Connect with us

Hirdetés

technokrata

50 százalékkal nőhet az okostelefonok piaca

Nincs kategorizálva

50 százalékkal nőhet az okostelefonok piaca

Az idén 49,2 százalékkal növekedhet az okostelefonok értékesítése tavalyhoz képest.

Az idén 49,2 százalékkal növekedhet az okostelefonok értékesítése tavalyhoz képest – tette közzé honlapján az IDC ágazati kutatóintézet.

Az előrejelzés szerint a gyártók 450 millió készüléket szállítanak ki a tavalyi 303,4 milliót követően. Ezzel az okostelefonok piaca négyszer akkora ütemben fog bővülni, mint a hagyományos mobilkészülékeké. Az IDC elemzése szerint már a tavalyi év is kivételes növekedést hozott, miután a válságos 2009. évben sokan elhalasztották vásárlásaikat, így 2010-ben felgyülemlett a kereslet.

Az összeállítás szerint az okostelefonoknál használt operációs rendszerek között messze az Android áll az élen, közel 40 százalékos piaci részesedéssel, a második a BlackBerry közel 15 százalékkal, a harmadik az iOS 15,7 százalékkal. A következő években – 2015-ig – a helyezések nem fognak változni, de az Android 45,4 százalékra növeli részesedését, miközben a BlackBerryé 13,7 százalékra csökken, az iOS-é 15 százalék körül stabilizálódik, a Symbiané a jelenlegi 20 százalékról 0,2 százalékra csökken, a Windowsé 5,5 százalékról 20 százalék fölé növekszik az IDC szerint.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Nincs kategorizálva

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés