Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Sony is visszavesz

Kütyük

A Sony is visszavesz

A Samsung után újabb gyártó csökkenti a jövő évi kínálatát.

Mostanra már megszoktuk, hogy az okostelefonok piaca folyamatosan nő, azaz a kínálat állandóan szélesedik. Így 2014-ben minden korábbinál több modellel büszkélkedhet a Sony is, azonban ennek a hagyománynak, úgy tűnik, hogy vége szakad. Ennek az oka pedig nem más, mint a folyamatos veszteség, a Sony mobiltelefonos részlege ugyanis 2008 óta -akkor még Sony Ericsson-ként- viszi a pénzt.

Sony Xperia Z2

A logika tehát azt diktálná, hogy a japán gyártó megszüntesse az üzletágat, azonban a televízióhoz hasonlóan az okostelefon is kulcsszerepet tölt be rengeteg ember életében, azaz a Sony név vélhetően más, most még jövedelmező területen sem merülne fel, ha a gyártó kivonulna a piacról. Nem maradt tehát más, mint a kínálat csökkentése, így a 2015-ös modellévben az ideinél kevesebb Sony telefonnal találkozunk majd.

A döntés egyáltalán nem egyedi, a Samsung is hasonlóan döntött, igaz ők a Galaxy S5 és a többi, korábban népszerű típus értékesítésének zuhanása miatt választották a kínálat megvágását.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés