Connect with us

technokrata

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója: A sharing economy a jövő

chris_telekom

Portré

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója: A sharing economy a jövő

Mi jobb annál, mint Sharon Stone-nal ágyba bújni? Megosztani, elmondani ezt a barátaiddal, barátaidnak. – szól a több mint tíz éves vicc, mely akár a mai Telekom rendezvény szlogenje is lehetett volna. A rendezvényen Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója beszélt a sharing economy-ról, az új a közösségi gazdasági modellről.

A közösségi gazdaság olyan üzleti modellt takar, amely a források, eszközök megosztására épül, lehetővé téve a felhasználóknak, ügyfeleknek, hogy akkor használjanak valamit, amikor épp szükségük van rá, mindezt anélkül, hogy meg kelljen vásárolniuk. A szélessávú internetnek köszönhetően az akár azonnali igények találkozhatnak az aktuális kínálattal, ráadásul sokkal nagyobb tömegek számára, strukturált formában válnak elérhetővé a megosztást lehetővé tevő platformok. Ma már a GPS-funkciós okostelefonok segítségével pontosan láthatjuk, hol parkol a kölcsönzésre váró autó, a közösségi oldalaknak köszönhetően megnézhetjük előre, hogy kinek az otthonában töltünk pár napot, a fizetés és a számlázás pedig a közvetítő biztonságos felületén keresztül történik.

chris_telekom

A közösségi gazdaság kibontakozásában fontos szerepet töltenek be az online szerveződő közösségek, amelyeket egymás iránt szolidáris, egymást segítő emberek hoztak létre, továbbá a tulajdonunkban lévő termékek jobb kihasználásának igénye, hiszen a meglévő javak hatékony kihasználása csökkenti a túltermelés veszélyét és ökológiai lábnyomunkat is.

„A Deutsche Telekom szlogenje Life’s for sharing, nem véletlenül. Legyen az egy lakás, egy autó, egy kerékpár, vagy bármilyen erőforrás, azok a cégek, akik megosztásra alapozzák az üzleti modelljüket, kezdenek felrobbanni. A Telekomon belül nagyon hiszünk ezekben az új üzleti modellekben, és azt gondoljuk, hogy nagy szerepet fognak játszani, a jövő gazdaságában.Amikor azt mondjuk, hogy a távközlés és a telekommunikáció egy jó motorja lehet a jövőnek, a jövő gazdaságának, akkor ezekre az üzleti modellekre gondolunk. Bármilyen megosztásnak az alapja a real-time, hely-független kommunikáció, azaz a 4G. Azért tartjuk fontosnak a 4G szolgáltatások elterjesztését, mert ezeknek a modelleknek megfelelő táptalajt adjunk.” – nyilatkozta a vezérigazgató.

„A hazai piackutatások szerint a felnőtt internetezők több mint harmada felvenne az autójába idegeket, ha szervezett formában történne, ellenőrizhető utasokkal, 37%-uk pedig beülne idegenek mellé, hasonló feltételek mellett. A felnőtt internetezők egyötöde megosztaná, vagy már meg is osztotta a szállását interneten. 26 százalékuk már élt így felajánlott szálláslehetőséggel. A www.telekom.hu/kozossegereje címen elérhető, reszponzív weboldalt azért hoztuk létre, hogy az Oszkár és az Autohop hazai telekocsi-szolgáltatók, a Miutcank.hu, amelynek segítségével az egy környéken élők kérhessenek egymástól és tehessenek egymásnak szívességet, adhassanak tippeket megbízható mesterekre. A portálon szintén megtalálható a Rukkola, amelynek tagjai a birtoklás élményéről lemondva inkább az olvasásét élvezik, vagy a Piqniq ételmegosztó, ahol nem csak az ételek fotóit és receptjét oszthatjuk meg másokkal, de magukat a kulináris élményeket is. Fellelhetők itt a közösségi kertek, amelyek közösségteremtő erejük mellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az őket gondozó városlakókat. A 30 km.hu, amelynek segítségével feltérképezhetjük, sőt meg is rendelhetjük a környékünkön élő termelők, kézműves mesterek friss, minőségi áruit. Innen bárki gyorsan feltérképezheti a közösségi irodák, mint a Loffice, a Thehub és a Kaptár kínálatát, és kreatív megoldásokra lelhet a tudásmegosztást zászlójára tűző Kreanod segítségével. Végül, de nem utolsósorban megtalálható itt a Tasclr is, amely feladatokat és segítséget közvetít, és a Járókelő, ahol bejelenthetjük, ha jártunkban-keltünkben a közösség életét befolyásoló történést, meghibásodást tapasztalunk, és a rendszer – helyettünk – értesíti az illetékeseket, a probléma pedig megoldódik.” – nyilatkozta Christopher Mattheisen .

„Napjainkban a Telekom 4G-t használó ügyfelei átlépték a 250.000-et, ezáltal közelebb került Magyarország is ahhoz, hogy ezen üzleti modelleket bevezessék itthon is. A sharing economy becslésünk szerint világ-szinten egy 500 milliárd dolláros piacot jelent, mely bővülési potenciálja felbecsülhetetlen. Amellett, hogy gazdasági, fenntarthatósági szempontok miatt is nagyon nagy lehetőséget látunk a sharing economy-ban, mely miatt szeptember végétől egy új alkalmazást is indítunk, mellyen minden megosztással beváltható pontok szerezhetők, melyeket különböző rászoruló alapítványok számára ajánlhatók majd fel. ”- mondta a vezérigazgató.



Szólj hozzá!

További Portré

Technokrata a Face-en

Tesztek