Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tabletek helyett inkább másra költjük a pénzt

Tablet

Tabletek helyett inkább másra költjük a pénzt

Ez pedig nem tesz jót az eladási mutatóknak.

Hiába növekedett drámaian a táblagépek eladása, a 2010-ben elindult trend mára totálisan átfordult. Ennek is köszönhető, hogy évről évre egyre kevesebb tablet talál gazdára. Az IDC felmérése alapján 2016. első negyedévében 39,6 millió tablet fogyott, ami jelentős csökkenés az egy évvel korábbi 46,4 millióhoz képest.

LS_7600-Control-tablet_CMYK

Az elemzőcég szerint a csökkenés hátterében az áll, hogy manapság már kevesen ruháznak be az első táblagépükre, a legtöbben egy korábbi, már elhasználódott példányt cserélnek le újra.  Az öt legnagyobb gyártó között olyan neveket találunk, mint az Apple, a Samsung, az Amazon, a Lenovo és a Huawei.

Érdekesség, hogy az 5 névből csak kettő, a Huawei és az Amazon növelte az eladásait, az Apple, a Samsung és a Lenovo is csökkenésről számolt be. Mindez nem véletlen, hiszen a kínai és az amerikai gyártó korábban nem volt túlságosan nagy szereplő a piacon, így ők még a növekvő időszakukat élik.



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés