Connect with us

technokrata

Az utastéri wifin keresztül sebezhető az utasszállító gépek rendszere

LifeStyle

Az utastéri wifin keresztül sebezhető az utasszállító gépek rendszere

A legmodernebb utasszállító gépek repülőelektronikai rendszerébe be lehet törni a legtöbb kereskedelmi járaton ma már elérhető vezeték nélküli internetkapcsolat segítségével – figyelmeztetett egy kedden közzétett jelentésében az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO).

“Az utastéri internetkapcsolatot a repülőgép és a külvilág közötti közvetlen kapcsolatként kell értelmezni” – állította a kongresszusi felkérésre elkészített jelentés, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt rossz szándékú szereplők megpróbálhatják kihasználni.

A szerzők szerint elméletileg elképzelhető, hogy valaki egy laptop segítségével a földről vagy az utastérből utasításokat adjon a gépnek, vírussal fertőzze meg a repülésirányítási komputereket, vagy az ellenőrzése alá vonja ezeket a számítógépeket, a figyelmeztető, sőt, még a navigációs rendszereket is.

Hichael Huerta, az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) igazgatója egyetértett a jelentéssel, és kijelentette, hogy az irányítása alatt álló hatóság együttműködésbe kezdett kormányzati kiberbiztonsági szakértőkkel, beleértve a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) embereit, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket.

A GAO által a jelentés megírására felkért kiberbiztonsági szakemberek szerint a repülőelektronikai berendezéseket védő tűzfal – mint bármilyen szoftver – feltörhető, ha a pilótafülke és az adott géptípus szórakoztató rendszere ugyanazokat a vezetékeket és routereket használja. A jelentés egyik szerzője, Gerald Dillingham a CNN-nek kijelentette, hogy ez például a Boeing 787-es Dreamliner, valamint az Airbus A350-as és A380-as esetében is így működik.

A régebbi típusú, 20 éves vagy annál idősebb gépek, amelyek nem támaszkodnak nagymértékben az internetre, ezen a módon nem annyira sebezhetők.

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További LifeStyle

Technokrata a Face-en

Tesztek