Connect with us

technokrata

Teszt: teXet TM-7854 – tablet B-ből A-ba

DSC08408_resize

Tablet

Teszt: teXet TM-7854 – tablet B-ből A-ba

Olcsón vásárolni jó. Ennél már csak az a jobb, ha olcsón jót vásárolunk. És ennél már csak az a jobb, ha olcsón olyan jót vásárolunk, mint a drága. A teXet új márka, de csak hazánkban és nem titkoltan az a céljuk, hogy B brand, azaz olcsó márka árán adjanak A brand, azaz csúcstermék minőséget. Előre szólok: sikerült nekik.

Volt nekem már teXet készülék a kezemben – elektronikus könyvolvasó – , véletlenül kaptam tesztre és fogalmam sem volt róla, hogy mit is kaparintottam meg. Aztán kicsit rákerestem az interneten. Azt láttam, hogy tőlünk keletre, az oroszoknál brutális eladásokat képvisel a márka. Az almás és a nagyobbik koreai gyártó után ők a harmadikok Oroszországban. Miért ilyen népszerűek? Erre próbál választ adni ez a teszt.

DSC08403_resize

Hogy egy termék mennyire jó, azt könnyű megállapítani. Adjuk csak kütyübolondok kezébe és figyeljük az arcukat. Az arc mindent elmond. És amikor egyik ámulatból esnek a másikba, akkor mondjuk meg az árát. Ez az utolsó felütés, ami általában K.O. –hoz vezet. Így üti ki a biztosítékot a teXet már az első percekben még nálam, a sokat látott teszternél is.

DSC08408_resize

Nem csak első vonalas, de másodvonalas, azaz kínai cuccokból is százasával fordultak már meg nálam tabletek, de ilyet még nem láttam. Azt régen tudomásul vettem, hogy a kínai gyártás szépen lassan utoléri a világszínvonalat, de arra semmiképpen nem számítottam, hogy ilyen hamar és ilyen látványosan történik majd minden. A teXet is Kínában készül, de a csehek szerelik össze ugyanabban az üzemben, ahol egy almás logós márka is szereltet. Ha ezt nem mondjuk meg, senkinek az eszébe sem jutna, hogy kínai, ahogyan az előbb említett almás cucc esetében sem jut eszünkbe. Ha van olyan, hogy tökéletes, akkor ez a tábla az. A használt anyagok minősége, az összeszerelés és ezek miatt az érzés, amikor kézbe vesszük, leírhatatlan.

DSC08413_resize

Most szólok, hogy ideje megjegyezni ezt a márkanevet, mert nagyon fog nyomulni kis hazánkban is és megjósolom, hogy nagyon hamar lenyomják a többi, B brandet. Mert a külső mellett erős belső és megnyugtató terméktámogatás társul hozzá. A szervizelés is a nagy márkák által képviselt módon történik, a vásárlás helyén leadva nagyjából 6-8 nap alatt javítanak. És az is hasonlít a nagy márkákhoz, hogy sok esetben inkább cserélik a készüléket. Mindezt alacsony ár mellett. Mi, magyarok pedig szörnyen árérzékenyek vagyunk. Ha tehát 60 ezres környékén tudunk venni 200 ezres minőséget, az kelleni fog.

DSC08418_resize

A technikai specifikációval nem untatnám a kedves olvasót, a Tanfield mint forgalmazó oldalán minden megtalálható. A teXet TM-7854 hivatalos weboldala ide kattintva érhető el: http://www.tanfield-ce.com//index.php/en/products/tablet-pcs/product/view/9/14. Azokra a részletekre térnék ki, amelyek miatt ilyen meglepően jó ez a gép.

DSC08404_resize

Azt szoktam mondani, hogy egy tablet használatakor nagyon fontos a külső. Ezeket a gépeket elő kell venni, azaz meg kell velük jelenni. Nem mindegy hát, hogy az ember mit vesz elő. Vannak, akik csak ezért a dologért, azaz egy logóért kifizetik azt a százezer forintot, amivel többe kerül egy ugyanilyen tudással rendelkező gép. Számomra – és szerintem mindenki számára, aki kicsit is ért a technikához- persze ezek a dolgok nem kicsit nevetségesek, de az ember már csak ilyen. Nos, ha ezt elfogadjuk, akkor azt kell megállapítsam, hogy ezzel a táblával meg lehet jelenni. Nem túlzás az a szó rá, hogy gyönyörű. Minden irányból szép, NINCS kifogásolható esztétikai elem rajta.

DSC08419_resize

Az esztétika azzal kezdődik, hogy nagyon vékony, egybedolgozott alumínium házban foglal helyet. Az oldallap és a hátlap tehát egy anyagból került kialakításra, ehhez csatlakozik a perem nélküli előlap. Ez a megoldás sziklaszilárd érzést ad az embernek. Én magam ki nem állhatom a krómozott elemeket, de itt épp annyi fényesség van, ami pont kell. A gyári dobozban kapunk egy fedeles tokot is hozzá, amely lehetne kicsit jobb minőségű, de legalább védi a készüléket. És jól jön filmnézésnél, hogy össze-vissza lehet hajlítgatni és mindenféle állványt lehet belőle csinálni.

DSC08407_resize

Körbeforgatva azt látjuk, hogy számos olyan nyílás van ezen a géptesten aminek többnyire örülünk. Nem örülünk viszont a speciális töltőcsatlakozónak, mert miatta eggyel több kábelt kell magunkkal cipelni. Azért nem értem egyébként ezt a megoldást, mert ezen a kábelen keresztül egy sima USB portról is veszi a töltést a gép. Az ilyen, nagyon erős és nagy energiaigényű tábláknál azért szoktak spec csatlakozót beépíteni, mert egy sima 500 mA-es USB aljzat nem lenne képes őket tölteni és a kedves vevő természetesen reklamálna azonnal, hogy miért nem töltődik a tabblet. Itt viszont töltődik, na ezért nem értem.

DSC08421_resize

Örülök viszont a HDMI kimenetnek, mert ezen keresztül a tartalmaink kitehetők külső képernyőkre. Örülök a microSDHC nyílásnak is annak ellenére, hogy a tabletben van 16 GB belső tárhely. Papíron. Ugyanis ebből a ROM-ból csípi le a rendszer a telepítésre szánt területeket is, így a fájlok tárolására alap esetben 11,5 GB marad meg nekünk, ami persze nem kevés. Na, ezt lehet a külső SDHC kártyával felbővíteni 32 GB-ig. Ha ennyi tárhely sem lenne elég, akkor a dobozban kapott OTG kábellel további külső tárhelyet csatlakoztathatunk, például pendrive-ot. Vagy mondjuk egy mobilinternetes stick-et, amivel azonnal 3G mobilnetezhetünk. A Magyarországon, szolgáltatóktól kapott stic-ek nagy részét kezeli szépen.

DSC08423_resize

3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozót kapunk még, amelyhez a hagyományos fülesünk is csatlakoztatható, de a dobozban kapunk is egy fülest, ami szép gesztus. Az oldallap alján, sajnos a rövidebbik oldalon és egymás mellett került elhelyezésre a két hangszóró, amelyek így fektetett képernyőnél, azaz a jellemző mozizási helyzetben nem adnak sztereó hangzást. És egy kicsit halkak is. Az oldallapon, a hangerő gombok mellett van egy plusz Home gomb, ami nem nagyon szerencsés. Azért nem szerencsés, mert mozizásnál ha hangerőt állítunk, az ujjunk könnyen eltévedhet és ilyenkor azonnal ki is lépünk a videolejátszóból.

DSC08422resize_resize

A belsőt tekintve fontos finomság, hogy négymagos Allwinner processzor hajtja és 4.2.2. Androiddal érkezik. Az erős processzor mellé erős grafikus támogatást kapunk egy Dual-Core PowerVR SGX544MP2 GPU formájában. Emiatt a felhasználói élmény a mindennapi életben is magasan veri az eddig látott B brand tableteket. A „nagyok” között sem kullog hátul, alig marad el a manapság ismert „nagy” márkáktól.

Screenshot_2013-10-20-20-54-38

Igazán akkor kezd el élni ez a tábla, amikor 3D grafikákkal nyúzzuk. A Snowcold bench-et használom a grafika nyúzására, a nálam eddig járt összes készülék közül csak ez a tablet produkált 15000 feletti értéket. Összehasonlításként a Samsung Galaxy Note II (N7100) 3900-at tud. Tehát ez a tábla meg sem fogja érezni az erősebb játékoknál a grafikai igényt és a mindennapokba is könnyed a kép mozgatása.

IMG_Result_09272013_0958_[16393]

Ha már kép: 1024×768-as IPS képernyőt kapott, amelynek mérete 7,85 hüvelyk. Ez a felbontás ezen a majdnem 20 centis képernyőn is 163 PPI felbontást eredményez. Mindez együtt az IPS technológia előnyeivel egy olyan, semmi mással össze nem téveszthető képminőséget ad, amely igazán csak a nagyokra jellemző. A képernyő fényereje is brutális és a betekintési szöge is olyan nagy, hogy gyakorlatilag minden irányból tökéletesen látszik. A képernyő arány 4:3, ezzel kilóg a manapság divatos 16:9 vonalból és ennek vannak előnyei és hátrányai is. Az előny főleg a böngészésnél érhető tetten, a hátrány a filmek nézésénél, a képernyő szélén látható fekete csík formájában jelentkezik. De ez a fekete csík kiválóan alkalmas arra, hogy a feliratokat oda helyezzük el, így megbocsátjuk neki.

 

Screenshot_2013-10-20-20-55-02

 

A multimédiás képességek közül csak a lejátszásra koncentráltak. A videók és a fényképek készítése nem erőssége ennek a tabletnek. A beépített kamerákat leginkább arra szánták, hogy az interneten megosszunk velük tartalmakat. A hátlapi kamera is csak 2 megapixeles, nem fogunk vele fotózni. Az előlapi kamera a maga 0,4 megapixelével igazán csak videotelefonálásra használható. Skype, Google Hangouts és társai tudják kihasználni. A lejátszási képességekkel nincs baj, nem találtam olyan videót, amivel meg tudott volna akadni. Tud kisablakos lejátszást, tehát a filmet akkor sem kell leállítani, ha közben egy e-mailre gyorsan szeretnénk válaszolni.

Screenshot_2013-10-20-20-53-37

Kiknek és minek ajánlanám? Azoknak, akik nem akarnak kompromisszumot kötni a minőségben, de inkább a minimálbért fizetnék ki egy tabletért, mint a havi átlagbért. Ha azt mondanák, hogy nem kell visszaadnom, bizony szívesen megtartanám magamnak és szívesen sokkolnám vele a környezetemet. Az árához kapott minőség messze kiemeli a többiek közül és ez valahogy tetszik nekem. Úgyhogy felkötheti mindenki a gatyáját, mert mostantól ebben az árkategóriában a teXet az etalon.



Szólj hozzá!

További Tablet

teXet TM-7854

  Megjelenés éve: 2013
  Pro:  
  - Igényes anyaghasználat, erős grafika, erős processzor
 
  Kontra:  
  - Nincs Bluetooth, nincs GPS
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 7"
  • kijelző felbontása: 1024x768"
  • kijelző típusa: IPS LED"
  • eszköz mérete: n/a
  • tömeg: 0 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Quad-Core Boxchip A31s, Cortex A7, 1.0GHz
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 16 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, HDMI
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 2 mpix
  • video chat:  
  • video felbontás: VGA
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: nincs
  • WiFi: b/g/n
  • Bluetooth: nincs
  • GPS: nincs
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.2.2 Jelly Bean
  • spec. szoftverek: n/a
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 3900 mAh
  • tapasztalat: 2 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Technokrata a Face-en

Tesztek