Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az indiai diákok 21 dollárért vehetnek táblagépet

Tablet

Az indiai diákok 21 dollárért vehetnek táblagépet

Az indiai szubkontinens oktatási megoldásait szeretettel ajánlanám itthon is.

Nincs is szebb annál, mint amikor több kilónyi tankkönyvvel a hátukon, görnyedve mennek a diákok az iskolába (pláne a kisiskolások). A tankönyvek ráadásul több tízezer forintos terhet rónak ki a szülőkre, plusz nem túl környezetbarát és még sok helyet is foglal el. Indiában viszont úgy gondolták, hogy a tananyagokat digitálissá teszik, emellett rendkívül olcsóvá is, hiszen nem kell kinyomtatni és terjeszteni a több tízezer példányban készülő tankkönyveket, az új kiadás megjelenésekor is elég kiadni egy frissítést, minden diák megkapja.

Persze pénz beszél, mondhatjuk rosszmájúan, hiszen egy táblagép 50-60 ezer forintba is kerülhet, sőt, vannak 100 ezres nagyságrendűek is. Tény, vannak, de az indiaiak szerint ez egy befektetés a jövőbe, és bár nem a legerősebb hardverrel szerelt táblagépet kapjuk a 21 dollárnyi rúpiánkért, mégis egy használható valamit tarthatunk a kezünkben és a teljes tananyag elfér rajta. A Datawind Aarkas 2 táblagép éppen az indiai Nemzeti Oktatási Nap-ra lett elkészítve, A második generáció némi erősödést mutat a korábbi verzióhoz képest, vagyis a 7 hüvelykátmérőjű tablet processzora egymagos, 1 GHz-es Cortex-A8, ehhez társul 512 MB RAM és 4 GB tárhely.A tablet az iondiai diákonak mintegy 21 dollárnyi rúpiába kerül, míg másoknak a háromszorosába kerül.



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés