Connect with us

technokrata

Teszt: myPhone S-line – nem hiszek a szememnek

admin-ajax

Kütyük

Teszt: myPhone S-line – nem hiszek a szememnek

… és a fülemnek sem. Kezünkbe kaparintva kiemelkedő minőségével kábít el már az első pillanatban. Az igazi döbbenet pedig akkor következik, amikor megnézzük az árát. 65 ezresért? Csak? Ilyen nincs és mégis van! Olcsón is lehet jót. Talán ennyi bevezető elég is, mert a lényeg benne van…

Vannak pillanatok, amikor igen szerencsés embernek érzem magamat. Egy ilyen pillanatot éltem meg, amikor jó egy hónapja rátettem a ragacsos mancsaimat a myPhone S-line-ra. Miért? Mert évek óta álmodozom arról, hogy egy olyan okostelefont lehessen vásárolni a boltokban 65 ezres környékén, amellyel már nem kell kompromisszumot kötni. Olyan telefonokról álmodom évek óta, amelyeknek a belseje és a külseje is vállalható, amiket (igazi) magyar garanciával és (igazi) magyar szervizháttérrel vehetek meg. Olyan okostelefonokról álmodozom, amelyek unalmasan jól működnek. Na, egy ilyen pillanatot éltem meg május elején és nagyon remélem, hogy lesz még belőle néhány!

DSC09031_resize

Kár szépíteni: én magam egy igazán nagy balfék vagyok, aki sorra vásároltam a drágábbnál drágább, “márkás” okostelefonokat, amelyeken aztán minden félévben – ennyit töltenek nálam átlagban – nagyjából ötven-hatvan ezreseket bukom, amikor továbbadok rajtuk. Közben meg 65 ezresbe kerül pont egy myPhone S-line. De ezért még nem érezném magamat balféknek. Amiért balek vagyok az, hogy ezidáig nem vettem észre, hogy gyakorlatilag semmi értelme nincs a “nagy márkákat” megvásárolni, mert sem szervizháttérben, sem minőségben nem kínálnak többet. Sőt, az elmúlt három “csúcskészülékemmel” kifejezetten szívtam és már-már meggyűlöltem ezt az egész okostelefonosdit. Olyasmikben tudtak többet, amely funkciókat nem használtam ki soha és csak vakításra jók. És akkor jött a myPhone S-line.

DSC09034_resize

Persze ehhez a lelki állapothoz főként az vezetett, hogy a Sony Xperia Z Ultra – amelyet nem egészen fél éve vásároltam – az előlapján, azaz a képernyőjén behatás nélkül nemes egyszerűséggel kettérepedt. Használhatatlan. Mondanom sem kell, hogy miként érinti az embert, amikor egy 180.000,- azaz száznyolcvan-ezer forintos csúcsgéppel ilyen csúfság történik. Naná, hogy fogok róla írni, csak azt várom, hogy az ügy lezáródjon.  Van egy fogadásom, hogy hiába ismerte el a Sony nemzetközileg az Xperia kijelzők spontán repedését és garanciális javíthatóságát, a magyar Sony “szerviz” el fogja utasítani az igényemet és fogok kapni egy “szakvéleményt” amelyben valami buherakáefté közli, hogy sajnos nem javítható garanciában. Így megy ez kis hazánkban. De ez egy másik történet. Ami már most tény, hogy – nem tévedés – 5, azaz öt hete csücsül a szervizben az Ultra, amely “nagymagasságos szerviz”  – és már ezzel sem vagyok meglepve – megint egy buherakáefté. Ennyit a nagy márkák szervizhátteréről. Ehhhh!!!

DSC09027_resize

Az a nagy szerencsém, hogy mindig vannak nálam tesztkészülékek, és hirtelen át tudtam költözni egy strapatelefonra, konkrétan a teXet X-driver-re, amelyről a tesztemet ide kattintva lehet elolvasni. Az sem volt túl fájdalmas kompromisszum, kalandként éltem meg. Aztán amikor azt vissza kellett adjam, legnagyobb szerencsémre jött a myPhone S-line, amelyen gyakorlatilag azóta lakom. És amely telefon semmilyen tekintetben nem kompromisszum nekem és kifejezetten megszerettem. A hosszas bevezető után lássuk, miért is szerelem első látásra, helyesebben első tapintásra a myPhone S-line!

DSC09035_resize

Az unalmas számok helyett továbbra is maradnék szubjektív. Akiket a számok érdekelnek, látogasson el a myPhone weboldalára, ahol számos ütős gépük között ez a “vad szépség” is megtalálható, például ide kattintva. És itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem a Tanfield-nek a tesztkészüléket! Tőlük jött ez az élmény is, amiért igazán hálás vagyok, na meg azért is, hogy ilyen sokáig nálam lehetett és nagyon jól meg tudtunk ismerkedni egymással. Így aztán bőven vannak tapasztalataim, ezekről írnék a tesztben és csak azokat a számokat említeném meg, amelyek igazán fontosak. Nulladik a fontossági sorrendben az ára, amelyre mindenképpen figyelmeztetni kell a kedves olvasót! Ennél a telefonnál is találunk szürke importos változatot, amelyre csak bolti garancia van és csak egy év. Ha elromlik, várhatjuk ki, amíg visszaküldik az anyaországba és ez hetekben mérhető. A forgalmazó két év igazi, magyarországi garanciát ígér, pár nap alatti ügyintézéssel.

Ez megér pár ezrest pluszban! Mondom ezt úgy, hogy mint korábban említettem, a telefonom öt hete van szervizben, mert  – én barom – szürke importból vásároltam. Itt jegyzem meg azt is, hogy többszöri figyelmeztetés ellenére én magam is belefutottam abba problémába, hogy a különböző árösszehasonlító oldalakon nem egyértelmű – mondhatnám úgy is, hogy megtévesztő – módon van feltüntetve a készülék eredete. Így könnyen – főleg házhozszállítás esetén – járhatunk úgy, hogy nem is tudjuk, hogy nem Magyarországról jött a telefon. Úgyhogy csak óvatosan azzal, hol vesszük, vagy rendeljük meg!

DSC09038_resize

Az első tapasztalat tényleg a MINŐSÉG. Lehetetlen elmagyarázni, kézbe kell venni. Én mégis megpróbálom szóban elzongorázni azt a különbséget, amivel kilóg ez a gép az általam eddig megismert kínai csodák közül. Fehéret kaptam tesztre és nem kell szépíteni: gyűlölöm a fehér telefonokat. Helyesebben gyűlöltem. Múlt idő. Ez a gép fehérben is szép, sőt fehérben szép igazán. Legömbölyített sarkok jellemzik, sehol egy él, sehol nem vághatjuk meg magunkat vele. Az ilyen gömbölyded dizájnnak az az egy baja van, hogy az összedolgozott alkotóelemeket igen nehéz jól illeszteni, így a gömbölyű telefonok tapasztalatom szerint recsegősebbek. Na, ez nem. Hiába vannak lendületesen vezetett görbék és anyagában eltérő előlap, oldallap, díszítőcsík és hátlap, nem lehet tetten érni semmi illesztési hibát. Az elmúlt hónapban számtalanszor szét is kellett szednem (pakolgattam a kártyákat más készülékekbe is), de a sok szétfeszegetés ellenére sem lett lötyögős.

DSC09044_resize

A gömbölyű formától nagyon sok telefon amolyan szappantartós érzést kelt, de ez nem. Mégpedig azért nem, mert a használt anyag – műanyag ugyan, de – igen el van találva. Éppen annyira fényes, hogy még nem zavar, de a minőség érzetét kelti. És amiért megszerettem a fehéret: nem látszik rajta az ujjlenyomat. Lehet tehát tapogatni a hátlapot, nem koszolódik ami azért furcsa, mert pont a fehérről gondolnánk, hogy kényes. A gyártó persze nem bízza a véletlenre és adnak hozzá egy plusz, félig átlátszó hátlapot is a félősebbek kedvéért, amit más telefonhoz úgy 3000-5000 forint között kapunk meg a boltokban. Itt meg ingyen. Gesztusnak sem lenne utolsó, de ez a tokocska még jól is használható, alig lesz tőle vastagabb a készülék, kilátszik a szépsége és mégis véd.

DSC09046_resize

Az előlap a fehér készülék esetében is fekete, a felső részén a hangszóró, a mellette elhelyezett – alig észrevehető – szenzorok és egy előlapi kamera (1600×1200 pixeles, videotelefonálásra és szelfizésre alkalmas) törik csak meg. Alul az Android kezeléséhez szükséges három gomb van, a menü-, a főképernyő- (home) és a vissza-gombok. Nem világítanak, ez elsőre furcsa, viszont nem a képernyőből veszik el a helyet – ami engem az újabb készülékeknél kifejetetten idegesít – és mindig ugyanott vannak, így könnyen megszokhatóak világítás nélkül is. A képernyő a keretbe egy kicsit süllyesztve lett, ez azoknak kedvez, akik szeretnek képernyővédő-fóliát feltenni. Kapunk hozzá ingyen egyet, sőt még a képernyő törléséhez egy mikrószálas kendőt is. Ezzel is spóroltak ám nekünk 3-4 ezrest.

DSC09039_resize

Amikor egy-egy tesztkészülék megérkezik hozzám, mindig nagy reményekkel szoktam kinyitni a hozzá kapott headset, azaz fülhallgató-mikrofon csomagját is, hátha jól szól és hátha nem kell a saját hifi fülesemet magammal cipelnem. Aztán általában koppanni szoktam, mert – és ez főleg igaz a kínai telefonokra – a gyári fülesek jó esetben közepesen ha szólnak. Kellemes meglepetés, hogy a myPhone S-line gyári fülese kifejezetten bombázó! Nem szilikongyűrűs, azaz nem tömíti le a hallójáratot és mégis vannak olyan mélyek, ami megint megmagyarázhatatlan. Annak, hogy a füles nyitott, nagy előnye, hogy nem leszünk teljesen süketek, ha a fülünkben van. Így aztán nyugodtan lehet vele például biciklizni, motorozni is, mert a zene mellett behallatszik a környezeti zaj is. Nem kell hangosan hallgatni, hogy szépen szóljon és nagy előnye az egyéb, a telefonokhoz hozzádugott hifi fejhallgatókkal szemben, hogy a bejövő hívást tudjuk fogadni vele. Hangerőgomb nincs a headseten, csak egy hívásfogadó-elutasító gomb, de ezért kecses, vékony a beszerelt mikrofonnal együtt is.

DSC09048_resize

Ha már zene: többen kérdezték tőlem azt, hogy miért lelkesedem annyira a dupla-SIM-es telefonokért. Mert – nem írtam még – a myPhone S-line kettő SIM-hellyel érkezik. És mégis olcsóbb, mint számos szimpla-SIM-es, hasonló tudású okostelefon. Szóval miért is jó ez? Nem kell az embernek két telefonszám ahhoz, hogy a dupla-SIM áldásait élvezze. Esetemben egészen május végéig a beszéd csomagom mellé fizettem ki egy 5 GB-os mobilinternet csomagot, flottakedvezményben (azaz elvileg kedvezményesen) 4050 forintért a T-nél. Jó a T (mármint a jelenleg Telekom néven futó szolgáltató) mobilinternete, szerettem mindig. Az a baj vele, hogy nem elég az 5 GB egy hónapra nekem, így szinte minden hónap végén vásároltam még hozzá 1-2 GB-ot, amikor rendre belassult az elfogyás miatt. Így a mobilnetezésem – főként a zenehallgatás miatt – havi 7-8 ezresembe került. És csak a macera volt vele. Fájt.

DSC09043_resize

A dupla SIM-nek van olyan előnye, hogy az ember az egyik foglalatba beteheti a beszédes kártyáját, a másik foglalatba pedig vásárolhat különálló mobilinternetes SIM-et, amelyen jelenleg 6990,- forintért van 20 GB, azaz húsz gigabájt havi adatforgalmam. Ha valami hasonlót szerettem volna, mint az előző csomagom, akkor havi 4300,- HUF-ért kaptam volna 8 GB-t amely szintén jóval több. Sőt, ha az ember annyit akar, hogy a gyereknek legyen mobilnet a telefonján, akkor 3 GB-tkap már 3200 forintért. Azzal meg normál használat mellett el lehet ám mobilnetezgetni egy hónapig. És ez csak a Té kínálata. Mivel a myPhone S-line szolgáltatótól független, választhatunk netezésre teljesen másik szolgáltatót is. Az Invitelnél például van olyan mobilnet-csomag a vezetékes mellé, amelyben 500 forintért adnak havi 2 GB-ot. Tehát a dupla-SIM határozottan egészséges, ha mobilnetezni akarunk. Én magam az elmúlt hónapot már úgy töltöttem, hogy gyakorlatilag folyamatosan megy a Google Play Zene és 4 hét alatt nem tudtam elérni még 15 GB-t sem adatforgalomban, nemhogy a 20 GB-t. Aztán az is megnyugtató, hogy ha a 20 GB sem elég, akkor van 30 GB is. Így a mobilinternet-elfogyás idegesítő, a digitális életemet megkeserítő jelenségét ezennel kitöröltem az életemből. Mindezt egy ötvenezres telefonnal.

20140521a_resize

Amikor egy teszttelefon megérkezik hozzám, a második dolog, amit kipróbálok rajta a kamera. A fényképezőgép. És be kell valljam, hogy még egészen ismert márkáknál is szoktam csalódni, kínai telefonoknál meg szinte mindig. Általában mindenféle nagy megapixelek vannak behazudva, a képek meg szánalmasak. Nagyon hálás vagyok a myPhone S-line-nak azért, hogy esetében nem kellett csalódjak. Hálás vagyok, hogy az elmúlt egy hónap eseményei – köztük például a születésnapom – nem vesznek ködbe egy szutyok kamera miatt, ehelyett szuper fotók készültek ezzel a géppel. Fényes nappal, szabadtérben nem művészet fényképezni, de nem voltak kompromisszumok a zárt térben, rosszabb látási viszonyok között sem. Hobbim – és ezzel vagyunk páran így – hogy az életem eseményeit megörökítem a nálam lévő telefonnal és azonnal osztom is róla tovább. Így a barátaim láthatják, mik történnek velem. Ez nagy előnye az okostelefonoknak. Néhány publikus fotót egyik nyílt albumomba átmásolok, ide kattintva megtekinthetőek. Egyik sem beállított fotó, csak úgy ellőttem.

20140601a_resize

Még mindig a multimédiánál maradva, nagy csalódás szokott lenni a telefonokkal készített videók minősége. Sokan mondják azt, hogy aki jó minőségű videót akar, az videózzon kamerával és ne telefonnal. De a telefonba épített kameráknak pont az a lényegük, hogy a telefon mindig nálunk van, a kamera pedig nem. Így olyan eseményekről is videó készülhet, amelyekről telefon nélkül lemaradnánk. Így már csak az a kérdés, hogy ennek a videónak a minősége vállalható-e? Többnyire sajnos nem. A myPhone S-line fullHD videót készít, a felvétel közben a képernyőn csippentős mozdulattal tudunk zoomolni és a teljes zoom, azaz ráközelítés esetén is elfogadható marad a minőség. A telefonnal készített egyik videót feltöltöttem a YouTube-ra, ide kattintva megnézhető. Bár a “Tyúb” kicsit ront a minőségén, azért a lényeg látszik. Teljesen rendben van.

DSC09053_resize

A videók lejátszásával nincs semmilyen probléma, minden formátumot visz a telefon konvertálás nélkül is. A tároláshoz van belső 4 GB tárhelyünk, de külső microSDHC kártyával 32 GB-ig ezt bővíthetjük is. A 720 x 1280 pixeles, 4,70 colos képernyő tökéletesen alkalmas videonézésre is, a 312 ppi képpontsűrűség szép képet biztosít és az IPS TFT technológia miatt erősebb fénynél is jól látható, oldalról is. Tehát szép a képe, jól szól. Nekem, aki szeretem használni a telefonok ezen képességeit, főleg ez szolgált legnagyobb örömömre. Aki tehát zenét és filmet akar rajta keresztül élvezni, az nem fog csalódni.

DSC09052_resize

Azoknak, akik nem akarnak a számokban elmerülni, vagy nem értik, hogy mit is jelentenek a számok, ide a teszt végére pár dolgot kiemelnék. 4 magos a készülék, egy MediaTek 6589-es csipszett szolgálja ki a telefont. Mindennapi használatban a magok többsége pihen, ezért nem fogyaszt sokat a gép. A különböző tesztprogramok a Samsung Galaxy S3 környékére teszik a ranglistában. (Csak összehasonlításként, amaz tizenöt ezressel drágább és csak szimpla SIM-es.) Gyárilag egy 1800 mAh-s akkumulátort kapunk hozzá, ezzel még a dupla-SIM-est is kiszolgálja két teljes napon keresztül. A szoftverek telepítésére 1 GB memória áll rendelkezésre, ebbe a mai átlag szoftverméretekkel 100 szoftver fér bele. Android 4.2 teljesít szolgálatot a készüléken, de a nálam töltött hetek alatt is érkezett frissítés OTA, azaz online a készülékre, így a támogatottsága is megnyugtató. Természetesen magyar nyelven is tud. A megjelenésében fontos tényező az is, hogy csak 140 grammot nyom és csak 8,3 milliméter vastag.

DSC09041_resize

Kiknek és minek ajánlom? Főleg azoknak, akik dupla-SIM-re vágynak, de ezért nem akarnak alább adni a minőségből. Azoknak is ajánlom, akik szeretnek zenét hallgatni, mert kifejezetten jól szól. Tökéletes választás lehet a gyereknek (fiúnak és lánynak is) első telefonnak, mert mindenféle kötöttségek nélkül annyi az ára, mint a szolgáltatóknál kapható telefonokénak több éves hűségnyilatkozatokkal és szolgáltatókhoz kötéssel. Ide a végére csak annyit, hogy éppen el akartam kunyerálni a Tanfieldtől, hogy hadd maradjon nálam, amikor kezembe nyomták a myPhone Cube-ot, amelyről egy későbbi tesztben írok. Ezzel együtt a teszt alatt 4-en döntöttek úgy a közvetlen környezetemben, hogy nekik kell egy myPhone S-line (az egyikük készülékéről készültek a fekete verziós fotók), feketében is szép. Úgyhogy csak óvatosan a megnézegetésével, mert beszippant…



Szólj hozzá!

További Kütyük

myPhone S-line

  Megjelenés éve: 2014
  Pro:  
  - Gyönyörű, igényes, olcsó, erős hardver, kiváló hangminőség.
 
  Kontra:  
  - Túl közel van a bekapcsoló gomb a hangerő gombokhoz.
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 4,7"
  • kijelző felbontása: 720x1280"
  • kijelző típusa: IPS TFT"
  • eszköz mérete: 138,00 x 68,80 x 8,30 mm
  • tömeg: 140 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: MediaTek MT6589
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 4 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: USB
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 8 mpix
  • video chat:  
  • video felbontás: fullHD
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: quadband
  • WiFi: b/g/n
  • Bluetooth: 4.0
  • GPS: A-GPS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.2
  • spec. szoftverek: n/a
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 1800 mAh
  • tapasztalat: 2 nap
 

Technokrata a Facebookon

Népszerű

Hirdetés

Tipp

LifeStyle