Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Fujitsu Lifebook S760

Laptop

Teszt: Fujitsu Lifebook S760

Kipróbáltuk a japán gyártó dupla akkumulátorral szerelt notebookját.

Nemrég nálunk járt a gyártó Lifebook sorozatba tartozó noteszgépe, melyet egy rövid időre kipróbálhattunk. A masina elsősorban a sokat utazóknak készült, amit az általunk tesztelt verzió belső kialakítása is bizonyított: ebben a megszokott egy akkumulátor helyett kettő teljesített szolgálatot. Ennek előnyeire és hátrányaira később még ki fogunk térni, de először vegyük szemügyre a csomagolást!

A Lifebook S760 egy fekete táskában érkezett hozzánk, melyet két designelem dobott fel: a piros Fujitsu felirat (hol van már a Siemens logó…), illetve a pántja, mely ugyanebben a színben pompázott. Magán a laptopon kívül még két kiegészítőt találtunk a táskában: egy DVD-írót, illetve a notebook tápegységét. A hordtáska piros színei ellenére meglehetősen visszafogott design érvényesül a mobil számítógépen: fekete és szürke ruhát kapott.

Felnyitva az eszköz fedelét, elénk tárul a 13 colos, 1366×768 pixeles felbontást nyújtó LCD és a köré épített multimédiás lehetőségek (kávába integrált webkamera illetve mikrofonok). A japán mérnökök odafigyelésének és a megfelelő anyaghasználatnak köszönhetően pont megfelelő erővel nyitható-zárható a panel, és gyakorlatilag nincsen holtjátéka sem.

Fujitsu Lifebook S760

A billentyűzet felett kapott helyet a feketére színezett váz-elemmel körülölelt két hangszóró, illetve ezek között találhatók a kéken világító információs LED-ek és vezérlőgombok. Itt lehet többek között zárolni az operációs rendszert, elindítani a Windows Mobilközpontot (ahonnan aztán olyan paramétereket lehet egy helyről változtatni, mint a fényerő, a hangerő, Wi-Fi csatlakozás, de információt kaphatunk az akku(k) töltöttségi szintjéről is), illetve az energiatakarékos mód és a vezetékmentes hálózati hozzáférés gombja kapott még külön kiemelést. Nem túlhangsúlyozva, de azért feltűnően zárja a sort a bekapcsológomb.

Maga a (magyar kiosztású) billentyűzet standard kialakításúnak mondható. Ekkora méretben nem meglepő módon külön numerikus keypadet nem kapunk, de az Fn gombbal azért előcsalható ez a funkció. Ugyanakkor érthetetlen, hogy a Fujitsu miért erőlteti a kis méretű, de a designból kilógó kurzorbillentyűket. Szélességre még csak-csak megfelelőek lennének, de magasságra érezhetően apróbbak a többi gombhoz képest – pedig, ha már meg kellett bontani a designt, igazán lehetnének „teljes” méretűek.

Érdekes azonban a touchpad és környékének kialakítása. Maga az érintőfelület a Fujitsu laptopoknál megszokott színvonalat hozza, alatta pedig a jobb és bal kattintásra használható gombok közé zsúfolva egy ujjlenyomat-érzékelőt találunk. Jobbra viszont egy kerek kialakítású, második érintőfelület látható, ami szinte biztosan meg fogja osztani a Lifebook S760 használóit. A japánok által csak ScrollWheelnek elnevezett funkció a nagyméretű weboldalak és dokumentumok lapozását hivatott megkönnyíteni. Az óramutató járásával megegyező vagy ellentétes irányban történő körző ujjmozdulatokkal működik – ízlés kérdése, hogy bejön-e az újítás, de nem árt kipróbálni a vásárlás előtt.

Fujitsu Lifebook S760

A billentyűzetpanel legaljára pedig a két akkumulátor állapotát és a töltést jelző LED-ek kerültek. A csatlakozók javát baloldalra helyezték el a Fujitsu mérnökei: itt található a tápkábel csatlakozója, a hőkivezető nyílás, a HDMI és a LAN csatlakozóhelye, illetve egy USB port és a Wi-Fi-t ki/be kapcsoló csúszka. Hátulra csak egy D-Sub kimenet (amivel külső monitorhoz csatlakoztathatjuk a laptopot) és a lopásgátló Kensington Lock került. Szemből a memóriakártya-olvasó, illetve a mikrofon be- és a fülhallgató kimenet található, míg jobboldalt szorítottak helyet a japánok még két USB portnak valamint a PCMCIA bővítőkártyának; illetve itt lenne a belső DVD-író tálcakiadó helye is, ha azt nem szorította volna ki a házból a második akkumulátor.

Nem a kerek ScrollWheel jelenti az egyetlen érdekes fejlesztést a laptopon. A gép alját megvizsgálva észrevehetjük, hogy a hőkivezető nyílás közelében egy eltávolítható műanyag elemet helyeztek el. Tulajdonképpen ez a talpa a kivehető porszűrőnek, amit így könnyen és gyorsan lehet tisztítani. Arra azonban külön felhívja a figyelmet a gyártó, hogy csak leállított állapotban tegyük ezt, ellenkező esetben túlmelegedhet a laptop belseje.

Miután alaposan körbejártuk a Lifebook S760-at, nézzünk bele egy picit! A masinában egy igazi „állat”, az Intel Core i7-es mobilprocesszorainak egyike dolgozik. A 620-as típusjelű CPU 2,67 GHz-es órajelen működik, és alapból két mag található benne. Azért „alapból”, mert a Hyperthreading technológia támogatásának köszönhetően virtuálisan négymagos a központi vezérlőegység. Az Intel csúcstermékeinek vonalába tartozó mivolta miatt természetesen támogat olyan funkciókat, mint a virtualizáció és a Turbo Boost.

Fujitsu Lifebook S760

Összesen 4 GB-nyi DDR3 memóriát raktak a notebookba. A két darab 2 GB-os, Micron gyártmányú SDRAM modul 1066 MHz-es órajelen működik. Ezzel ráadásul nem ért véget a beépített memóriák sora, hiszen merevlemez helyett solid state disket találunk benne, adathordozó gyanánt. A 160 GB-os inteles SSD jóval gyorsabb működést és kevesebb melegedést/súlyt ígér a winchesterekhez képest.

Itt azonban elfogy a csúcstechnológia: a mobil számítógép egyik leglényegesebb része, a videovezérlő meglehetősen erőtlen benne. Ez nem meglepő, hiszen az Intel GMA HD megoldását rakták bele a japánok, méghozzá okkal. A laptop ugyanis nem játékra vagy egyéb 3D-s alkalmazásokkal való komolyabb munkára készült, hanem arra, hogy a felhasználó magával cipelhesse és hosszasan használhassa. Ezt hivatott biztosítani a két akkumulátor (56 és 27 Wh) is, melyek együttesen nagyjából 8 órányi üzemidőt kínálnak. Ezzel megvalósul a teljes munkaidős működés, anélkül, hogy egyszer is elektromos hálózathoz kellene csatlakoztatni a kis eszközt, ami hordozható munkaeszközként fontos tényező. Ugyanakkor ennek tükrében érthetetlenül erős processzor került bele, ami így – véleményünk szerint – feleslegesen megdrágítja a készüléket.

Ennek tükrében nem meglepő, hogy modern FPS-ek futtatására használhatatlan: a Stalker Call of Pripyat kiegészítőjének demójával tesztelve az átlagos képkockaszám másodpercenként 9 és 14 között alakult. De, mint azt korábban is hangsúlyoztuk, a Lifebook S760 nem is ilyen célra született, így ezt az alacsony teljesítményt nem szabad tőle zokon venni. Azt már annál inkább, hogy ha felmelegszik a gép belseje, akkor a hűtés meglehetősen hangosan dolgozik. A ventilátor erőlködve igyekszik csökkenteni a hőmérsékletet, mely szerencsére alapvető feladatok végzése (e-mailírás, dokumentumolvasás) nem nagyon mozdul el a 40 és 45 Celsius fokos tartományból. Terhelve azonban 62-63 fokig is felkúszik a hőmérséklet, ilyenkor aktiválja magát a hangos hűtés.

A Windows 7 Media Center Editiont futtató laptop A, G és N rendszerű Wi-Fi hálózatokhoz tud csatlakozni, a kisebb elektronikus eszközökhöz való vezetékmentes kapcsolódást pedig a Bluetooth támogatása biztosítja.

Végül az ár. Nos, ez a legnehezebben lenyelhető falat, hiszen a laptop egyáltalán nem olcsó. Még a legegyszerűbb kiépítettség esetén, Core i5-ös processzorral is 400 ezer forint felett van az ára, ám Core i7 esetében már a 600 ezer forintot is megközelíthetjük. Véleményünk szerint a drágán elérhető teljesítménytöbblet nem éri meg, Lifebook S760 vásárlása esetén mi a középkategóriás Intel processzorral szerelt változatokra voksolunk.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés