Connect with us

Hirdetés

technokrata

Laptop 40 ezer alatt

Laptop

Laptop 40 ezer alatt

Néhány hét, és piacon az Asus szuperolcsó noteszgépe.

A 90 dekagrammnál is könnyebb készülékről korábban már megírtuk, hogy a hordozható számítógépek világában szokatlanul alacsony árcédulával jelenik meg a piacon: a legolcsóbb kiadást mindössze 200 dollárért – átszámítva 39 ezer forintért – kínálja majd a távol-keleti vállalat. A teljes értékű notebook legdrágább változata sem kerül majd 370 dollárnál – 70 ezer forintnál – többe. Az Intellel közösen létrehozott készülék piaci megjelenésére már szeptemberben sor kerülhet, derült ki a minap; igaz, egyelőre csak elenyésző mennyiségben, 20 ezres tételben kerül ki az USA, Európa és a távol-kelet piacaira. Az eladások azonban még az idén felpörögnek – 2007-re félmillió készülék értékesítését tervezi a gyártó, jövőre pedig 3-5 millió eladott példánnyal számol.

Az olcsóság egyik alapvető tényezője a megfelelő operációs rendszer kiválasztása volt: nem meglepő, hogy a kicsivel kevesebb mint 40 ezer forintért a felhasználó nem Windows-t kap a számítógéphez. Az Eee PC 701-es „természetesen” linuxot futtat, méghozzá igen szép eredményekkel, számolt be nemrég az első tapasztalatokról a NotebookReview. A tesztek szerint nagyjából 10 másodperc alatt feláll a kis gép operációs rendszere a bekapcsolást követően, és a leállás még ennél is gyorsabb: mindössze 5-6 másodperc szükséges a kikapcsolt állapot eléréséhez.

Jól teljesített munka közben is, állítják a masinát megvizsgáló újságírók: az Asus az összes olyan szoftverrel ellátta a készüléket, ami az alapvető feladatok ellátásához szükségeltethet. A billentyűzet ugyan kicsit zsúfolt, de ekkora méreteknél (7 colos LCD) ez nem is meglepő. Apropó, kijelző: az első tapasztalatok szerint nem esik le az álla a felhasználónak a képminőségtől, de a célnak megfelel a látvány.

EeePC 701 műszaki adatok
Kijelző: 7”
Processzor és lapkakészlet: Intel mobil processzor (valószínűleg egy 900 MHz-es Intel Celeron-M ULV 353) és lapkakészlet (910)
Operációs rendszer: Linux / Microsoft Windows XP kompatibilis
Kommunikáció: 10/100 Mbps Ethernet; 56 K modem
WLAN: WiFi 802.11b/g
Grafika: Intel UMA
Memória: 512 MB-nyi DDR2 400 MHz
Tárolás: 2/4/8/16 GB flash memória
Webkamera: 300 000 pixeles kamera
Audio: nagyfelbontású audio kodek; beépített sztereo hangszóró; beépített mikrofon
Akkumulátor élettartam: 3 óra (4 cellás: 5200 mAh, 2S2P)
Méret és tömeg: 22,5×16,5×2,1–3,5 cm, 0,89 kg



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés