Connect with us

Hirdetés

technokrata

Frissült az OS X-es táblagép

Dotkom

Frissült az OS X-es táblagép

Duplázott a RAM, a merevlemeze és a kijelző érzékenysége.

Hardverileg finomítottak rajta és egyben frissült is a 3500 dolláros Modbook Pro táblagép, melynek különlegessége, hogy OS X fut rajta (mellette futtatható Cherry OS segítségével Windows is, de ez valószínűleg nem túl fontos feature-e annak, aki ilyet vesz). A borsos árért, mely maradt annyi, amennyi, némileg jobb gépet kapunk most már. A 4 GB RAM helyett immár 8 GB van, a 64 GB-os SSD pedig minimum 120 GB-os lett. A Wacom digitális ceruzája 1024 nyomóponton tudja segíteni a munkánkat, ez pedig kétszer jobb szám, mint ahogy azt eredetileg tervezték. A gyártó úgy véli, hogy nem kell ehhez árat emelnie, vagyis továbbra is 3500 dollárba kerül az alapgép, ami nem kevés, ámbár összevetve egy jobb retinás MacBook Pro-val, még viszonylag versenyképes tud maradni. A világ egyik legdrágább táblagépét előrendelt vásárlók természetesen ezt a verziót kapják már, ugyanis majd csak november végén kezdik el kiszállítani az első példányokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés