagyon nehéz volt, napi 12-14 órákat dolgoztunk. Amikor a rendszereket indítottuk, akkor menyasszonyommal, aki az itthoni cégben a társam, négy hónapot kint töltöttünk Kaliforniában, de még az óceánt sem láttuk. Napközben bent dolgoztunk az irodában, majd éjjel folytattuk ugyanezt a magyarországi munkatársakkal, gyakran hajnalig. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a négy hónap alatt egy szabad hétvégénk nem volt.

A szoftverfejlesztést lehet tanulni, de a cégvezetést nehezebb. Hogyan sikerült belerázódni?

Régóta volt már cégem, de ott egyedül voltam, most pedig 18 emberért vagyok felelős, ami néha nagyon ijesztő tud lenni. Amikor például fizetést kell adnom, sokszor én is elcsodálkozom, hogyan vagyok erre képes, és hogy lesz a számlán minden hónapban ennyi pénz. Hatalmas felelősség, mint már mondtam, nem is szeretem annyira, de ha már így döntöttem, akkor kicsit máshogy csinálom, mint a többiek.

Mire gondolsz pontosan?

A munkatársaim inkább a kollégáim, mint a beosztottaim. Senki nem érzi, hogy én vagyok a főnök, nincs saját irodám, én is ott ülök közöttük, és ugyanazt a munkát végzem. Aktívan részt veszek mindenben, és akár engem is el lehet küldeni melegebb éghajlatra. A nagy többség imád itt dolgozni, és ha betegek, akkor is hívogatnak, hogy szeretnének bejönni. Ez a jó része az egésznek, hogy ennyire fantasztikus ez a csapat. Nehéz is volt megtalálni őket, négy év munkája van benne.

Saját termékeket is fejlesztetek. Erre miért volt szükség?

Magyarországon nehéz eladni a fejlesztést, nagyon rá vagyunk utalva az ügyfelekre, ami nem túl szerencsés szituáció. Ezért amellett, hogy külsős cégeknek dolgozunk, elkezdtünk saját termékeket is fejleszteni. Három termékünk létezik, ami már vagy a piacon van, vagy létezik a prototípusa: egy fotókönyv szerkesztő, egy intelligens virágcserép és egy háromdimenziós elektronikai építőjáték. Ez utóbbi a személyes kedvencem, mert vissza tudom vele adni a sikerélményt, amit tizenéves diákként én is éreztem, és még tanulni is lehet belőle.

Jól értem, hogy nagyon fontosnak tartod az oktatást?

Abszolút, bár gyakornoki programmal nem is kell külön foglalkoznunk, mert ide mindig jönnek a fiatalok és mindig találunk nekik munkát. Hetente tartunk workshopokat is, amikor valaki felkészül egy témában, előadást tart belőle, utána pedig közösen találunk ki rá feladatokat. Muszáj képezni magunkat, hiszen ez a terület olyan gyorsan fejlődik, hogy ha nem foglalkozunk vele egy ideig, kiesünk a gyakorlatból. Tulajdonképpen még mindig úgy érzem, hogy valahol mind gyakornokok vagyunk.

Interjú: Példakép Alapítvány



Szólj hozzá!

További Portré

Technokrata a Face-en

Tesztek