Connect with us

technokrata

Sokan cserélhetik majd le erre a laptopjukat és a táblagépüket!

huawei-matebook-press-shots-2-1

Tablet

Sokan cserélhetik majd le erre a laptopjukat és a táblagépüket!

Jól néz ki, sokat tud és táblagépként illetve laptopként is használható a Huawei újdonsága.

Bár a táblagépek piaca mostanság inkább leáldozóban van, a termékkategóriának van egy része, amely viszont egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A gyártók ugyanis rájöttek, hogy a felhasználók bizony szeretik, ha egy táblagépet egy pillanat alatt laptoppá lehet alakítani, az így létrejövő hibrideket pedig a többi modellhez képest mindig jól fogadja a piac. A “hadjáratot” a Microsoft indította el a Surface-szel, amelyet a Samsungtól kezdve az Asuson át az Apple-ig követtek a gyártók.

huawei-matebook-press-shots-2-1

Most pedig végre a Huawei is megtette a saját bejelentését, így az MWC előnapján bemutatkozott a MateBook. Az alig 6,9 mm vékony újdonság a kínai gyártó szerint a legkönnyebb a kategóriában, így az eszköz alig 635 grammot nyom a mérlegen. A 12 colos 2160 x 1140 pixel felbontású megjelenítővel érkező MateBook teljesértékű Windows 10-et futtat, így azoknál is jó szolgálatot tehet, akik nem hajlandóak lemondani az asztali gépükön megismert alkalmazásaikról a táblagép vásárlása során.

huaweimatebook1

Az Intel Core M processzorral rendelkező újdonság (amely konfigurációtól függően M3, M5 illetve m7 is lehet), 4 vagy 8 GB RAM-mal kerül majd piacra. A Windows 10 Home illetve Pro verziókkal is megvásárolható modellben akár 512 GB-nyi tárhely is elérhető (az alapot a 128 GB-os SSD jelenti), így a tulajdonos biztosan nem kerül helyszűkébe a használat során. Az USB-C foglattal megjelenő táblagép ujjlenyomat-olvasót és 4430 mAh-es akkumulátort is kapott.

huaweimatebook2

Szerencsére a mérnökök nagy figyelmet fordítottak a billentyűzetes tok kialakítására is, azaz touchpaddel és hosszú úton járó billentyűkkel érkező kiegészítő kényelmesen használható. Ami pedig még ennél is jobb, hogy külön nem is kell majd fizetni érte, hiszen minden MateBook csomagolásában megtalálható lesz. Nem úgy az elérhető stylus, a kreatívoknak szánt kiegészítőért fizetni kell majd. A MateBook várhatóan a tavasz folyamán kerül piacra, 800 (246 ezer forint) és 1800 (555 ezer forint) euró közötti árakon.



Szólj hozzá!

További Tablet

Technokrata a Face-en

Tesztek