Connect with us

technokrata

Félévszázados karórát újított fel a TAG Heuer

SmartWatch

Félévszázados karórát újított fel a TAG Heuer

Félévszázados karórát újított fel a TAG Heuer

Hamarosan bárki megvásárolhatja a Monaco Piece d’Art karórát

A különleges karórát december 10-én, a New Yorkban megrendezendő Game Changers óraaukción kínálják fel eladásra.

A TAG Heuer egyedülálló módon tiszteleg az 50. éves Monaco karóra modell előtt, a svájci óragyártó ugyanis felújított egy 50 éves darabot. A tervek szerint az aukciójából befolyó összeget a United Way of New York City nevű szervezet számára ajánlják fel, amely a nehéz anyagi körülmények között élő gyermekek oktatását támogatja.

A Monaco Piece d’Art átdolgozását a TAG Heuer saját szakértői végezték. A karórát eredetileg a cég Chaux-de-Fonds-i székhelyén lévő múzeumból vették elő, amiben az első automata felhúzású szerkezet, a Calibre 11-es dolgozik. Az 1969-ben kiadott órán ráadásul még az eredeti acél szíj van. Az egyedülálló karórán több apró változtatást is végre hajtottak, egyik ilyen a tok, amelynek hátlapján a szakemberek kivágtak egy kör alakzatot a rozsdamentes acélból és zafírkristály üveget tettek a helyére. Ennek köszönhetően láthatóvá vált az óra szerkezete.

Az órakészítők emellett szétszerelték a szerkezetet és a különféle elemeket is, majd a kronográf minden alkotóelemét restaurálták. A folyamat magában foglalta valamennyi elem megtisztítását, valamint a funkcionális felszínek, illetve a terhelt alkatrészek polírozását. Mindamellett három új ékkővel gazdagodott a páratlan darab, így összesen 20 rubinnal rendelkezik.

tag heuer

A karóra hátlapján szembetűnő művészi munka köszön vissza: a perc és a másodperc számláló kronográf hídjáról a „Cal.eleven Jewel Piece Heuer Art” valamint a „Monaco Swiss” feliratok köszönnek vissza. Érdekesség, hogy két hidat teljesen újra kellett alkotni, mert az eredtiek túl vékonynak bizonyultak a gravírozáshoz. Az óra kézzel történő megmunkálása nagy szakértelmet igényelt. Éppen ezért a Monaco Piece d’Art megalkotásán négy órakészítő dolgozott három hónapon keresztül.

Mint ismeretes a Monaco modellcsalád 50. éves évfordulója alkalmából a TAG Heuer öt különleges, limitált szériás kiadást mutatott be idén, amelyek a karóra egy-egy meghatározó évtizedeibe nyújtottak betekintést. Az első órát (1970-es kiadás) a Monaco Formula 1 Grand Prix keretében, a másodikat (1980-as kiadás) Le Mansban, a harmadikat (1990-es kiadás) New Yorkban a Formula E Bajnokságon, a negyediket (korai 2000-es kiadás) Tokióban, az ötödiket pedig (2009-2019 kiadás) a Space Plus Shanghaiban leplezték le.

További SmartWatch

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Hirdetés
Hirdetés

Kütyük

Dotkom