Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem csak mi szeretjük a Star Treket

LifeStyle

Nem csak mi szeretjük a Star Treket

Kína egyik milliárdosa, a Star Trek nagy rajongója cégbirodalmának központját az amerikai tudományos-fantasztikus televíziós filmsorozatból jól ismert Enterprise űrhajó formájában építtette meg.

Liu Tö-csien, az online játékok fejlesztésével foglalkozó NetDragon Websoft alapító vállalkozója – a világon eddig egyetlenként – a CBS amerikai televíziótársaságtól vásárolt engedélyt a hatalmas építmény “filmhű” kivitelezésére – számolt be a South China Morning post című lap egy helyi újságra hivatkozva.

Az építkezések a délkelet-kínai Ficsien tartomány székhelyén, Fucsouban 2010 végén kezdődtek és tavaly októberben fejeződtek be. A körülbelül három futballpályányi területen elhelyezkedő másolat Liunak egymilliárd jüanjába (45,5 milliárd forint) került.

Az épület beltéri kialakítása és felszerelése is futurisztikus jegyeket hordoz. A harmadik emeletről a földszintre fémcsúszda vezet, az egyes munkaterületek között automatikus tolókapukon átjutva közlekedhetnek a dolgozók.

A 43 éves Liu a kínai internetjátékok piacának egyik meghatározó szereplője, 2013-ban a Forbes magazin kínai gazdagokat számba vevő listáján a 320. helyen végzett.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További LifeStyle

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés