Connect with us

Hirdetés

technokrata

Budapesten tárgyaltak az európai hírközlési szabályozók

Laptop

Budapesten tárgyaltak az európai hírközlési szabályozók

Közös állásponton.

Egy héttel ezelőtt Budapesten tárgyaltak az európai hírközlési szabályozók szakértői, hogy kialakítsák közös álláspontjukat az Európai Uniós hírközlési szabályozási rendszer felülvizsgálatának kezdetére, közölte a megbeszélést szervező Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Az Európai Bizottság a jelenlegi, 2003 óta érvényben lévő és Magyarországon 2004-től átvett keretszabályozási rendszer felülvizsgálatát novemberben kezdi el.

A hétfői budapesti IRG (Independent Regulators Group – Független Szabályozók Csoportja) projekt ülés célja az volt, hogy a felülvizsgálati folyamatba a lehető legkorábban becsatolásra kerülhessen a feladatot a gyakorlatban végrehajtó európai hírközlés szabályozó hatóságok közös álláspontja.

Pataki Dániel, az NHH elnöke elmondta, hogy a keretszabályozások felülvizsgálatában Magyarország és az NHH kiemelt szerepet kíván játszani, és így minden eddiginél erőteljesebben akarja hasznosítani a magyar tapasztalatokat.

A projekt feladata a 18 hírközlés-piaci EU ajánlásra, valamint a tagállamok és az EU Bizottság közötti eljárásra vonatkozó álláspont kialakítása, valamint – 2006 elejére – a keretszabályozás fontosabb elemeivel kapcsolatos álláspontok, változtatási igények megfogalmazása.

Az IRG előzetes álláspontja szerint a keretszabályozás jelenlegi rendszere működőképes, de szükség van kisebb változtatásokra, egyebek között a jelenleginél nagyobb rugalmasság biztosítására, hogy kezelhetővé váljanak az egyes tagállamokban meglévő piaci sajátosságok.

Pataki Dániel szerint Magyarország és az NHH a keretszabályozás felülvizsgálatában betöltött kiemelt szerepet a gyors és kiemelkedő minőségű piacelemzési eljárásnak, valamint a határozatok sikeres EU Bizottsági jóváhagyásainak köszönheti.

A 18 piacra kiterjedő, a hírközlési szektor egészét lefedő piacelemzési folyamat újabb körét a közelmúltban megkezdő NHH 2005 májusában a 25 EU tagország között a második helyen állt 16, az EU Bizottság által jóváhagyott határozattal.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés