Connect with us

Négy elemmel bővül a periódusos rendszer

PeriodicTable

LifeStyle

Négy elemmel bővül a periódusos rendszer

A japán tudósoknak köszönhetően kerülnek be táblázatba.

A világ kémia társasága hivatalos úton is bejelentette, hogy végleges helyet kap az a négy elem, melyet az elmúlt években fedeztek fel kutatók. Mivel már nincs tudomásunk olyan elemről, ami a természetben előfordul, ez által ezek már laboratóriumi körülmények közt, néhány pillanatra készíthetőek el. A besorolásukat tekintve a 113, 115, 117 és 118-as rendszámok alapján találhatjuk meg a periódusos rendszerben az újdonságokat.

113_ununtrium

Nehezen lehetett bizonyítani létezésüket, mivel pár pillanatnyi időre történő előállítás igen megbonyolította a bemutatásukat. Az egyik elemet például hét éven át igyekeztek úgy megalkotni, hogy az bizonyítható legyen. Végül a japán tudóscsapatnak sikerült, így övék a megtiszteltetés, hogy elnevezzék az elemet. Eddig csak a rendszáma és az ideiglenes Ununtrium ( jele: Uut) neve alapján volt megtalálható.

 

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További LifeStyle

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda