Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hogy készülődjünk a karácsonyra? Tippek az Inviteltől

Invitel_hoember

LifeStyle

Hogy készülődjünk a karácsonyra? Tippek az Inviteltől

Az utcákon és a bevásárlóközpontokban lassan megjelennek az ünnepi dekorációk, a rádiók pedig elkezdik játszani a Jingle Bells című számot, ami nem jelenthet mást, mint, hogy közeleg az év egyik legjobban várt időszaka, a karácsony. Hogy az ünnep igazán gondtalan és felejthetetlen legyen, nem árt, ha elkezdünk időben készülődni, így szeretteinkkel is több időt tölthetünk együtt a téli szünetben. Az Invitel tévé-, internet és telefonszolgáltatása hasznos segítségünkre lehet az ajándékok beszerzésétől a tökéletes bejgli elkészítéséig. Az Invitel előfizetői körében végzett felmérés szerint például az emberek 21,3 százaléka a világhálón gyűjt információt az ünnepi vásárláshoz, ez az arány a 35 év alattiak esetében pedig 50 százalék. A vállalat éppen ezért, új lakossági ügyfeleinek kedveskedve most akciósan kínálja a fenti szolgáltatásokat egyben tartalmazó Invilág csomagjait.

Az ünnepi hangulat otthonunkban kezdődik

A karácsonyi hangulat megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy lakásunkat is díszbe öltöztessük az olyan apróbb részletektől kezdve, mint a téli mintás szalvéta vagy terítő, az égősoron át a talán legfontosabbnak nevezhető asztal- és karácsonyfadíszig. A különböző életmódcsatornákon, például az Invitel kínálatában sok településen elérhető Spektrum Home, TLC vagy LifeNetwork adókon az ünnepi időszak előtt bőven találunk olyan műsorokat, amelyekből ihletet meríthetünk otthonunk berendezéséhez.

Karácsonyi kényelem a tévé előtt is

A digitális televíziózás előnyeit kihasználva már az sem jelenthet problémát, ha ezeket az adásokat munkaidőben sugározzák, hiszen a megfelelő beltéri felvevőegység segítségével előre beprogramozhatjuk a rögzítésüket, és a nekünk ideális időben visszanézhetjük őket. Az Invitel széles televíziós kínálatában számos idegen nyelvű csatornát is elérünk, így akár eredeti nyelven is tájékozódhatunk arról, hogy a világ más országaiban milyen hagyományok szerint ünneplik a karácsonyt, továbbá egyedi ötletekkel is gazdagodhatunk a műsorokból.

Invitel_hoember

Egy kattintásra a legjobb ajándéktól

A karácsonyi ajándékok beszerzése sokszor külön tervezést igényel, hiszen a boltok zsúfolásig telve vannak, így szabadidőnkből akár hosszú értékes órák is elmehetnek a sorban állással. Sokkal kényelmesebb ilyenkor otthonról, webes felületen intézni a bevásárlásokat, így nem kell utazgatni, hogy minden kiszemelt meglepetést beszerezzünk. Csupán pár percet vesz igénybe az a néhány kattintás, amellyel kiválasztjuk és megvesszük a megfelelő ajándékokat.

Meglepetés szélessávon

Az internet akkor is segítségünkre lehet, ha kézzel készített aprósággal kedveskednénk szeretteinknek, mivel rengeteg „csináld magad” oldalt találhatunk a világhálón, ahol lépésről lépésre bemutatják az elkészítés folyamatát. Az Invitel előfizetői körében végzett legfrissebb kutatása szerint egyre többen élnek az internet nyújtotta előnyökkel. A 35 év alattiak 50 százaléka online gyűjt információt az ajándékozáshoz, 40 százaléka pedig a világhálón szerzi be az ünnepi meglepetéseket. Az adatok tükrében körükben az elektronikai cikkek és a játékok a legnépszerűbb ajándékok, de az egyedi, kézzel készített tárgyakat is egyre többen választják: a fiatalabb korosztály 50 százaléka, míg az összes megkérdezett több mint 30 százaléka tesz ilyet a karácsonyfa alá.

Tökéletes bejgli a vonalban

A karácsonyi menü klasszikus desszertje a bejgli, amit nem egyszerű jól elkészíteni, olyat pedig, amilyet a nagymama süt, szinte lehetetlen. Ugye ismerős a helyezet? A múlt évben a karácsonyi vacsora alkalmával elkértük tőle a titkos receptet, most pedig hiába forgatjuk fel a konyhát, nem találjuk sehol. Ilyenkor a legegyszerűbb, ha feltárcsázzuk a nagyszülőket, akik szinte fejből diktálják a hozzávalókat és az elkészítés lépéseit.

Telefonos traccsparti? Nem gond!

Az Invitel vezetékes telefonszolgáltatása kiváló eszköz lehet nemcsak a kényelmes kapcsolatteremtéshez, de a meghitt beszélgetésekhez is, mivel szinte biztos, hogy nem csupán a sütemények kerülnek terítékre hívás közben. Ilyenkor van a telefonálás csúcsszezonja, de most akkor sem kell aggódnunk, ha hosszúra nyúlna a társalgás, hiszen az Invitel kedvező percdíjai mellett nyugodtan cseveghetünk a családtagjainkkal.

Karácsonyi figyelmesség az Inviteltől

Az Invitel új lakossági ügyfeleinek is szeretne kedveskedni az ünnepek alkalmából, ezért a televízió-, internet- és telefonszolgáltatás közül kettőt vagy mindhármat egyben tartalmazó Invilág csomagokra kétéves szerződéssel most előfizetőknek egyszeri bruttó 10.000 forintot elenged a havi díjból. Az előfizetés keretében a legújabb, tematikus televíziós minicsomagok egyike 90 napon keresztül díjmentesen kipróbálható, akárcsak a Kaspersky vírusvédelmi szoftver, így garantált a személyre szabott szórakozás és a minél biztonságosabb webes szörfölés, illetve vásárlás.



Szólj hozzá!

További LifeStyle

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés