Connect with us

Hirdetés

technokrata

Miért nem kell a tábla PC?

Laptop

Miért nem kell a tábla PC?

Bill Gates jóslata nem vált valóra.

A redmondi szoftveróriás alapítója még 2002-ben jósolta azt, hogy erre az évre az eladott személyi számítógépek zöme tábla PC lesz – ám ez nem vált valóra. Az összes gazdára talált komputer mindössze 2 százalékát adta ez a kategória a tavalyi év során. És ezt is főként az olyan speciális területek adták, mint a gyógyászati szegmens, a biztosítással foglalkozó cégek stb. – otthoni felhasználásról gyakorlatilag nem beszélhetünk.

Elemzők szerint az „el nem terjedtség” okai közül nyolcat érdemes kiemelni, mint a készülék legfőbb hátráltató tényezőit. Ezen hibákat felismerve már a második és a harmadik generációs készülékek is a piacon vannak vagy nemsokára megjelennek, és a Windows Vista is sokat segít – a Windows XP Tablet PC Edition által be nem váltott ígéreteket hivatott biztosítani. Lássuk tehát, milyen okokat kell(ene) kiküszöbölniük a gyártóknak, hogy jobban fogyjanak ezek a készülékek!

Talán a legfontosabb, hogy túl magas az ár: legfőképp az érintőképernyő miatt átlagosan 2-300 dollárral kerül többe egy megegyező hardveres kialakítással bíró notebookhoz viszonyítva egy Tábla PC. Apropó, érintőképernyő: a legtöbb felhasználónak nincs szüksége rá, mivel a billentyűzettel, mint adatbeviteli eszközzel tökéletesen elégedett. Tovább rontja a Tábla PC használati esélyeit, hogy ha valaki hajlandó kifizetni a magasabb árat, és szeretné használni az érintőképernyőt, akkor beleütközik a kézírás-felismerés relatív alacsony hatékonyságába.

Negyedik problémát a külön operációs rendszer (Windows XP Tablet PC Edition) jelenti, amely a Windows Vista megjelenésével megszűnni látszik. Szintén egyre kisebb gondot jelent a méret és a tömeg kérdése – a készülékek kijelzői az elmúlt évek alatt jelentősen nagyobbak lettek, anélkül, hogy a tömegük elviselhetetlenül megnőtt volna. Mindazonáltal akad még tennivaló, ám ezen problémák ellen elsősorban a hardvergyártók tehetnek. Ahogy nekik kellene jobb marketingkampányokat folytatniuk, hogy ne (csak) a vertikális piacokat érjék el, hanem a számítógépezők több száz milliós táborának egészét.

A szoftverfejlesztőket érinti viszont az a tény, hogy a tábla PC-s alkalmazások nem igazán elterjedtek a felhasználók körében, főképp azért, mert nem eléggé kiforrottak. A készülékek előállításában, működtetésében részt vevő vállalatok mindegyikét terheli azonban a fentiek miatt a potenciális vásárlók körében kialakult negatív kép – a kis készülékek kiforratlanságáról olvasható beszámolók miatt sokan még mindig nagyon ódzkodnak attól, hogy kipróbáljanak egy ilyen masinát.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés