Connect with us

technokrata

Ezért várjuk a leginkább az iPhone 12 érkezését

iphone 12

SmartPhone

Ezért várjuk a leginkább az iPhone 12 érkezését

Ezért várjuk a leginkább az iPhone 12 érkezését

Az iPhone 12 megérkezik 2020-ban? Az Apple 2020-ban ismét a szokásos menetrendet követi okostelefonjainak megjelenésével, így már most biztosra vehető, hogy ősszel érkezik az újgenerációs iPhone, melyről sorban érkeznek a szivárgások, pletykák és spekulációk. Ezek jelentős része megbízható forrásból, többek között gyártói értesülésekből származik, így ha nem is 100 százalékig megbízhatók, azért arra éppen alkalmasak, hogy elgondolkozzunk egy kicsit azon, miért is várjuk annyira az iPhone 12 név alatt emlegetett legújabb eszközöket. Merthogy már most körvonalazódnak olyan újdonságok, melyek felkelthetik a legnagyobb rajongók érdeklődését is, mi pedig most összegyűjtöttük a legfontosabbakat!

Mielőtt azonban belecsapnánk az elemzések összegyűjtésébe, fontos kiemelni, hogy idén is legalább három új iPhone készüléket várunk az Apple-től, melyek ősszel debütálhatnak, de rengeteg pletyka érkezett az iPhone SE régóta várt utódjáról is. Ez a legutóbbi hírek szerint már tavasszal befuthat a boltok polcaira, azonban bármilyen nevet is ad neki a cupertinói óriás, az eddigi szivárgások alapján a készülék alapját egy iPhone 8 adja majd. Ez mind a költséghatékonyság, mind az alkatrészellátás tekintetében jó hír, hiszen ezzel sokan juthatnak majd egy minőségi, ámde mégis elérhető árú okostelefonhoz, melyen iOS operációs rendszer fut, és nem kell rögtön beleőszülni a költségekbe, ha esetleg egy kijelző cserére kerül sor.

Növekvő kijelző méretek

Bár az iPhone 11 termékcsalád sem fukarkodott a kijelzők méretezésével, az iPhone 12 egyes típusait azért várják a legtöbben, hogy még nagyobb képernyőn élvezhessék a tartalmakat. Az eddigi számítások szerint az iPhone 11 Pro és az iPhone 11 Pro Max közvetlen utódai lehetnek majd azok, melyek ezen a téren érezhető növekedést produkálnak, így a kisebb verzió 5,4-, míg a nagyobb akár 6,7 hüvelykes is lehet.

Ez különösen fontos információ annak fényében, hogy a leendő kijelző cserék így bár a szerelés szempontjából egyszerűbbek lehetnek – hiszen sokszor könnyebb egy nagyobb alkatrésszel dolgozniuk a szervizeseknek – azonban az ár szempontjából nagy csökkenés nem várható, hiszen a növekvő panelek elkészítése megközelítőleg ugyanolyan árkategóriát képviselnek majd, mint az előző generáció kisebb megjelenítői.

Érdekesség továbbá, hogy az alapmodell várhatóan ugyanúgy 6,1 hüvelykes kijelzővel érkezik, mint annak idején az iPhone 11, azonban úgy tudni, hogy OLED panelt terveztek hozzá az Apple mérnökei.

Megújuló dizájn

Évek óta komoly visszhangokat vált ki még a legnagyobb rajongók részéről is, hogy az Apple nem sok figyelmet fordít az újabb iPhone modellek megjelenésére. Gyakorlatilag az iPhone X óta nincs jelentősebb változás, azonban Ming Chi Kuo, a gyártóhoz köthető egyik legismertebb és legmegbízhatóbb elemző szerint a 2020-as esztendő ezen a téren is változást hozhat. Bár nyilván az alapvető jellemzők nem módosulnak, azonban az amerikai gyártó ezúttal visszatér az iPhone 4 megjelenésének sajátosságaihoz. Ez a gyakorlatban sokkal szögletesebb vonalakat és nagyobb letisztultságot eredményez majd, méghozzá vagy teljesen eltűnő, vagy jelentősen keskenyebb méretekkel büszkélkedő szenzorsáv társaságában.

Növekvő kamerateljesítmény

Noha az előző generációs iPhone okostelefonok is kimagaslóak voltak a kamerateljesítmény tekintetében, de a 2020-ban érkező modellek ezen a téren szintén magasabbra teszik majd a mércét. Ha belegondolunk abba, hogy az iPhone 11 Pro is milyen fejlett megoldásokkal és funkciókkal rendelkezett – a Deep Fusion technológia és az éjszakai mód mindmáig a legjobbak között nevezhetők a piacon -, akkor jelenleg el sem tudjuk képzelni, hogy milyen magasságokba emelkedhet még a minőség.

Ami már most biztosnak tűnik, hogy az iPhone 12 felsőkategóriás eszközei már 3D kamerával érkezhetnek, ami határozott nyitásnak tekinthető az Apple részéről a kiterjesztett valóság és a többi kapcsolódó technológia irányába. Az ilyen tartalmakat ugyanis egy professzionális 3D kamerával lehet élvezni a legjobban, hiszen a telefonok segítségével így sokkal könnyebben lehet majd tájékozódni a térben, mely a virtuális tartalmak és a valóság elegyítése kapcsán elengedhetetlen fontosságú.

Érkezik az 5G-támogatás

Bár a konkurensekhez képest eléggé megkésve, de az új iPhone készülékek természetesen már teljes mellszélességgel támogatják majd az 5G kapcsolatot. Ez nem meglepő, hiszen 2020-ban várhatóan minden erről az új és egyben forradalmi technológiáról, az internet sebességének maximalizálásáról szól majd. Az Apple ezen a téren állítólag úgy határozott, hogy kizárólag a két felsőkategóriás iPhone 12 modell kaphatja majd meg az 5G-támogatást, az iPhone 11 közvetlen utódja azonban még nem. Mivel azonban ez már most elég merész húzásnak tűnik – hiszen jövőre már a középkategóriába is betörnek az 5G-re képes lapkakészletek -, ezért nem kizárt, hogy az Apple újragondolja tervét.

Teljes képernyős Touch ID

Noha az Apple az elsők között volt, aki a Face ID mellett döntött annak idején, az elemzők szerint az idén érkező újgenerációs eszközök mégis a Touch ID-t szeretnék forradalmasítani, ezzel kiszolgálva azt az egyre növekvő réteget, akik irigylik az Androidos tábortól a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót és egyéb képernyőfunkciókat. A híresztelések szerint az Apple minden eddiginél magasabbra emeli a mércét azzal, hogy megvalósítja a teljes képernyős Touch ID-t, aminek jóvoltából jelenleg szinte elképzelhetetlen funkciók sokaságával bővülhetnek az aktuális modellek. A képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó tehát csak a kezdet, a cupertinói mérnököket ismerve biztosak lehetünk abban, hogy megfelelő biztonság és védelem mellett egy sor újdonságnak számító, érdekes, mindemellett pedig hasznos lehetőséget tesznek elérhetővé – legalább az iPhone 12 felsőkategóriás modelljeiben.

A témáról további friss híreket talál az okostelefon rovatunkban.

További SmartPhone

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin