Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezért nem kell az Apple-nek a jack csatlakozó

Kütyük

Ezért nem kell az Apple-nek a jack csatlakozó

Hiszen úgyis a vezeték nélküli fülhallgatókban hisznek.

Az elmúlt pár hétben attól volt hangos az internet, hogy az új iPhone-ban már nem lesz jack csatlakozó. Rengeteg felháborodott ember kezdett gyűlni a netes fórumokon, még petíciót is indítottak a változás ellen. Azonban úgy tűnik az Apple-t nem hatotta meg a törekvés és most úgy tűnik fejlesztik a vezeték nélküli fülhallgatókat.

Iphone-7-s

A Beats felvásárlása nagyban segíti őket a Bluetooth-os fülesek megalkotásában, mivel a Dr.Dre nevével fémjelzett cég már pár éve piacon van ilyen modellekkel. A mostani saját fejlesztése az Apple-nek valószínűsíthetően az AirPod nevet kapja majd.  A híresztelések szerint lesz beépített mikrofon és gomb, amivel a hívást is felvehetjük, vagy akár Sirit is elérhetjük. Elektronikus zajszűrőt is kap egy tokkal együtt, ami tölti az éppen nem használt készüléket.

Természetesen ezt sem ingyen adja a cupertinói vállalat, sőt még úgy hírlik, hogy az idén megjelenő iPhoneokhoz sem csomagolják, hanem külön, feltehetően igen borsos áron kell majd megvenni.

Forrás: Appleblog



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés