Connect with us

technokrata

Diákok is fejlesztik a NASA robotjait

nasa

LifeStyle

Diákok is fejlesztik a NASA robotjait

Két híres amerikai egyetem kapott megbízást az űrrobotok tudásának növelésére.

A NASA kifejlesztett olyan humanoid robotokat, melyek segítséget jelenthetnek majd a Mars történő utazáskor.

Feladatok, hogy igen szélsőséges körülmények közt is el tudják végezni munkájukat, valamint segíteni tudják az embereket küldetés közben. Képesek lesznek arra is, hogy teljesen átvegyék a helyét az űrhajósnak, amennyiben valamint gond adódna. Az R5 névre keresztelt robotokat használhatják még felderítő, előőrs csapatnak is. A leszállás előtt így ők már előkészítenék a terepet az embereknek.

rooto

Az űrkutatási központ most kezdett el együttműködni neves egyetemekkel a robotok tudásgyarapítása érdekében. Ez egyik egyetem az MIT, az ő részlegük a szélsőséges környezetre az űrben készítené fel a humanoidot. A másik kiemelt intézmény a Northeastern University lesz, amely hozzáférhetőségi teszteket végez majd. Mindkét egyetem a két éves kutatásra 250 ezer dollárt kap, valamint a NASA-tól szakmai segítséget.

A célja a tudásbővítésnek, hogy a végén önállóan képes legyen működni a robot.

 

Forrás: Index.hu



Szólj hozzá!

További LifeStyle

Technokrata a Face-en

Tesztek