Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: HTC X7500 – a legbrutálisabb PDA-mobil

Tablet

Teszt: HTC X7500 – a legbrutálisabb PDA-mobil

Legutóbbi mobiltelefon tesztünkben a Nokia egyik legnagyobb tudású készülékét, az N95-öt mutattuk be, most pedig már itt is van egy újabb vérbeli all-in-one masina. A HTC jelenlegi csúcsmodellje szó szerint egy gigantikus ketyere, melybe tényleg mindent belezsúfoltak a fejlesztők.

Hogy melyik készülékről van szó? Természetesen a HTC Advantage X7500-ról! Tavaly decemberben lengyel kollégáink publikálták az első kémfotókat erről az érdekes jövevényről, mely akkor még mint HTC Athena volt ismeretes. Mit is mondjak, bizony alaposan ledöbbentem, amikor ezeket a képeket megláttam, és újabb ámulatba estem, mikor kiderültek a készülék részletes specifikációi. Brutális – mondtam magamban, akkor még látatlanban. Brutális – mondom most is, mikor már túl vagyok egy néhány napos tesztfázison.

Az igen csak dinamikusan növekvő tajvani gyártó valahogy úgy ˝szülhette˝ meg a HTC Advantage X7500-at, hogy gyakorlatilag minden ma létező és elérhető technológiát belepakolt egy olyan kasztniba, melynek tervezésekor minden számított, csak éppen az óriási méret nem. Magyarul jobb, ha felkészülünk arra, hogy ezzel a masinával mindent élvezet csinálni (munka, navigáció, szórakozás, fotózás), csak éppen a hagyományos módon telefonálni – no azt szinte képtelenség, vagy legalábbis körülményes.

Az X7500-at elég nehéz besorolni bármely meglévő kategóriába: egyfajta átmenetet képez az okostelefonok, PDA-mobilok és tulajdonképpen már-már a notebookok, Tablet PC-k között. Mobil irodának tökéletes, és még multimédiás fronton sincs szégyenkeznivalója. Csapjunk is bele rögtön a tesztbe!

Design

Nos akkor kezdjük is gyorsan a konkrét méret- és tömegadatokkal! A HTC Advantage X7500 133 milliméter széles, 98 milliméter hosszú, illetve 16 milliméter vastag, vagyis minden korábbi PDA-mobilnál nagyobb méretekkel rendelkezik. A nagy mérethez természetesen óriási, egész pontosan 359 grammos tömeg társul, vagyis elmondható, hogy sehol sem fogjuk ott felejteni a masinát, mert táskánk annyival könnyebb az X7500 nélkül, hogy azonnal gyanússá válik a dolog. Tesztkészülékünk egyébként elegáns fekete színben pompázott, de például a T-Mobile által MDA Ameo néven forgalmazott testvérmodell szürke színű, ezenkívül pedig még Dopod U1000 néven is összefuthatunk ugyanezzel a HTC fejlesztéssel.

A bal oldal felső részébe került a hangerőállításhoz használatos csúszka, illetve a sztereó hangszórópár egyik tagja. Itt jegyzendő meg, hogy ezek a hangszórók meglepően nagy hangerőre képesek, mind zenelejátszás esetében, mind pedig telefonbeszélgetések kihangosításakor. A baloldali élen található továbbá a TV-kimenet, mely egy gyárilag mellékelt átalakító kábellel VGA-kimenetként is funkcionálhat, valamint ugyanitt keresendő a miniUSB csatlakozó aljzat, illetve a 3,5 milliméteres audio csatlakozó.

Az ellentétes oldalból húzható ki a hagyományos kialakítású (nem teleszkópos) és átlátszó műanyagból készült ceruza, ezenkívül pedig itt található még a vezeték nélküli szolgáltatások dedikált funkciógombja, illetve a bekapcsológomb. A felső él kivételesen teljesen csupasz, alul pedig egy közös fedlap alatt rejtőzik a SIM kártya, a miniSD memóriakártyákat fogadó bővítőhely, illetve a 2.200 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor. Ez utóbbi a gyári adatok szerint maximum 300 órás készenléti időt, illetve 5 órás beszélgetési időt tesz lehetővé, ezek azonban inkább csak elméleti értékek, ugyanis bekapcsolt Wi-Fi, vagy GPS mellett elég jelentős a készülék fogyasztása.

Kijelző, billentyűzet

Amikor első alkalommal kapcsoltam be a HTC Advantage X7500-at és felvillant az egyébként már jól ismert Windows Mobile vizuális tartalom, körülbelül annyira tátottam ki a számat, mint amikor megláttam az első VGA kijelzős kéziszámítógépet működés közben. Hogy mi ennek az elképedésnek az oka? Nos csupán annyi, hogy a HTC újdonsága ezúttal nem egy holmi ˝miniatűr˝ 2,8, vagy 3,5 colos LCD-n tárja elénk a különböző tartalmakat, hanem egy elképesztően nagyméretű, 5 colos TFT kijelzőn. A természetesen érintésérzékeny panel egész konkrétan 100 milliméter széles és 75 milliméter hosszú. Összehasonlításképp, a Nokia N95-ben egy 2,6 colos display kapott helyet. Egy szónak is száz a vége, az X7500 képe egyszerűen elképesztő: az iGO navigáció 3D-s nézetben elképesztően gyönyörű és nem utolsó sorban könnyen áttekinthető, a nagy méretnek köszönhetően.

Nagy mérethez természetesen nagy felbontás is dukál: a kijelző VGA, vagyis 640×480 pixeles felbontású, ami még az 5 colos képátló mellett is pixelesedés nélküli, kristálytiszta képet eredményez. A 65 ezer színárnyalatú LCD fényereje tizenegy lépcsőben állítható, a betűméret pedig öt fokozatban szabható személyre.

Eddig még nem ejtettünk szót a HTC Advantage X7500 egyik legfontosabb újításáról, ami nem más, mint a spéci billentyűzet. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy vékony műanyag lapot, melyen 49 gomb kapott helyet és amely alapvetően külön életet él a készüléktől, illetve ahhoz egy igen csak erős mágnes segítségével pillanatok alatt odacuppantható. A mágnes egyébként komoly meglepetéseket okozhat, ha például egy vasasztalon dolgozunk, vagy egy kulcscsomó kerül a közelébe, és érdemes odafigyelni arra, hogy ne tartsunk a közelében olyan tárgyakat (például bankkártya), melyek érzékenyek a mágneses térre.

A billentyűzet talán egyetlen hibája, hogy gombjai gyakorlatilag semmilyen visszajelzéssel (benyomódás, kattanás) sem szolgálnak a felhasználó számára, igaz ezt egy idő után meg lehet szokni. A QWERTY kiosztású billentyűzet felső részén egy átlátszó műanyag sáv található. Ennek az a funkciója, hogy amikor rácsukjuk a készülékre a billentyűzetet, egy vékony sávban látható maradjon a kijelző tartalma. Ez a felület tulajdonképpen egy másodlagos állapotkijelző funkciójával rendelkezik. Ügyes megoldás és akkor még nem is beszéltünk a rendkívül pofásra sikeredett, hasznos kis bőrtokról!

Kamera

Sosem értettem, hogy egyes mobiltelefonok esetében miért feledkeznek meg az amúgy nem is rossz minőségű kamera modul optikájának védelméről, így most sem tudok kibékülni azzal, hogy az X7500 kamerája abszolút védtelen a kisebb-nagyobb karcolásoktól. Ha ezen sikerült túltenni magunkat, érdemes azonnal bekapcsolni a kamerát, melynek képe az 5 colos LCD-n egyszerűen lenyűgöző! Ki fotózott már korábban 5 colos kijelzős digitális fényképezőgéppel?

A HTC ezúttal egy 3 megapixeles CMOS szenzornak szavazott bizalmat, melynek segítségével maximum 2.048×1.536 pixeles felbontásban fotózhatunk, de akár 1.600x.1.200, 1.280×960, 640×480, 320×240, vagy 160×120 képpontos felbontást is választhatunk, a minőség pedig négy fokozatban állítható. Érdemes azonban mindent a maximumom hagyni, hiszen még így is körülbelül 7-8 ezer fotót készíthetünk, anélkül, hogy memóriakártyát helyeznénk a készülékbe. A négyszeres digitális zoom elég gagyi, hiszen csak VGA felbontásban és az alatt hajlandó működni.

Szerencsére az autofókusz funkció sem hiányzik a kamerából: beállítható, hogy a dupla nyomáspontú exponáló gomb már félúton elkészítse a felvételt (természetesen fókuszálás után), vagy csak akkor, ha már teljesen benyomtuk. A fénymérés középre súlyozott, illetve átlagolt lehet, ezenkívül pedig a kontraszt, a fényerő, a telitettség, az élesség és a fehéregyensúly is manuálisan szabályozható. Az idözítő 2 és 10 másodperces késleltetést támogat, a LED-vaku pedig csak ON, illetve OFF állással rendelkezik, AUTO-val nem. A panorámakép funkció remekre sikeredett: ilyenkor 3, 4, 5 vagy 6 darab VGA fotóból állíthatjuk össze remekművünket, még pedig négyféle irányban (balról jobbra, jobbról balra, lentről felfelé, fentről lefelé).

