Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung Series 9 – Szentségtörés

Laptop tesztek

Teszt: Samsung Series 9 – Szentségtörés

Kipróbáltuk a Samsung elképesztően elegáns és vékony ultrabookját, a Series 9-et.

Két bajom van a Macbook Air-rel. Az egyik maga az általam nem megszokható oprendszer, a másik pedig az a fajta vallás-szerű bálványimádat, amit a megboldogult Steve Jobs-t és vállalatát körülveszi. A világító almát látván ejakuláló, összesomolygó, egymást evangelistáknak tekintő Apple közösség számára valódi vörös posztó tesztünk alanya, a Samsung Series 9-es.

Még mielőtt a cikk alján vad trollkodásba kezdenénk, tisztázásképpen szeretném leszögezni, hogy az Apple termékei az egyik legminőségibb cuccok a világon. Éppen ezért bocsátható meg az a fajta pozőr tárgyi kultusz, ami a márkát körülveszi, lévén ma már 30.000 Ft-tól a részese lehet valaki az „almás” élménynek. Ugyanakkor nem lehet véletlen az sem, hogy a hazai Mac értékesítések többségéhez adnak el Windows licenszt is, illetve talán az sem, hogy az új Macbook Airekből itthon kevesebbet adtak el idén, mint a Series 9-es Samsungból.

Egyszerűen gyönyörű

Elképzelem tehát a tekinteteket, amikor egy Apple keynote-ra besétálok egy Samsung Galaxy 2 mobillal, egy Galaxy Tab-bel és egy Samsung Series 9-cel. Valószínű olyan dolgot tennék ezzel, mint ha egy katolikus templomba sétálnék be sátánista pólóban, rövidgatyában és sapkával a fejemen. Ugyanis amíg a Galaxy mobilokat és tableteket köztudottan üldözi az Apple a koppintás-gate jegyében, addig a Series 9-es notebook is valószínű, hogy szúrná a cupertinóiak szemét.

Joggal. A Series 9 ugyanis nem más, mint a windowsos notebookok Macbook Air-je. 13 collos, nagyon vékony és egészen komoly anyagokból készült. Nem csak azért, mert a gyártó a sajtóközleményében kiemeli a repülőgépgyártásban is használt duralumíniumot, hanem azért, mert már az első kézbefogáskor szembetűnik, hogy itt nem egy műanyag, alsó kategóriás Acer notiról van szó (elnézést a politikailag nem korrekt hasonlatért, de akkor is…).

A gép vékony, könnyű (1,3 kg), és 5 órát bír az akksija netezéssel, a fényerő visszafojtásával. A külalakban a szálcsiszolt fekete borítás nagyon kúl, a készülék oldalán lévő vonalvezetés pedig egyszerűen gyönyörködteti a szemet. De tényleg. Jobb- és baloldalt egy-egy – a Macbook Air-hez hasonló – lenyitható fülön vannak a portok: kettő USB 3.0, HDMI, fejhallgató (és mikrofon egyben), micro USB és hálózati csatik. Ez utóbbihoz a gyári pakkban egy adaptert találunk, lévén a noti vékonysága miatt a hagyományos hálózati kábel csatlakozója nem fért el. Emellett a gyári csomagban a töltőt találjuk, melynek a tápegység része a szokásosnál kisebb, ráadásul össze van építve a konnektorba dugható résszel, így az kisebb, vékonyabb táskákban is elfér. A Kensington zár és a hálózati csatlakozó az, ami még oldalt a kijelzőhöz közel található.

Felnyitva egy nagyon kellemes méretű és nyomáspontú billentyűzetet és alatta a touchpadet találjuk. A billentyűzet ötvözi az Apple és a Sony Vaio notebookjainak előnyeit: mind méretében, mint kialakításában nagyon jó, kényelmes rajta dolgozni, ráadásul van háttérvilágítása is, ami éjjelekbe nyúló munka esetén sokszor jól jöhet. A touchpadbe el lettek rejtve a jobb- és bal egérgombok, kétujjas görgetésre, nagyításra, kicsinyítésre alkalmas, ha ez Windows környezet alatt annyira nem is smooth, mint iOS alatt.

Tudás

A gép gyárilag Windows 7-tel érkezik, i5-ös processzorral, 4 GB memóriával és 128 GB SSD-vel. Ez utóbbinak köszönhetően nagyon gyorsan, 20 másodperc alatt bebootol a gép, elképesztő sebességgel nyitja meg és kezeli az alkalmazásokat, nem véletlenül.

Az SSD-k ugyanis sokkal gyorsabbak, mint a hagyományos winchesterek, ráadásul ha egy normálisabb oprendszerrel használjuk őket (például nem az erőforrás hatékonynak finoman sem nevezhető Vistával), akkor egészen elképesztő felhasználói élményt tudnak nyújtani. Nincsenek kerregések, 5-10 másodperces várakozások, amíg betöltődik 1-1 alkalmazás, egyszerűen működik és kész. Na persze ehhez az is kell, hogy az oprendszeren felül azok a programok, amikkel használjuk a gépet, normálisan legyenek megírva. Éppen ezért van az, hogy komoly meglepetések érhetnek bennünket, ha egy 3-4 éves laptopon kicseréljük a vinyót SSD-re, valamint az addig jól megszokott Internet Explorer helyett például Chrome böngészőt használunk internetezésre: ezzel a két lépéssel gyakorlatilag 3-4-szeresére gyorsulhat számítógépünk, mindössze 30-40ezer forint beruházással.

Visszatérve a Series 9-re: a gép halk, nem melegíti a lábunkat használatkor, nem kezd el hangosan levegő után kapkodni Youtube videók nézegetésekor, még akkor sem, ha azokat HD módban tesszük. Valószínű egyébként, hogy ez leginkább annak köszönhető, hogy a kijelzője mindössze 1366 x 768 pixel felbontású, illetve a beépített Intel HD 3000-es videókártyánál is azért láttunk már jobbat.

Mennyibe kerül?

A Series 9 tehát a minőségi anyaghasználatnak és a komoly hardvernek köszönhetően körülbelül 5 évig lesz még jó számítógép, ha vigyázunk rá. 380ezer forintos ára azonban igencsak sok, de ha azt nézzük, hogy ez 300 nettó körül jön ki, és ezért 2 éves garanciát is kapunk, akkor mondhatjuk, hogy ennyi pénzt megér. Meg nem erősített információink szerint hamarosan jön az utód, úgyhogy az ára az S9-esnek vélhetően már csak olcsóbb lesz, lehet, hogy érdemes vele megvárni a 2012-t.



Szólj hozzá!

További Laptop tesztek

Samsung Series 9

  Megjelenés éve: 2011
  Pro:  
  - nagyon szép külső
  - villámgyors bootolási idő
  - jó akku kapacitás
 
  Kontra:  
  - lehetne erősebb videokártya
  - talán az ár kicsit magas
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 13"
  • kijelző felbontása: 1366 x 768 pixel"
  • kijelző típusa: TFT LED"
  • eszköz mérete: 298,9 x 197,8 x 26mm
  • tömeg: 1300 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Intel® CoreTM i5 Processor 2537M (1.40 GHz, 3MB)
  • memória: 0 GB
  • háttértár: 0 GB
  • SSD:  
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: USB 3.0, USB 2.0, mini HDMI, miniJack, LAN
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 1,3 megapixel
  • hangkártya:: SRS Premium Sound + beépített mélynyomó
  • videókártya: Intel® HD Graphics 3000
  • ujjlenyomat olv.:  
  • optikai meghajtó: -
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: -
  • WiFi: 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: 3.0 (A2DP)
  • GPS: -
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Windows® 7 Home Premium (64 bit) / Windows® 7 Professional (64 bit)
  • spec. szoftverek: -
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 6 cellás Lithium Polymer akkumulátor
  • tapasztalat: 5 óra internetezéssel
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés