Connect with us

Hirdetés

technokrata

Válságban a játékipar is

Nincs kategorizálva

Válságban a játékipar is

A fizetős játékipar eddigi legnagyobb mértékű visszaesésével áll szemben.

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő ingyenes internetes játékok már az olyan nagy szórakoztatóipari óriáscégek figyelmét is felkeltették, mint a Disney vagy az Electronic Arts, miközben ezek a vállalatok a fizetős játékipar eddigi legnagyobb mértékű visszaesésével állnak szemben.

Az Owlient, a Kobojo és a Bigpoint kevésbé ismert, mint a Nintendo, a Sony vagy Microsoft, de világszerte ezek a cégek is több millió játékost mozgatnak meg. A klasszikus videojátékoktól eltérően, amelyeket átlagosan 60 euróért (16 ezer forintért) lehet beszerezni, az internetes  free-to-play” játékokat ingyen lehet elkezdeni, és játék közben fakultatív módon lehet megvásárolni a továbbjutást segítő tárgyakat.

Olivier Issaly, a francia Owlient elnök-vezérigazgatója a párizsi Défense negyedben rendezett második webes játékkonferencián elmondta: évről évre mintegy 70 százalékkal nő a forgalmuk. 2005-ben létrehozott cégének éves bevétele tavaly 5,3 millió euró (1,4 milliárd forint) volt, és ezt az eredményt havi szinten mintegy kétmillió aktív játékossal sikerült elérniük.

Az ingyenes játékok fejlesztési költségei jóval kevesebbe kerülnek, mint a konzolokra gyártott tartalmaké, amelyek dollártízmilliókba kerülhetnek, míg a megtérülésük is bizonytalan.

Ha a játék rossz, az emberek elfordulnak tőle, de nekünk csupán az internetes szerverek költségeit kell kifizetnünk” – mondta Nicolas Gaume, a francia szakmabelieket tömörítő Nemzeti Videojáték Testület elnöke.

Az Owlient-nek már nyert ügye van. Amikor 2005-ben elkezdték, az Ázsiából indult free-to-play játék még alig volt ismert Európában, az Egyesült Államokban pedig még nem létezett. Ez a piac 2007-2008-ban a Facebook robbanásszerű terjedésével gyorsult fel – emlékezett Issaly.

Az ingyenes netes játékok növekedését a gazdasági válság sem állította meg, míg a klasszikus videojátékok megszenvedték ezt az időszakot.

Az elmúlt hónapokban a Disney 536,2 millió dollárért (101 milliárd forintért) vette meg a közösségi portálos játékokra szakosodott Playdomot.

Az ágazat német óriásának tekintett, 185 millió regisztrált játékossal rendelkező Bigpointba két amerikai alapítvány 350 millió dollárt (66 milliárd forintot) akar befektetni.

Az amerikai videojáték-óriás Electronic Arts – amely az Activision Blizzard után a második legnagyobb a világpiacon – ingyenes játékok fejlesztésére szakosodott műhelyt hozott létre Easy Studio néven



Szólj hozzá!

További Nincs kategorizálva

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés