Connect with us

technokrata

A Lenovo is próbálkozik az okosszemüveggel

lenovo-new-glass-c200

Kütyük

A Lenovo is próbálkozik az okosszemüveggel

A Lenovo is próbálkozik az okosszemüveggel

Első sorban üzleti felhasználásra szánják a terméket.

A Google Glass ugyan nem tartozott az amerikai cég diadalmenetei közé, ugyanakkor ez nem tántorította el a Lenovo-t attól, hogy belevágjon egy saját megoldás fejlesztésébe. A kínai gyártó kedden mutatta be a Lenovo New Glass C200 nevű készüléket, amely kiterjesztett valóságot kínál, első sorban üzleti ügyfeleknek.

Az okosszemüveg Linux-alapú operációs rendszert futtat, amely a kiterjesztett valóság (AR) mellett mesterséges intelligenciájú (AI) szoftvert is tartalmaz. Az AR programot Lenovo NBD Titan névre keresztelték, és alkalmas arra, hogy tartalmat lehessen szerkeszteni illetve létrehozni az eszközön. Az AI szoftver pedig az  NBD Martin névre hallgat és képes felismerni a vizsgált objektumot, például egy épületet, s segíthet abban, hogy átlássuk, hogy ebben az épületben hogyan lehet egy projektet a lehető leghatékonyabban kivitelezni.

A készüléket az LTE hozzáféréshez egyébként külön egy okostelefonhoz kell csatlakoztatni, amelyről szintén tudjuk irányítani az okosszemüveget egy appon keresztül.

A Lenovo New Glass C200 sorozatgyártása júniusban indul, ugyanakkor az üzleti ügyfelek vásárolhatnak majd testreszabott modelleket is.

lenovo-c200-b

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09
jpg
epsonl386

egyéb kütyük

Teszt: Epson L386 – Tintabajnok

2016. november 21. hétfő
fujitsue5
leitz2

egyéb kütyük

Teszt: Leitz ICON – Felcímkézve

2016. október 24. hétfő
fujitsucelsiush760