Connect with us

technokrata

Minden hazai vállalkozás indulhat az InnoMax Díjért

LifeStyle

Minden hazai vállalkozás indulhat az InnoMax Díjért

Minden eddiginél több kategóriában lehet pályázni idén februártól az Invitel által 2009-ben életre hívott InnoMax Díjra. Az idei év legnagyobb újdonsága, hogy 2015-től az Invitel ügyfelei mellett bármely magyar vállalat megmérettetheti magát az innovációs seregszemlén, valamint a korábbi évektől eltérően megvalósult projektek helyett projektötletekkel lehet nevezni az InnoMax Business Díjra. A civil szervezetek mellett pedig az általános és középiskolák kreatív elképzelései is teret kapnak az InnoSchool kategóriában.

Az Invitel immár hatodik alkalommal indítja el az InnoMax pályázatot, melynek keretében a hazai innovatív törekvéseket és kezdeményezéseket támogatja több millió forint értékű infokommunikációs szolgáltatásokkal. A díjak sorsáról idén is rangos szakmai zsűri dönt, az Invitel 2015. március 31-ig várja a pályázatokat.

„A folyamatos fejlődés, a megújulás képessége hozzátartozik az Invitel mindennapjaihoz és így van ez az InnoMax esetében is. Míg az első pályázat során 2010-ben 24 jelentkezőt regisztráltunk, addig 2014-ben rekord számú, 114 innovatív vállalat, intézmény, nonprofit szervezet és magánszemély szállt versenybe jobbnál jobb ötletekkel, fejlesztésekkel. Meggyőződésem, hogy a kategóriák bővítésével és ezáltal a pályázók körének további kiszélesítésével idén ezt az eredményt is sikerül jelentősen túlszárnyalnunk” – fogalmazott Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

Bármely hazai cég pályázhat az InnoMax Business Díjra

Az InnoMax megújuló üzleti kategóriáiban az 5-19 fős, a 20-69 fős és a 70 fő feletti hazai gazdasági társaságok projektötleteit várják, melyek továbbra is Invitel szolgáltatásokat nyerhetnek, méretüktől függően 500 ezer, 1 millió illetve 2 millió forint értékben. A tavalyi évhez hasonlóan a díj mellett értékes médiamegjelenésekkel is gazdagodnak a nyertesek.

Az Invitel ugyanakkor továbbra is nagyra értékeli meglévő ügyfelei hűségét, így számukra megalapította az InnoMax Hűség Díjat, amelyre a vállalatok és intézmények továbbra is megvalósult projektekkel pályázhatnak, méretüktől függetlenül.

InnoSchool – új kategória az iskoláknak

Az Invitel 2015-től InnoSchool néven új kategóriát hirdet, amelyben valamennyi hazai általános- és középiskola pályázhat. „A jövő iskolája!” mottóval induló kategória célja, hogy olyan kreatív pályaművek megszületését segítse elő, melyek az infokommunikáció oktatásban, a tudás megszerzésében betöltött jövőbeni szerepét járják körbe. A nyertes intézmények közösségi tereikhez térítésmentes WiFi lefedést, vagy ezzel egyenértékű infokommunikációs szolgáltatást nyerhetnek az Inviteltől.

„Szándékosan nem szeretnénk sem az eszköztárat, sem a pályázók körét szűkre szabni. A cél az, hogy a kategória kiírásával egy közös gondolkodást, vizionálást indítsunk el az oktatók és a tanulók között. Éppen ezért az InnoSchool pályázatra nem konkrét fejlesztéseket, hanem kreatív elképzeléseket, ötleteket várunk” – mondta Gerlei Gyöngyvér, az Invitel vállalati értékesítési igazgatója, az InnoMax zsűrijének elnöke.

Fiatalos lendület az InnoApps kategóriában

A hazai fiatal „fejlesztők” számára kivételes lehetőség a 2010-ben alapított InnoApps Díj, amely teret biztosít tehetségük megmutatásához. 2014 óta pedig már azon jelentkezők pályázatait is várják, akik nem vesznek részt iskolarendszerű képzésben, de még nem töltötték be 30. életévüket. Itt a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is csak már megvalósított, működő alkalmazásokkal, szoftverekkel, webes fejlesztésekkel lehet pályázni. A munkához, tanuláshoz kötődő alkalmazásokkal a Ne Szórakozz!, míg a játékos fejlesztésekkel a Szórakozz! kategóriában indulhatnak a jelentkezők.

A nonprofit is profitálhat az InnoMax pályázaton

A nonprofit szervezetek felbecsülhetetlen munkát végeznek, a jelenlegi gazdasági környezetben azonban egyre nehezebben találnak támogatókra. Ezért az Invitel a tavalyi évben a nonprofit és civil szervetek részére külön kategóriát indított. A pályázók projektötletekkel jelentkezhetnek, melyek megvalósítását az Invitel szolgáltatások és szakmai tanácsadás formájában támogatja. A nyertes szervezetek az Invitel szolgáltatásai közül 500.000 forint értékben használhatják fel azokat a termékeket, szolgáltatásokat, amelyekre szükségük van projektötletük megvalósításához.

A visszaszámlálás elkezdődött

A 2015-ös InnoMax Business, Hűség, Nonprofit, InnoApps és InnoSchool Díjakra február 3-tól lehet pályázni. A jelentkezéssel kapcsolatos információk és részletek már elérhetők a vállalat InnoMax-ról szóló weboldalán.

Az InnoMax pályázaton a kategóriák száma és a benyújtott pályázatok színvonala egyaránt évről évre nő, és október elején a Magyar Adományozói Fórum (MAF) független bíráló bizottsága Az Év Társadalmi Befektetési Programja Kategóriában második, míg a Leginnovatívabb Támogatói Program Kategóriában harmadik díjjal jutalmazta a kezdeményezést.



Szólj hozzá!

További LifeStyle

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő