Connect with us

Hirdetés

technokrata

Bemutatkoztak a Samsung Windows 8-as táblagépei

Tablet

Bemutatkoztak a Samsung Windows 8-as táblagépei

A Windows 8-as modelljeivel igyekszik fellendíteni a táblagép piacot a Samsung.

Tegnap éjszaka bemutatkozott a Samsung 2 új Windows 8 alapú táblagépe. Az Ativ Tab 3 a szokványos táblagép vonalat erősíti ,míg az Ativ Q extra funkciókkal felvértezve keresi a gazdáját.

Ativ Q:

A Samsung Windows 8-as palettájának legérdekesebb tagja. A 13.3″-es, 3200 x 1800 pixel felbontású kijelzővel rendelkező modell leginkább a Sony Vaio Duo 13-asnak igyekszik konkurenciát állítani, mivel a billentyűzet kialakítása nagyban megegyezik a japán vállalat termékével.

ativq

Az 1.29 kg-os modellbe egy negyedik generációs Intel Core i5 processzor került Intel HD 4400-as integrált videokártyával, de ne feledkezzünk meg a 4 GB RAM-ról és a 128 GB-os SSD-ről sem. A készülék másik különlegessége, hogy a Windows 8 mellett Android 4.2 Jelly Bean futtatására is képes. A 2 USB csatlakozóval, 1  micro HDMI kimenettel és 1 microSD adapterrel rendelkező Ativ Q várhatóan 9 órán át működik 1 töltéssel.

ativq2

Ativ Tab 3

Ez a készülék már hagyományosabb irányból közelít a táblagépek felé, hiszen “mindössze” egy 10.1″-es HD felbontású megjelenítővel rendelkezik, a billentyűzet nem tartozék. Az Intel ATOM Z2760 processzorral és 2 GB RAM-al rendelkező modell  mindössze 8.1 mm vékony. Ez utóbbi adat a ma piacon lévő legvékonyabb Windows-os táblagéppé teszi, amire különösen büszke a Samsung.

ativtab3

A beépített memória mérete 64 GB, ez microSD kártyával bővíthető. A Galaxy Tab készülékek formaterve által ihletett Ativ Tab 3 rendelkezik S-Pen támogatással is, amivel kiválóan rajzolhatunk, jegyzetelhetünk a Microsoft Office csomagjába.

ativtab32

A pontos árat és a megjelenési időpontot egyelőre egyik készülék esetében sem árulták el.



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés