Connect with us

technokrata

Van olyan piac, ahol a Microsoft az Apple nyomában van

surface-pro-3-ms

Tablet

Van olyan piac, ahol a Microsoft az Apple nyomában van

Az amerikai kormányzat egyre jobban lelkesedik a

Immár hatodik éve van piacon az iPad, az Apple táblagép-sorozata, amely ugyan megjelenése óta a kategória legnépszerűbbike, de a részesedése folyamatosan apad a konkurensekhez mérten. Mindez persze nem véletlen, hiszen amíg 2010-ben a konkurencia sietve eszmélt az új kategóriára és sokszor félkész termékeket dobtak piacra, addig mára igencsak jó eszközök között válogathat a felhasználó. Bár a legtöbben iPad helyett androidos táblagépeket választanak, a Microsoft a Surface sorozattal megmutatta, hogy azért ők is tudnak igen innovatív termékekkel jelen lenni a piacon.

surface-pro-3-ms

Ezt különösen az amerikai kormányzat értékeli, legalábbis a Govini felmérése alapján. A piackutató vállalat ugyanis megvizsgálta, hogy milyen táblagépeket vásárol leginkább az állam, az eredmény pedig igencsak megdöbbentő. Míg 2012-ben még a tablet vásárlások 98%-át az iPad adta, addig mára ez az arány 61%-ra csökkent miközben a Surface-k már a piac negyedét birtokolják. Az androidos készülékek csak 11%-ot értek el, azaz a zöld robotos rendszert 10-ből alig 1 alkalommal választják a kormányzat képviselői.



Szólj hozzá!

További Tablet

Technokrata a Face-en

Tesztek