Connect with us

Hirdetés

technokrata

200 dollárnál is olcsóbb az új négymagos Google táblagép

Tablet

200 dollárnál is olcsóbb az új négymagos Google táblagép

A keresőóriás első sajátmárkás táblagépe, a Nexus mindennek az ellenfele lett: csupán 47 ezer forintba kerül és mindent tud, amit a nagyok, leszámítva a 3G-t.

Tegnap hivatalosan is bemutatásra került a Google első táblagépe, a Nexus, melyet az ASUS készített a vállalatnak. A 7 colos kis táblagép 1280×800-as felbontással rendelkezik, négymagos nVidia Tegra 3 processzora van, a GPU-ja (mely a megjelenítésért felel) pedig 12 magos, ezáltal HD filmeket is nézhetünk rajta. Csak előlapi kamera van rajta, mely 1.2 megapixeles, úgyhogy nem ezzel fogunk fotózni, de ilyen árért ez teljesen megbocsátható.

Akkumulátora 9 órás üzemidővel rendelkezik (ez csak a nyüstölésre vonatkozik, napokig el tud vegetálni a készülék), van benne NFC, WiFi és az operációs rendszere természetesen a legújabb Android 4.1 Jelly Bean éett. Mindössze 10.45 mm vékony, 340 grammot nyom akkumulátorostul. Ismételten felhívom a figyelmet, hogy a 8 GB-os modell csupán 47 ezer forintba kerül, a 16 GB-os pedig 58 ezerbe, vagyis megéri az árát és még Google Play is van benne (naná, hiszen sajátmárkás). Ez azért is fontos, mert a hasonló árkategóriájú készülékekben nem szokott lenni Play, hanem saját webáruházat tartanak fent, mivel így alacsonyabb lehet a költsége a készüléknek. Hogy ez tisztességes-e a Google részéről a vetélytársakkal szemben, az erősen megkérdőjelezhető, de a végfelhasználót ez egyáltalán nem érdekli. Még egy döfés: aki ilyen gépet vesz, az kap ajándékba egy 20 dolláros kupont az online store-ba bármire.

A Nexus lesz az első olyan androidos eszköz, amelyben már a Chrome lesz az alapértelmezett böngésző, minden egyéb Google applikáció, mint a YouTube vagy a Gmail, optimalizálva lett a hét colos készülékre, plusz bekerült a Google Translate is a rendszerbe, így a támogatott nyelvekről egy gombnyomással lefordíthatjuk magyar nyelvre a dokumentumot vagy a weblapot, maximum jókat kuncogunk a félrefordításokon.

Ó, és még valami: a Google a 20 dolláros kupon mellé még egy kis ajándékot ad mindenkinek, aki ilyen táblagépet vesz, ugyanis előre felmásolták a Transformers 3-at, a Bourne Domination könyvet és néhány magazint, mint a Food Network-öt vagy a Popular Science-t. Hogy a ezek az ajándékok vajon átjönnek-e Európába, azt nem tudni, ez egyelőre csak az USA-ra érvényes, ahol már elő is lehet rendelni a készülékekre. Van egy sejtésünk, hogy hamar el is fogják kapkodni azokat. A szerkesztőségben átbeszélve a dolgokat arra jutottunk, hogy jobban szeretjük a 10 colos kijelzővel rendelkező táblagépeket, de személy szerint biztosan beszerzek egyet a magyarországi debütálás után, ugyanis kiváló ár/érték aránya van a gépnek.



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés