Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vége a 8 GB-os Nexus 7-nek

Tablet

Vége a 8 GB-os Nexus 7-nek

Viszont a 16 GB-os most annyiba kerül, mint régen a 8-as.

Amikor pár hónapja bemutatta a Google az ASUS által készített Nexus 7 táblagépet, akkor nem rejtette véka alá, hogy amellett, hogy csúcsgépeket megszégyenítő erő lakozik benne, bizony nem bővíthető. Vagyis aki a legkisebb, 8 gigabájtos tabletet veszi, annak be kell érnie ezzel a tárhellyel. Persze volt 16 GB-os is, ami már nem mondható éppen rossznak, de sokaknak talán még ez is kevés lehet. Másik hiányossága a bővíthetőség mellett a 3G hiánya, ugyanis a 199 és 249 dolláros eszközök csak WiFi-s kapcsolatra voltak képesek. Mára ez vastagon megváltozott, ugyanis a 8 gigabájtos Nexus 7 kikerült a kínálatból, a helyére a 16 GB-os került és ami talán a legfontosabb, az árát is megörökölte, vagyis 199 dollárba kerül. A 16 GB-os Nexus 7 helyére a korábbi várakozásoknak megfelelően a 32 GB-os verzió került és centre pontosan annyiba kerül, mint amennyit pár napja még a 16-osért kértek, vagyis 249 dollárt. Újdonságként megjelent a 32 GB-os WiFi+Cellular Nexus 7, vagyis 3G modemmel van ellátva, így nincs röghöz routerhez kötés. Ennek ára még mindig emberibb, mindössze 299 dollár, így komoly ellenfele lehet bármelyik gyártó táblagépének. A csak WiFi-s 16 GB-os és 32 GB-os modell már bármikor megvásárolható, a 32 GB-os GSM verzióra azonban várni kell, a gyártó honlapján a „Hamarosan” felirat található.



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés