Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kiderült, melyik a legmegbízhatóbb telefon!

Kütyük

Kiderült, melyik a legmegbízhatóbb telefon!

Az androidos okostelefonok gyakrabban hibásodnak meg, mint az Apple készülékei.

A Blancco Technology Group diagnosztikai szoftverének segítségével az operátorok évente több millió telefont vizsgálnak át, az összegyűlt adatok pedig feltárják a meghibásodásokra vonatkozó trendeket. A vállalat közzétette első negyedéves jelentését az okostelefonok leggyakoribb hibáiról, melyből kiderült, hogy az androidos telefonok minősége nem tud lépést tartani az Apple termékeivel.

9-leggyakoribb-hibak

Mialatt az iPhone-ok 25 százaléka hibásodik meg, az androidos készülékek 44 százalékánál jön elő valamilyen technikai probléma. Ezen belül a Samsung Galaxy S6, a Galaxy S5 és a Lenovo K3 modellek felelnek a problémák jelentős részéért, összesen 19 százalékáért.

Ezalatt a Google folyamatosan növeli előnyét: az IDC adatai szerint minden 100 eladott készülékből 83 Android, 14 iOS és 3 Windows operációs rendszeren fut (forrás: IDC, 2015. augusztus).

3-meghibasodas-gyartok-szerint

„Az Android ellentmondásos operációs rendszer” – emeli ki a felmérés kapcsán Pat Clawson, a Blancco Technology Group ügyvezetője. Az egyik oldalról az Android a legnagyobb piaci részesedéssel bíró mobil operációs rendszer, a másik oldalról pedig úgy tűnik, hogy a készülékek teljesítménye sokszor elmarad iPhone-ok mögött, és még a népszerű androidos készülékeket is összeomló alkalmazások jellemzik.

A szakember szerint érdekes lesz látni, hogy a fenti képet megváltoztatják-e majd az idei új modellek – például a Samsung S7 és az LG G5, valamint a tervezett iPhone 7.

4-meghibasodas-modellek-szerint

A jelentés további megállapításai:

  • – Az iPhone modellek közül az iPhone 6 és az iPhone 5s felel a legtöbb hibáért.
  • – Európában és Ázsiában a készülékek egyik legfőbb hibaforrása a Dual SIM.
  • – Az androidos készülékek 77 százalékán szoktak alkalmazások összeomlani.
  • – Az androidos összeomlások jelentős része biztonsági alkalmazásokhoz kapcsolódik.
  • – A készülékmeghibásodások aránya lényegesen nagyobb Ázsiában (55%), mint Észak-Amerikában (27%) vagy Európában (35%).
  • – A garanciális javításra visszavitt készülékek többségének nincs megállapítható műszaki problémája, ez az arány Észak-Amerikában a legmagasabb (73%), melyet Európa (65%), majd Ázsia (45%) követ.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés