Connect with us

technokrata

A Nokia újra a csúcson

Nokia mobiltelefon

Kütyük

A Nokia újra a csúcson

A Nokia újra a csúcson

A Nokia mobiltelefonjai hosszú múltra tekintenek vissza. Ez a finn cég bábáskodott a drótnélküli telefonálás megszületésénél a 90-es években, s néhány éven belül a piac legnagyobb részét meg is szerezte. Hogy sikerült ez nekik? A siker titka az volt, hogy minden vásárló a saját igényei szerint választhatott telefont: olcsó, elegáns, extravagáns, céges vagy menedzser telefont.

Múlt és jelen

Nagyot zuhant azonban a Nokia, amikor nem reagált az iPhone és az Android érintőképernyős telefonok megjelenésére. 2011-ben a cég a Microsofttal lépett partneri kapcsolatba, s ekkor a Windows Phone-t egy Symbian perifériás telefon váltotta fel. Alig két évvel később a Nokia teljesen beleolvadt a Microsoft cégbe, amely a márka ideiglenes megszűnését jelentette. A jelenlegi Nokia 2017 elején indult a HMD Global finn cég vezetése alatt. A HMD Global piaci értéke meghaladja az egymilliárd dollárt, így a gazdasági világban kiérdemelte az unikornis nevet.

Még mindig népszerűek a Nokia nyomógombos telefonok

Vessünk egy közelebbi pillantást a Nokia mobiltelefonokra, főleg a nyomógombos verziókra, melyek közt a Nokia 8110 4G és az újjászületett Nokia 3310-es a legnépszerűbb. Különösen jól ismert az íves formájú, rejtett billentyűzettel ellátott Nokia 8110, mely még az ikonikus Mátrix film szereplőinek kezében is látható.

Nokia mobiltelefon

Tippek a legjobb Nokia okostelefonokra

Gyakran és szívesen fotózol a mindennapokban? A Nokia 9 PureView arra törekszik, hogy akár a hagyományos nagyméretű fényképezőgépet is helyettesítse, melyet nyaralásra szokás magaddal vinni. A ZEISS optikás telefonnak nincs versenytársa a piacon.

Az öt tökéletesen együttműködő 12 MP-es kamera akár 10-szer annyi fényt képes begyűjteni, mint egyetlen okostelefon érzékelő. Az eredmény pedig nem más, mint dinamikus, elképesztő mélységélességű kép, részletes fény-árnyék hatással. További hasznos funkció a fekete-fehér fényképezés vagy a RAW fájlok szerkesztése közvetlenül a telefonon.

Nokia mobiltelefon

A Nokia 8.1-es modell egyértelműen a legnépszerűbb és legkelendőbb telefonok közé tartozik. Egyik legnagyobb vonzereje a 6,18″-es PureDisplay HDR10 kijelző 96%-os színtartomány lefedettséggel. A kijelző körüli keretek példaértékűen vékonyak.

Természetesen kiváló akkumulátor-kapacitást is kapunk akár 18 W-os töltési sebességgel. Szintén tetszetős a szendvicsforma kialakítás mindkét oldalán üveggel, középen pedig fémmel. Az üvegfelületeken persze meglátszanak az ujjlenyomatok, de manapság kevesen használnak okostelefont védőtok nélkül.

Nokia mobiltelefon

A Nokia 5.1 stabil helyet foglal el a legolcsóbb szegmensben. Ez az okostelefon 6000-es sorozatú alumínium ötvözetből készül, és a folyamat rendkívüli pontosságot igényel. Talán ezért is döntött úgy a gyártó, hogy csodaszép külsőt ad a telefonnak, így az három színben is kapható. A klasszikus fekete (Black) mellett kapható az extravagánsabb réz (Copper) vagy sötétkék (Tempered Blue) színben is.

Természetesen 60 000 Forint alatti áron nem számíthatsz a legkorszerűbb hardverre, de ha nem a legújabb mobil játékokkal játszol, akkor kielégítő lesz a telefon teljesítménye.

Nokia mobiltelefon

Folyamatosan fejlődő Android

A Nokia okostelefonok közös ismertetőjegye az abszolút tiszta Android operációs rendszer. Kicsomagolás és első bekapcsolás után a Nokia telefonok gyakorlatilag a legújabb verzióra frissülnek. A Nokia 3 évig havi biztonsági frissítéseket nyújt, maga az Android rendszer pedig két évig kap frissítéseket. Ebből a példaértékű megközelítésből több gyártó is tanulhatna.

A jelenlegi Nokia mobiltelefon-használók kétharmada 35 év alatti, 80% -uk pedig a Nokia okostelefonokat ajánlja barátainak és családtagjaiknak. Az elmúlt évben a Nokia weboldala mintegy 180 millió látogatót fogadott, így kétségtelenül minden feltétel adott a további növekedésre.

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

Dotkom