Sport módban 3, 5, 7 vagy 10, VGA felbontású felvétel készül gyors egymásutánban, Burst módban pedig 1.280×960 pixeles képeket lőhetünk egészen addig, míg az expo gombot lenyomva tartjuk, de legfeljebb harminc fotó erejéig. A maximális videófelbontás 352×288 pixel, de az MPEG4 formátumú anyagok akár 320×240, 176×144 és 128×96 pixelesek is lehetnek.

Szolgáltatások

A négysávos (850/900/1800/1900 MHz) GSM modullal felvértezett HTC Advantage X7500 maga a mennyország azoknak, akik a vezeték nélküli adatátviteli megoldások lehető legszélesebb skáláját szeretik magukénak tudni egy okostelefon esetében. A GPRS és az EDGE teljesen magától értetődik, az UMTS ebben a kategóriában joggal várható el, de ezenkívül még a villámgyors HSDPA is beugrott az X7500-ba. A mai elvárásoknak megfelelően 802.11b/g kompatibilis Wi-Fi kontroller is van a ketyerében, és a 2.0 verziójú Bluetooth A2DP kompatibilis, de az EDR-t érdekes módon nem támogatja.

Egy ilyen gigantikus okosságba illik belerakni a jelenleg elérhető legnagyobb teljesítményű mobil processzort, vagyis a 624 MHz-es órajelű Intel XScale PXA270-es chipet, és ezt a HTC fejlesztői is nagyon jól tudták. Ezt még megspékelték 128 MB RAM és 256 MB ROM memóriával, no és nem mellékesen még egy miniatűr merevlemez is került az X7500-ba. A Hitachi gyártmányú Microdrive 8 GB-os, vagyis egész pontosan 7.625 MB-os kapacitással bír. Mit is mondhatnék: nem semmi!

A HTC ezenkívül még a GPS navigációról sem feledkezett meg. A tajvani gyártó a Nokiától (N95) eltérően nem kísérletezett valami új chipsettel, hanem szimplán fogta a már jól bevált SiRFstar III-at és gyorsan belepaszírozta az X7500-ba. Milyen jól is tette!

VueFLO. Azt hiszem ehhez a funkcióhoz némi magyarázat is szükségeltetik. Nos a VueFLO nem más, mint egy mozgásszenzorra épülő újfajta szolgáltatás. Kiváló szolgálatot tesz, ha például az Internet Explorerben böngésszük a világhálót, ilyenkor ugyanis az oldalak szkrollázásához nem kell sem a mini joysticket, sem pedig az érintőkijelzőt nyomogatni, hanem elég csak megdönteni egy kicsit a kezünkben lévő készüléket. Ha előre döntjük, akkor felfelé, ha pedig magunk felé döntjük, akkor lefelé kezd el szkrollozni az éppen nézett weboldal. Ötletes és ténylegesen jól használható megoldás.

Az operációs rendszer szerepét ezúttal egyébként a Windows Mobile 5.0 tölti be, de a HTC már be is jelentette a vadonatúj Windows Mobile 6.0-val felvértezett Advantage X7501-et.

Konklúzió

Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy a HTC Advantage X7500-ből nem lesz tömegcikk, ettől függetlenül kiváló választás lehet azok számára, akik egy notebookot már nagynak találnak, egy hagyományos okostelefont, vagy PDA-mobilt viszont már némileg szűkös szolgáltatási kínálatúnak. Akiket pedig nem zavar az óriási méret és még egy az X7500-nál is nagyobb tudású modellre vágynak, azoknak ott a HTC Shift, melynek paramétereit már le sem merem írni…

Pozitívum: óriási és gyönyörű érintőkijelző, 3 megapixeles kamera, 8 GB-os merevlemez, gyors processzor, bővíthető memória, egyedi billentyűzet, bőrtok, videótelefonálás, GPRS, EDGE, UMTS, HSDPA, Wi-Fi, Bluetooth 2.0, SiRFstar III GPS-vevő, Vue FLO.

Negatívum: nagy méret és tömeg, telefonálni szinte csak headsettel lehet vele, nincs sztereó FM rádió, a billentyűzet gombjainak rossz a nyomáspontja, magas ár.

A cikk írásának időpontjában a HTC Advantage X7500 280-300 ezer forintos áron kapható. Információink szerint a készülék hamarosan a hazai T-Mobile-nál is kapható lesz, MDA Ameo néven (az Ameo-t külön cikkben is bemutatjuk majd).



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés