Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ne tegyük az iPad 2-t a fejünkhöz!

Tablet

Ne tegyük az iPad 2-t a fejünkhöz!

Ugyanis az Apple táblagépe megzavarhatja az agyvíz elvezetésére szolgáló szelep működését

A hatás csak akkor figyelhető meg, ha a táblagép néhány centiméterre helyezkedik el a páciens fejétől – írja egy amerikai orvos. Az iPad 2-ben található mágneses alkatrészek hatással lehetnek a szintén mágneses irányítású szelepek működésére, melyek elengedhetetlenek a koponyában felgyülemlett folyadék eltávolításához bizonyos kórképek esetén.
A Michigani Egyetem egyik orvosa azután kezdett vizsgálódni, hogy egy négyhónapos, vízfejűség miatt kezelt csecsemőnél három héttel a behelyezést követően rosszul kezdett működni az elvezető berendezés. Az édesanyja a szoptatással egy időben használta iPad-jét, akaratlanul is közel helyezve azt a kicsi fejéhez.


”A technológia többnyire az egészségügyi ellátás javulását szolgálja. De ebben az esetben… nos, aggodalom merül föl” – mondta Dr. Salvatore Insinga. A New York-i idegsebész ugyan nem vett részt a tanulmány elkészítésében, de a kollégája által fölvetett probléma elgondolkodtatta. ”Eddig is tudtuk, hogy az ilyen szelepek érzékenyek a mágneses mezőkre, ezért például MRI-t nem üzemeltetünk a közelükben. Ám úgy gondolom, koránt sem ismerjük a veszélyt jelentő gépek teljes listáját…” – tette hozzá.
A tanulmány az idegsebészetre szakosodott, Journal of Neurosurgery: Pediatrics című folyóirat augusztusi számának előzeteseként jelent meg június 26-án.
Az úgynevezett vízfejűség, az agyvíz fölhalmozódása miatti agyduzzanat különböző kórképek nyomán következhet be. A kezeléshez mindenképpen szükséges a folyadék elvezetése, melyet mágneses szabályozású szeleppel oldanak meg.

 A Michigani Egyetemen készült tanulmány szerzője, Dr. Cormac Maher gyermek-idegsebész kipróbálta, hogy az iPad 2 milyen hatással van a berendezésre a Smart Cover névre hallgató speciális tokkal, ami szintén mágneseket tartalmaz, illetve anélkül. A tíz programozható szelepen bekövetkező változás méréséhez egymás után ötféle távolságban helyezte el a táblagépet. Az eredmények szerint az orvosi eszközök 58%-ának módosultak a beállításai, ha 1 centiméteren belül volt az iPad, míg 1-től 2,5 centiméterig terjedő közelség esetén 5%-ra csökkent az arány. Ennél nagyobb, de még 5 centiméteren belüli távolságnál mindössze 1%-uk mutatott eltérést.
”Ha tudjuk, hogy a szelep beállítása megváltozott, egyszerű visszaállítani azt” – mondta Dr. Maher, hangsúlyozva, hogy a négyhónapos csecsemő nem szenvedett károsodást az eset nyomán. ”Ugyanakkor súlyos következményekkel számolhatunk, ha nem derül fény a hibára. Szövődmények léphetnek föl, ha túl sok vagy túl kevés agyvíz marad a koponyában” – ismertette a lehetséges kockázatokat az egyesült államokbeli szakértő. Az iPad-et gyártó Apple nem kommentálta a jelenséget.

Dr. Maher és munkatársai úgy vélik, a szülőket és az ápolókat tájékoztatni kell a táblagép használatának mágneses szelepekre gyakorolt ”mellékhatásáról”, hogy még véletlenül se helyezzék azt a betegek fejének közelébe. ”Ha a szeleppel élő csemete iPad-et használ, teljesen rendben van, csak ne tartsa a fejéhez és ne aludjon vele. A rendeltetésszerű használattal nincs probléma, csak egy kis körültekintés szükséges” – tanácsolta a tanulmány szerzője.

Dr. Jonathan Zhang, egy houstoni klinika idegsebésze további kutatásokat szorgalmaz az iPad és a programozható szelepek közötti viszony megismerésére. ”Nagyon érdekes és továbbgondolásra érdemes eredményről beszélünk. Mivel a technológia egyre inkább az életünk részévé válik, figyelnünk kell az ilyen jelenségekre. Ez egy igazi tanmese” – vonta le a tanulságot Dr. Zhang



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés