Connect with us

Hirdetés

technokrata

LG G3 – a telefon, ami figyel az egészségedre

Kütyük

LG G3 – a telefon, ami figyel az egészségedre

Az LG többszörös díjnyertes okostelefonja, az idén júliusban Magyarországon is debütált G3 számos hasznos funkcióval segíti tulajdonosa életét. A telefonra előtelepített Health App alkalmazás például a tudatos sportolásban, a mozgásban gazdag életmód elérésében nyújt nagy segítséget. A Health Appnak köszönhetően ugyanis végre nem csak azt kell számolgatnunk, hogy hány kalóriát vittünk be szervezetünkbe egy nap, hanem azt is pontosan látjuk, hányat égettünk el!

Az alkalmazásban életkorunk, magasságunk, súlyunk és a kitűzött cél megadásával  pillanatok alatt megtudhatjuk, hogy napi hány kalóriát kell elégetnünk a célunk érdekében, továbbá az app sportolási javaslatot is tesz a vágyott súly elérésére. Az alkalmazás egyben lépésszámláló is: segítségével követhetjük, hogy hány lépést tettünk meg egy nap, de a séta mellett más gyakorlattípusokat is beállíthatunk, mint például a futást, biciklizést, túrázást vagy akár a görkorcsolyázást is.

Ráadásul, a Health App a tevékenységek útvonalát és idejét is méri, és akár vissza is nézhető rajta a korábbi napok teljesítménye. Az egészségtudatos felhasználók statisztikákat is készíthetnek a napi sportolásukról, sőt, heti, havi és éves kimutatások is létrehozhatók az alkalmazással.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés