Connect with us

technokrata

Gondolkodtál már azon, hogy önkéntes legyél? Ez a redhagyó fotósorozat biztosan meggyőz majd!

bb

LifeStyle

Gondolkodtál már azon, hogy önkéntes legyél? Ez a redhagyó fotósorozat biztosan meggyőz majd!

Segítenénk, de nem tudjuk pontosan hogyan? Úgy érezzük, hogy civil életünk annyira különbözik az önkéntes tevékenységtől, hogy nem tudjuk összehangolni azt? Tartunk tőle, hogy személyiségünk nem áll készen a feladatra? Netán csak az első lépés, a kezdő lökés hiányzik, hogy belőlünk is önkéntes váljon? Az idén 15. születésnapját ünneplő Bátor Tábor szeretné ezeket a kétségeket eloszlatni és egy rendhagyó fotósorozat segítségével bemutatni, hogy mindenkiben benne lakik a hős és bárkiből lehet önkéntes. A kiállítás a Bátor Tábor hatvani Családi Napján debütál.

Úgy tartják, hogy egy társadalom megítélése szempontjából igen fontos tényező, hogy annak tagjai milyen mértékben képesek önkéntes, segítő tevékenységükkel hozzájárulni tágabb környezetük teljesebb életéhez, vagy egy adott karitatív célért szabad akaratukból, ellenszolgáltatás nélkül küzdeni. Segíteni pedig számtalan módon lehet, persze leginkább önkéntes munkával. A KSH legfrissebb (2011-es) önkéntességről végzett kutatásából azonban kiderül, hogy hazánkban a felnőtt lakosság kevesebb, mint harmada (28%) végez valamilyen formában önkéntes tevékenységet, elmaradva ezzel az európai átlagtól. Ez részben annak tudható be, hogy a szervezett formában végzett önkéntességnek Magyarországon sajnos nincs hagyománya.

Antal

Sajnos egyelőre még kevesen mernek belekezdeni bármilyen önkéntes munkába, pedig  ilyen jellegű  tevékenység nem csak a kedvezményezetteken segít, hanem számos előnnyel jár a társadalom számára  is, emellett pedig jótékonyan hat magára az önkéntesre. A karitatív tevékenység fejleszti a szociális készségeket, növeli az empátiát, valamint – azáltal hogy jót cselekszünk – építi az önbizalmat és a pozitív önképet.

N

A Bátor Tábor egyik önkéntese, Kallos Bea fotóriporter olyan fotósorozatot készített melyben a Bátor Tábor csapatán keresztül mutatja be, hogy önkéntes bárkiből lehet. A fotópárokon szereplők mindegyike valamilyen, a tábortól teljesen független szakmát űz magánéletében, a Táborban végzett segítő tevékenység mellett. Van köztük katona, aki civilben a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredénél teljesít szolgálatot hivatásos tisztként;  ügyész,  aki a civil életében rabokkal foglalkozik, vagy épp asztalos, akit eredetileg munkája vitt a táborba. De a Bátor Tábor-os önkéntesek közt megtalálható  építőmérnök, biofizikus, jogász, vagy légiforgalmi-irányító is. Más-más emberek, más-más érdeklődési körrel, szakmai és személyes háttérrel, akiket azonban egy dolog biztosan összeköt: mindnyájan a Bátor Tábor önkéntes „cimbijei”, akik ugyan különböző módon és motivációval, de ugyanazon célért küzdenek.

D

„A Cimbi másik arca című fotósorozattal azt szeretném bemutatni, hogy az önkéntességhez nem kellenek különleges képességek. A Bátor Tábor önkénteseinek sincs szüksége semmi másra csak játékos lélekre, nyitottságra, és őszinte szívre. A táborban nemcsak a gyereknek kell bátornak lenniük, hanem mi cimbik is sokszor a komfortzónánkon kívül, a határainkat feszegetve építjük és éljük át a gyerekekkel együtt a csodát. Magyarországon nincs hagyománya az önkéntességnek, ezért is hihetetlen eredmény, hogy a Bátor Tábor 15 éve rendületlenül épül, működik és minden évben újabb és újabb önkéntesekkel – cimbikkel – gazdagodik” – emeli ki Kallos Bea fotóriporter.

Ka

A kiállítás a Bátor Tábor 15. születésnapját ünneplő hatvani Családi Napján debütál, később pedig Budapesten lesz látható. További részletekért érdemes követni a Bátor Tábor közösségi média felületeit. Aki pedig eddig nem kapott kedvet az önkéntes munkához, csak nézze meg a fotózáson készített werkfilmet, mely garantáltan magával ragadja majd.

 



Szólj hozzá!

További LifeStyle

Technokrata a Face-en

Tesztek