Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Telenornál lesz Firefox mobil

Dotkom

A Telenornál lesz Firefox mobil

Az MWC-n frissen bemutatott négy Firefox OS-használó okostelefonok közül valamelyik biztos, hogy kapható lesz az itthoni szolgáltatónál is. Vajon lesz Telenor AppStore?

A Telenor és a Mozilla stratégiai megállapodása értelmében hamarosan Magyarországon is elérhetővé válnak a Firefox alapú okostelefonok. A készülékek nemcsak a fejlesztői közösséget és a piac növekedését ösztönzik majd, de hozzájárulhatnak a szélesebb körű okostelefon-használathoz is. Az első Firefox-mobilt a Telenor hazánk mellett Szerbiában és Montenegróban dobja piacra 2013-ban.

A Telenor a Mozillával kötött stratégiai megállapodását hétfőn, a barcelonai Mobile World Congress-en jelentette be. Az együttműködés célja, hogy a mobilszolgáltató az eddiginél is nyitottabb mobil ökoszisztémát kínálhasson. A Firefox operációs rendszert használó készülékek az idei év második felében, először Magyarországon, Szerbiában és Montenegróban kerülnek a Telenor-üzletek polcaira. A telefonok ezt követően az ázsiai piacokon is elérhetők lesznek.

A Telenor elkötelezett amellett, hogy a lehető legtöbb ügyfele számára elérhetővé tegye a mobilinternetezés szabadságát. használhatják ki a kiváló minőségű mobilinternet hálózat, Magyarországon a 3G lehetőségeit. Az élményt pedig a helyi felhasználói igényekhez igazított alkalmazások teszik majd teljessé. A telefont érintő fejlesztések ráadásul egy széles közösség kezébe kerülnek, amelynek egyértelműen az ügyfelek lesznek a nyertesei.

A Telenor mérnökei a Mozilla-közösség és 12 további szolgáltató mellett aktív résztvevői a Firefox operációs rendszer fejlesztőcsapatának. A Firefox platform teljes egészében nyílt webes szabványokra épül, minden funkciója HTML5-alapú.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés