Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lehet, hogy több rajongónak is csalódást okoz majd az Apple

Kütyük

Lehet, hogy több rajongónak is csalódást okoz majd az Apple

Reméltük, valamit kapunk majd a hiányzó jack csatlakozóért az iPhone 7-nél, most kiderült, mi az igazság.

Az már gyakorlatilag említésre sem méltó, hogy az új, iPhone 7-ben nem lesz jack csatlakozó. Erről már hónapok óta mennek a pletykák, így szinte már senkit nem ér meglepetésként az évszázados szabvány elhagyása. Arra azonban már jobban felkapjuk a fejünk, hogy kiderült, mi lesz helyette. Eddig úgy tűnt, a jack hiányát egy extra hangszóróval pótolják majd, azaz végre valahára sztereó hangszórók szólnak majd az iPhone burkolata alól.

jackihpone1

 

Nos, most kiderült, hogy ez nem így van, sőt, semmi sem jár majd az elhagyott portért cserébe. A legújabb tervrajzok alapján ugyanis az eddig hangszórónyílásnak hitt rácsok pusztán esztétikai szerepet töltenek majd be, mögöttük nem lesz semmi, csak egyetlen mikrofon, amely már eddig is a telefon részét képezte.

Persze lehet, hogy ez csak egy félrevezető információ és az Apple végül mégis kiengeszteli valahogy a rajongókat, de egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a jack csatlakozó helyét semmivel sem tölti majd be a kaliforniai gyártó.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés